1.Capítuló: Csak egy átlagos nap?

                                  Capítuló 1.

               Csak egy átlagos nap?

Hola Chicos! Ez lenne az első rész, remélem tetszeni fog!
Les deseo buena lectura! 

Nem is képzelnétek, milyen őrült tud lenni egy nap. Hogy egy nap képes megváltoztatni az életemet, közelebb juttatni a célomhoz, az álmomhoz, vagy képes teljesen összetörni. Vannak ilyen napok, és ez is egy ilyen nap volt. Nemrég értünk haza a Violetta-liveból, és sejtettük, hogy ez után is koncertek következnek, de addig is van 3 hónap szünetünk. Tegnap este kaptam egy üzenetet a koncertek szervezőjétől, Feliptől, hogy menjek be a Studioba, ahol a Violettát is forgattuk és a szünetekben sokat beszélgettünk a tánc, vagy éppen az énekteremben. De azt hiszem, ha ez így folytatódott volna tovább, mármint én is a naplómba irogattam volna, mint Violetta, (mert ugye a sorozat hatására én is elkezdtem naplót vezetni) el is késtem volna.
- Tini! Azt mondtad Felipe behívott a Studioba.- nyitott be Peter, a barátom.
- Igen. Csak lusta vagyok felkelni. – mondtam neki miközben felültem az ágyban – Ugye csináltál reggelit?
- Kint vár. – csukta be maga után az ajtót Peter.
Végre sikerült felkelnem az ágyból, és magamra kaptam valamit. Gyorsan megettem Peter reggelijét és egy búcsúpuszit nyomva az arcára kiléptem az utcára. Ahogy a szellő hátrafújta a hajam, rögtön eszembe jutott a Podemos dallama. Rögtön dúdolni kezdtem. 



„Podemos pintar, colores al alma” 



De a dalról most nem Peter jutott eszembe. Jorgera gondoltam, amikor átölelt a koncerten. Jajj, ne! Valami baj van velem! Peterrel valami mostanában nem volt igazi a kapcsolatunkban. A koncertek után sokat veszekedtünk azon, hogy meg kellett csókolnom Jorgeot a koncerteken. Viszont Jorgeal sokat beszélgettünk, sokat nevettünk a kettőnkről szerkesztett képeken. Valami megváltozott közöttünk. Micsoda? Jorge és Tini együtt? Te jó ég! Ő elvan Stephievel, én meg meg vagyok Peterrel. De amíg csak be nem értem a Studioba, nem hagyott békén ez a gondolat.

Az épület ajtajában futottam össze Mechivel, aki a legjobb barátnőm, de sorozatban esküdt ellenségek vagyunk. Bár a koncertről csak két napja értünk haza, úgy futottunk oda egymáshoz, mintha ezer éve nem láttuk volna egymást.
- Szia, Tini! – ugrott a nyakamba barátnőm – Téged is behívott Felipe?
- Igen. Nem tudsz róla hogy miért?
- Passz. – mondta Mechi. Látszott rajta hogy nem figyel teljesen.- Mi az Mechi?- Semmi… - mondta mélán.
- Te ne hazudj nekem! – mondtam vicceskedve.
- Xabi sosem szokott korán felkelni, de most amikor felébredtem, csak egy üzenetet hagyott, hogy már bejött.
- Lehet, hogy volt még valami dolga. – mondtam, mire látszólag megnyugodott.
Amint beértünk, Candét láttuk meg, ahogy integet felénk. A heves gesztikulálásban nem látta, ahogy Ruggero a háta mögé ólálkodik és felkapja. Cande elsikította magát, de az egésznek persze egy csók lett a vége, mire Mechivel összenéztünk. Ez volt a „Persze, a jegyesek!” tekintetünk, ugyanis Rugg Cande szülinapján eljegyezte a lányt.
- Sziasztok! – léptünk melléjük.
- Helló – mondta Rugg, de közben le sem vette a szemét menyasszonyáról.
- Sziasztok. – tolta el magától Cande a fiút, hogy köszönni tudjon.
- Nem tudjátok miért vagyunk itt? – kérdeztem újra.
- Nem csak azt, hogy még Lodóra várunk, Jorge és Xabiani pedig már itt van, és többen nem jövünk.
- Lodónak nincs turnéja? – kérdezte értetlenül Mechi.
- De, csak kapott 2 hónap szünetet. – mondta mosolyogva Cande. Ő volt a mi mindenesünk, Candének szinte mindenről tudomása volt, ami a színészekkel, vagy épp a stáb tagjaival történt.
- Mindenki megvan? – lépett hozzánk Felipe.
- Nem! – mondta Rugg – még Lodovica nincs itt.
- Addig letehetem a táskámat? – kérdeztem – nem tudtam hová megyünk, úgyhogy sok mindent hoztam, ezért elég nehéz a táskám.
- Persze. – mutatott az öltözőnk felé Fel. – Csak…
A mondat végét már nem hallottam, úgyhogy hátat fordítottam a menetirányomnak, hogy lássam. Annyit még hallottam, hogy Cande, Rugg, Mechi és Fel egyszerre ordítják azt hogy vigyázzak, és valaki elkezd rohanni a folyosón, végül megbotlottam valamiben, kibillentem az egyensúlyomból, és hátrafelé esek. Nem tudtam, mi lesz, csak azt, hogy nem lesz jó. Aztán éreztem, hogy egy erős kéz megállít a zuhanásban és felállít. Megfordultam. Jorge volt az. Az ő nagy, barna szemébe néztem. Ez a jelenet is olyan volt, mint Leon és Violetta jelenete.

- Vigyázz! A bőröndök összeesküdtek ellened. – mondta nevetve, de még mindig nem engedett el
Ahogy ott álltam Jorge karjai között, meg sem tudtam szólalni. De a szívem idegesítően a torkomban dobogott, attól féltem, hogy ő is meghallja. És akkor olyan dolgot követtem el, amit nem lett volna szabad. Még kicsit szédelegtem az ijedtségtől, így elvesztettem az egyensúlyom. Belemarkoltam Jorge karjába, ő pedig hogy el ne essek, magához húzott. És nem bántam. Egyszerre sírni és nevetni lett volna kedvem. Nem tudtam mit akarok. Azt hogy soha ne engedjen el, vagy hogy soha többé ne lássam. Végül eltoltam magamtól, de nem mertem a szemébe nézni.
- Jól vagy Tini? – rohant oda hozzám Mechi.
- Azt hiszem. – mondtam bizonytalanul.
- Inkább bekísérlek – húzott a közös öltözőnk felé barátnőm.
Amikor beértünk, Mechi becsapta mögöttünk az ajtót.
- Oké, mi van veled Tini? – sosem értem, hogy van az, hogy ő mindig tudja, ha valami nincs rendben velem?
- Elég nagy baj… - mondtam hosszas hallgatás után.
- Vagyis?
- Állandóan Jorgeon jár az agyam. – jelentettem be a földet bámulva.
- Hogy mi? – kerekedett el Mechi szeme. – De… úgy?
- Mi? Neeeem…. – akadtam ki. – Oké, lehet. Nem tudom.
- Nem mindegy az, hogy Jorge vagy Leon. – próbált megnyugodni barátnőm.
- Jorgeon. – mondtam, bár az igaz, hogy az ő ölelése úgy hatott rám, mint Violettára Leoné.
-És Peter? – kérdezte.
Nem tudtam válaszolni, mert Xabiani, Mechi barátja nyitott be.
- Xabiani Ponce de León! – kiabált Mechi – hol voltál?
- Itt. – válaszolt meglepődötten Xabi.
- Végig? – barátnőm úgy kérdezte, mintha éppen vallatná szerelmét.
- Igen! Lányok! –nézett rám, szerintem nem bírta Mechi tekintetét.– Lodo is megjött. Csak rátok várunk!
- Öööö… - habozott Mechi. – Kiszáradtam. Hoznál egy üveg vizet?
Persze én is és Xabi is jól tudtuk, hogy barátnőm csak az időt akarja húzni.
- Hagyd! – álltam fel. – Menjünk!
- Hé! – fogta meg a kezem barátnőm.
- Majd később folytatjuk. – mondtam.
Ahogy a nagyterem, (ahogy mi nevezzük, Y-mix terem, mert mindig itt voltak a sorozatos Y-mix felvételei) felé haladtunk, megint összeakadtam Jorgeal. Nevetve húzta el az utamból a bőröndöket.
- Hallottam őket arról suttogni, hogy legközelebb sikerülni fog a tervük. – mondta a bőröndökre mutatva. Valahogy úgy éreztem, kényszeredett mosoly fut végig az arcán.
- Tényleg. El is felejtettem… megköszönni. mondtam zavarodottan.
- Semmiség! – nézett rám – de jól vagy?
- Persze. – hazudtam. A szemem sarkából láttam, ahogy Mechi elhúzza barátját, és elhalkulnak a lépteik.
- Tini, hogyha… - kezdte Jorge.
- El fogunk késni. – vágtam a szavába. Tudom, hogy nem volt szép, de féltem, hogy újabb érzelmi kitörés lesz a vége. A kínos pillanatot Rugg törte meg.
- Az oroszlán! – ugrott közénk. Mióta Jorge a Milánói koncerten ezzel a jelzővel illette a haját, így hívta magát, ha figyelmet szeretett volna. – Gyertek már! – indult el, mi pedig követtük a terembe. A srácok a színpadon ültek, Lodo is ott volt velük. Adtam neki egy puszit, aztán 10 perc emlékcsere következett. Röviden megtudtuk, mi történ azóta, mióta csak fac-en beszéltünk.
- Sziasztok, srácok! – lépett be Felipe. – Tehát. Ha Tini nem töri ki a nyakát… - ennél a mondatnál mindenki felnevetett, és úgy éreztem a nyakamon, amit nem akartam még kitörni, hogy valaki néz. Egy kis részem remélte Jorge az, egy másik pedig nem. – Lenne egy fontos bejelentenivalóm. Kaptunk egy lemezszerződési lehetőséget.
- Már vagy tízszer. – nézett Xabi értetlenül Felre.
- Xabi… - úgy csinált, mintha még nem találkozott volna ezzel a mi néha idegesítő, mégis kedves barátunkal. – ez egy olyan cég, amelyik behálózza egész Amerika és Európa területét. Ez a Melody and rhythm, naponta több ezer elkelt CD-vel.
- Mi a probléma? – kérdezte mögöttem Jorge azzal a ”mindent meg tudunk oldani” stílusával.
- Kérnek még egy koncertet Barcelonában, hogy személyesen is hallhassanak benneteket. – nem értettük, miért pont Barcelona. Ott már voltunk.
- Miért Barcelona? – Rugg szóvá is tette.
- Ott már bejártátok a színpadot, a Melody and Rhythm felmérte, hogy ott voltak a legtöbben, akik nem tudtak eljönni a koncertre, mert nem volt hely. ÉS….
Erre mind felemeltük a fejünk. Ha Fel azt mondja és, az csak jót jelent.
- Kaptok három nap kimenőt, amikor azt csináltok, amit akartok. – Fel arra számított, így mindenki igent mond. Majdnem így is lett.
- Mikor indulunk? – kérdezte teljes egyetértésben Cande és Rugg.
- Benne vagyok. – jelentette ki Xabi, mire Mechi is bólintott.
- Van egy kis elintézni valóm, de… rendben. – Jorge is rábólintott. már csak rajtam múlt.
- Tini, ha te nem jössz… - Cande is tudta, hogy nem kell még rákontráznia, így is nagy rajtam a nyomás.
- Segít, ha elmondom a dalokat? – Fel gondolkodási időt biztosított nekem, úgyhogy rábólintottam.
- Ha mind jöttök, elénekelnétek az Algo se Enciendet, Rugg és Cande elénekelné a Te Creot, Lodo a Soy Mi Mejor Momentot, Xabi és Mechi a Si Es Por Amort, Tini és Jorge elénekli a Podemost, Tini megkapja szólónak a Habla Si Puedest, Jorge a Voy Por Tit és végül közösen eléneklitek a Crecimos juntost.
- De Fel… - csodálkozott Cande – mi nem vagyunk együtt a sorozatban Ruggal.
- Igen. Egy páros kivételével szeretnénk megmutatni, hogy milyen a való élet. De Tinit és Jorgeot képtelenség szétszedni. Lehet hogy nincs semmi köztetek, de amikor ketten vagytok a színpadon, ragyogtok. Erre elvösrösödtem. Nagyon reméltem, hogy Jorge nem látja. De Fel mondatára, nincs köztetek semmi, vissza kellett rázódnom a földre. ” Föld hívja Tinit! Föld hívja Tinit, Tini jelentkezz!” Én Peterrel vagyok, Jorgenak pedig ott van Stephie ( az a bibircsókos banya, bár a bibircsók sajnos csak álmomban lehetséges ). Kettőnk közt pedig még a szerelem legkisebb szikrája sem fedezhető fel. De mégis, ahogy eszembe jutott, hogy énekeltük együtt a Podemost, borzongás futott végig rajtam.
- Tini? – nézett rám Fel választ várva és éreztem, hogy mindenki arra vár, igent mondjak. Volt pár okom rá: Cande és Rugg együtt mehetnének Barcelonába, Lodo csak azért tart szünetet, hogy erre a koncertre eljöjjön, Xabi és Mechi is kapnának együtt pár hetet a koncertek között, és… igen, azt is szerettem volna, hogy egy kicsit Jorgeal lehessek. Ellen-okom annál kevesebb volt. Jobban mondva egy: Peter. De ez akkor semminek sem tűnt. Olyan volt, mint egy verseny. Jorge Blanco kontra Peter Lanzani. Tudtam, Peterrel nincs már esélyünk, ha elmegyek. Jorgeal… Hová jutottam, hogy ezen gondolkozok? De akkor kimondtam, megyek. A szívem nagyot dobbant. Két dolog is tisztázódott bennem. Egy: Mr. Tökéletes helyét a szívemben átvette Jorge. Kettő: beszélnem kell Peterrel, neki sem kamuzhatok sokáig.
- Oké Tini! – mosolygott rám Fel – erre a válaszra vártam.
- Szórakozás Barcelona hadművelet indul! – öklözött a levegőbe Rugg.
- Dal és ruhapróba holnap, táncpróbán most vár benneteket Tara.
- Várj Fel! – kiabált a kijárat felé tartó Felipe felé Lodo. – Miért ilyen sürgős?
- Nem mondtam? – nézett ránk értetlenül – holnap indul a busz.

A véleményeteket kérlek írjátok meg kommentben, hogy tudjam, mit gondoltok.Adíos chicas!