2015. augusztus 28., péntek

18.Capítuló: Napfény, tengerpart!

Hola amiga!:)
Kész a rész!:)
Tudjátok, hogy imádlak titeket, de a helyzet az, hogy a következő részből egyetlen árva sor díszeleg a bejegyzéseknél, szóval lehet, hogy késni fog!:(


Jorge a motorhoz nyúlt és beindította. Valamiért olyan érzésem volt, mintha most halkabb lenne és gyengébben vinne a part felé. Egyszer csak Jorge megállította a csónakot.
- Miért álltunk le megint? - idegeskedtem.
- Szeretsz a tengeren lenni? - kérdezte, mire bólintottam. Elfogott a félelem. - Az jó, mert itt maradunk egy darabig. Ne ijedj meg, de a motor leállt.
________________________________________________________________________

- Tessék? - teljesen kiborultam. - Hogy mi van? 
- Ne aggódj, megjavítom. - megpróbált megnyugtatni, de nem sok sikerrel. 
- De... van nálad telefon, nem? - éreztem, hogy elcsuklik a hangom. - Hívjuk fel a többieket.
- Látod? - elővette a táskáját és kutatni kezdett benne. - Nem is olyan nagy a baj. - megpróbálta bekapcsolni, amikor elkomorodott a tekintete. 
- Ugye nem? - már megint közelítettem a teljes kiboruláshoz, de megpróbáltam nyogodt maradni.
- De. Lemerült. - jelentette ki, mire én a hátamra vetettem magam.
- Szuper. - akármennyire nem akartam, átváltottam hisztérikába. - Itt vagyunk a tenger közepén, egy üveg vízzel és a telefonod lemerült...
- Tini! - Jorge felemelte a hangerejét. - Körülbelül 50 méterre vagyunk a parttól, akár ki is úszhatunk.
- De te annyira megmondtad, hogy ne hozzak telefont... - nem tudtam leállni, ha kétségbe esek, nincs megállás, még azzal is szitkozódok, akit szeretek.
- Tini, ne legyél már hisztérika! - most már Jorge is kiabált. 
- De te annyira mondtad... nem lesz semmi probléma. - folytattam és felálltam. Kicsit megremegett a csónak. 
- Fejezd be kérlek! - ő is felállt, de ezt már a csónak sem tűrte tovább, felfordult, mi pedig a vízbe estünk. Pont a csónak alatt értünk fel mindketten, és ha Jorge nem húz magához, tovább folytattam volna a hisztizést. De ahogy megcsókolt, rájöttem, hogy nem is olyan súlyos a helyzet. Végül is, a gyönyörű, csillámló vízben vagyok, azzal az emberrel, aki boldoggá tesz.
- Megnyugodtál? - nekidöntöttem a homlokom az övének, és úgy nyugtattam meg, hogy már nem lesz több kitörésem.
- Fordítsuk fel a csónakot. - mondta. Miután visszakászálódtunk, szó nélkül tűrtem, hogy Jorge valamit szerel a motoron. És meg lett az eredménye. Ha gyengén is, de beindult a motor. Kivitt minket a partig,, de én már nem vártam meg, hogy kiérjünk, kiugrottam a térdig érő vízben és kirohantam a partra. Jorge csak nevetett rajtam, de engem már nem érdekelt. Földre rogytam a forró homokban és már megmozdulni sem akartam. 
Martina Stoessel! - csak akkor hallottam meg, hogy valaki a nevemet kiáltja, és rohanni kezd felém. Felemeltem a fejem és Candet láttam meg. - Hol voltatok? 
- Cande! - felálltam és a nyakába rogytam. - Ha 20 perccel ezelőtt jöttetek volna...
- 20 perccel ezelőtt arra vártunk, hogy szándékoztok-e jönni Jorgeal! - jelentek meg a többiek is.
- Mi történt? - nézett végig Lodo a csuromvizes ruhámon.
- Béreltünk egy csónakot, de leállt a motor, így bent ragadtunk a tengeren. - panaszkodtam.
- Bárcsak ott lehettem volna... - ezt még ki is nézem Lodoból. Hogy élvezte volna. De én? Hát nem igazán.
- És bevágtad a hisztit. - vigyorgott Rugge.
- Mi? Nem... - kár, hogy nem tudok jól hazudni.
- Dehogynem. - szállt be Die is.
- Gyertek csak ide! - megindultam feléjük, de megbuktam egy homokbuckában. A fejemet a homokba temettem és tényleg elhatároztam magamban, hogy nem fogok felállni. - Rúgjatok belém... 
- Na, gyere csajszi! - rántott fel Mechi. 
- Örülj neki! - szólalt meg Rugge.
- Minek? Hogy bent ragadtunk? - nevettem el magam. - Miért?
- Mert már nem tudsz rajta változtatni, és így legalább egy jó emlék marad.
Sosem hittem, hogy Ru tud ilyen komoly lenni, vagy hogy majd az ő nézetei fognak megváltoztatni bennem valamit. De így lett. 
Csak bambán álltam ott, és azon tűnődtem, hogy vajon Ruggero mikor szokott komoly lenni és észre sem vettem, hogy Jorge súg valamit Facunak, Ruggenak, Xabinak, Tomasnak és Dienek. A lányokkal rosszallóan néztünk össze, mire a fiúk rohanni kezdtek felénk. Nagyon rossz érzetem támadt. 
- Segítség! - hallottam Cande halk hangját.
A fiúk szinte egyszerre kaptak fel minket és kezdtek a víz irányába rohanni velünk. Hallottam, hogy Albba hangosan nevet, Cande kiabál, hogy "Tegyél le!", Mechi rúg, kapálózik, Lodo próbál kiszabadulni Tomas karjaiból, Clara pedig nem tudja eldönteni, hogy nevessen, vagy sírjon. Amikor a derékig érő vízbe értünk, Mechi, Lodo, Cande, Alba és Clara is megtapasztalhatta egy pillanatra a repülés csodáját, ugyanis a fiúk elhajították őket. Felkészültem a hideg vízre, de Jorge letett maga elé.
- Phú, köszi. - kezdtem hálálkodni, de kár volt, mert elröhögte magát és a vállamnál fogva hátralökött a vízben. Nekem nem volt olyan szörnyű az érkezés, mert én már megszoktam a víz hőmérsékletét, de látva Cande ábrázatát, nekik nem volt olyan csodás élményük. 
- Nekem is van egy kis versikém számodra. - közeledett Cande Ruggerohoz. - A rózsa piros, Cande mérges, a te időd szerelmem...véges! - ezzel lendületből nekifutott és a vízbe lökte.
- Ez nem volt szép! - néztem Jorgera.
- De vicces igen! - ő még mindig röhögött. 
- Nagyon nagy hiba volt! - láttam, hogy Lodo is megindul Tomas felé, de ő feltartja az ujját. 
- Csak rímmel! - nevetett Tomas. 
- Te akartad! - tárta szét a kezeit Lodo. - kedvem lenne megfojtani, és nem fogok rímet mondani!
 - Pocsék költő vagy! - nevetett Tomas. 
Egy kis időre a fejembe vettem, hogy én is belelököm a vízbe Jorgeot, de nem lett volna értelme, mivel ő már vizes. Amikor kicsit csitultak a kedélyek, a lányokkal kimentünk a partra és leterítettük a törölközőket. Vagy néztük, ahogy a fiúk a fejesüket próbálják fejleszteni, vagy beszélgettünk, de a fotók sem maradhattak el, és ezek nagy része instagramon landolt.

                                            @CandeMolfese: Napfény, tengerpart<3

                                             
                                                     @MechiLambre: csoport kép!:D
                                             @TiniStoessel: Imádom Santorinit!:)
               
                                                       @ClaraAlonso: Dilibogyók!*-*

                                                   @LodoComello: Albám!!!:D

                                                       @TiniStoessel: Csajokkal!:)



Délután hat körül járhatott az idő, amikor szedelőzködni kezdtünk. Mindenkinek nagyon melege volt, úgyhogy arra jutottunk, hogy keresünk a villaparkban egy fagyizót, addig is kiderítjük, hogy az este kilences vacsorára hová kell menni. Nem kellett sokáig bolyonganunk, a medencéktől nem messze megtaláltuk az étterem nagy épületét, mellette egy kisebb üzlettel. Bementünk és mindenki választott magának jégkrémet, fagyit, vagy egy hideg üdítőt. Rugge nem bírta otthagyni a vízipisztolyt, úgyhogy vett magának egyet. Mi a lányokkal egy-egy Santorinis' ice-t vettünk, amit (selytésem szerint) egy csavart mangós-zöldalmás fagyi képviselt egy kis papírtálkában. Jorge vett egy üveg hűtött vizet, aminek a teteje befagyott, aztán azzal szórakozott, hogy ijesztgessen bennünket. Az üveg tetejét lefelé fordította, mintha ránk akarná önteni, aztán, mivel semmi nem folyt ki belőle, röhögött
rajtunk. Amikor Candenel nem érte el a kívánt hatást (ő már látta a trükköt) Diegohoz sétált, és a feje felé tartotta az üveget. A probléma csak az volt, hogy addigra a jég felolvadt, így az üveg fele Die fejére ömlött. Ezen már mind nevetni kezdtünk, de az egész vége persze az lett, hogy a víz másik fele Joreot hűtötte le, mert az utolsó fordulóban Diegonak sikerült ráöntenie.
- Szerintem... kilencig van még két óra, most mindenki menjen el pihenni, és fél nyolckor itt találkozunk. - vetette fel Nico.
- Oké. - mindenki helyeselt, úgyhogy két csapatra oszlottunk és megindultunk a házak felé.
- Most bezárunk titeket. - nézett ránk Xabi. - Ki nem mentek a házból.
- Jól van na! - vigyorgott Jorge.
- Kanapé! - amint beértünk a házba, Rugge rögtön levetette magát a kanapéra és bekapcsolta a tévét.
- Éhes vagyok! - jelentette ki Xabi.
- Mikor nem vagy az? - Mechinek igaza volt, Xabi már csak ilyen.
- A hűtőbe tettem szendviccseket, amiket otthon csomagoltam. - mondtam, mire Xabi megiramodott.
- Jorge, gyere, Lego Chima megy! - ugrándozott Rugge. Erre Jorge odavetette magát Ruggero mellé és együtt kezdtek olyan arcokat vágni, mint amikor focit néznek.
- Na, most akkor mi lényge van ennekaz egyébként 10 éveseknek szóló műsornak? - húzta fel a lábát Cande.
- Amikor Jorge nézi, csak ennyi hallatszik ki: A csí, találd meg a csít! - röhögött Xabi, majd a szendviccsben kezdett turkálni. - Sonkakrém? Ne már Tini!
- Most mi az? - tártam szét a karom.
- Sonkakrém van benne! - hisztizett tovább Xabi.
- A sonkakrém a gyengéje. - világosított fel Mechi.
- Most komoly? - nevettem.
- Feladom! - röhögte el magát Xabi is és elhajította a szendviccset.
Ránéztem Jorgera és Ruggera, akik feszülten figyelték az oroszlánokat, meg... farkasokat! Oké, nem vagyok egy nagy Chima mániás. Cande meredten, pislogás nélkül bámulta a képernyőt.
- Feladom! - szólalt meg, mint aki most ébred a hipnózisból. - Nem értem.
- Üdv a klubban! - motyogott Xabi.
- Mert nem találtad meg a csít! - mondta Jorge, anélkül, hogy ránézett volna.
- Oké! - ezzel Cande mellém lépett. - Gyere, keressük meg a csít!
Odarángatott a konyhába és leültetett a padlóra. Lótuszülésbe ültünk és ”omm”-ozni kezdtünk.
- Nem, ennek semmi értelme! - adtam fel. Cande is leállt és mindketten elnevettük magunkat. A következő két óra hamar elrepült. Felelsz vagy merszeztünk, ami nálunk elég szivatós játék, mivel a szerelmes dologgal nálunk senki nem ér el semmit, ezért jönnek a kemény feladatok.
- Xabi, felelsz vagy mersz? - most Jorgeon volt a sor.
- Jaj... Merek. - mondta Xabi.
- Mosd meg a fejed a mosogatóban. - vigyorgott Jorge.
- Mi? - akadt ki Xabi. - Be sem fér.
- Nem baj. - már mind nevettünk. Xabi felállt és valahogy bepréselte a fejét a csap alá. Amikor visszajött, csöpögött a víztől.
- A hajam... - ez szó szerint az volt, amikor egyszerre sír és nevet.
- Nem árt neki! - legyintett Mechi, de szerintem utólag ő is megbánta, mert Xabi közeledni kezdett felé.
- Annyira szeretlek! - tárta szét a karját.

- Ne! - tiltakozott Mechi, de már késő volt, Xabi beledörgölőzött Mechibe és így teljesen összevizezte őt. Na, körülbelül így telt el az a két óra. Most sehol sem ragadtunk, így a pontos időben, fél kilenckor találkoztunk a megbeszélt helyen. Elsétáltunk az ebédlőbe, ahol megkaptuk a vacsorát. Nem mondom, terjedelmes volt. Kaptunk mini palacsintát, hamburgert, gyrost, uborkasalátát, narancslevet, szinte mindent. Imádom Görögországot. Ennek a bőséges "lakomának" köszönhetően este úgy aludtam el, mint a bunda.