15.Capítuló: El kell mondanunk!

Hola chicaaas!<3

Amint látjátok, visszatértem! Új reggel, új csütörtök, az Amor Eterno-n új rész! Tényleg elnézéseteket kérem, a kihagyásért, de kellett idő, hogy gondolkodjak, bár még így sem teljesen tudom, hogy mit hoz az évad második fele. :)
De nem is húzom tovább, itt az új rész!:D

- Biztos nem jössz be? - kérdeztem Jorgeot. Amikor leszálltunk a buszról, Felipe mindenkit eleresztett, miután tájékoztatott a holnap esti díjátadóról. Én is hazaindultam, aztán Jorge felajánlotta, hogy haza kísér. 

- Nem, nekem is haza kéne már mennem. - tiltakozott. 

- A hazát úgy érted, hogy abba a lakásba, ahol Stephie-vel laktatok? - néztem rá, mire megrázta a fejét. 

- Tini, már beszéltem vele, mostanra már biztos nincs ott. - mondta. 

- Oké. - nyugodtam meg. 

- Ne felejtsd el, holnap este indulunk Santoriniba. - vigyorgott. 

- Nem tudom megérteni, hogy hogy szervezhettetek le ilyen hamar egy nyaralást. - erre csak megfogta a bőröndjét és még nagyobb vigyor ült az arcára. 

- Ha a Violetta fél stábja nyaralni szeretne nem igen váratnak. Meg Fel lerendezett nekünk egy magán repülőt, úgyhogy... - magyarázta. - De nekem mennem kell. Majd hívlak! 

Elbúcsúztunk, aztán beléptem az ajtón. A koncertek és fellépések miatt igazából nem olyan lakás volt ez, amilyen a többi emberé, mégis, otthonérzetet adott. Ez volt az egyetlen hely, ahol ha hazaértem egy hosszú turné után meg mertem állni a nappali közepén, el mertem dobni a bőröndöm és úgy ahogy vagyok, le mertem magam vetni az ágyra. Mint most. Elnyúltam a kanapén és a plafont bámultam. De véletlenül ráfeküdtem a távirányítóra, úgyhogy bekapcsolt a tévé. Először ki akartam nyomni, de éppen sztárpárok történeteit adták. Amikor elértek a Selena Gomez-Justin Bieber témához, már a távirányítóért nyúltam. Csakhogy akkor megjelent egy közös képünk Jorgeal.

- És az év rejtélye! - mondta a műsorvezető. - A Martina Stoessel- Jorge Blanco páros. Vajon a két fiatal, Jorge és Tini sokak örömére egy párt alkot? Szerencsénkre az egyik kollégám épp elcsípte a hazafelé tartó Jorge-ot. Most élő interjút láthatnak.

Elképedtem. 2 perce sincs, hogy elváltunk. Kinéztem az ablakon. A balsejtelmem beigazolódott, Jorge az utca végén állt és nem tudott tovább jutni az őt körülvevő újságírók és kamerák tömegétől. Kirohantam és önkéntelenül is a tömeg felé vettem az irányt. Utat törtem magamnak, de pont amikor Jorge mellé kerültem, egy kamerás elém tolakodott. Jorge kinyújtotta felém a kezét, majd maga mellé húzott.

- Áll még az ajánlat? - kérdezte, miközben megpróbálta túlkiabálni a kérdezősködő műsorvezetőket. Bólintottam és megpróbáltunk kijutni a tömegből. Nem hallottam minden kérdést, csak ezek és hasonlók jutottak el hozzám:

- Tényleg együtt vagytok?

- Mikorra tervezitek az esküvőt?

- Tényleg testvérek vagytok?

Elképesztő, milyen hülyeségeket képesek az emberek kitalálni. Esküvő? Testvérek? Jó hogy nem azt találják ki, hogy Jorge az apám. Amikor végre elvergődtünk az ajtóig, bementünk a házba és kulcsra zártam az ajtót, hogy egyik kamera vagy újságíró se lásson be. Sorra becsuktam az ablakokat és behúztam a függönyöket.

- Mit rejtegetsz ennyire? - huppant le Jorge. 

- Egy gonosz szekta tagja vagyok és túl sokat tudtál meg, így most el kell tüntesselek. - mondtam torokhangon.

Élveztük a csendet, egészen addig, amíg meg nem hallottuk a kiabálásokat.

- Tini, Jorge! Nyilatkozzatok! 

- Meddig lesznek még itt? - nyavalyogtam. 

- Nem tudom. - Jorge megrázta a fejét. - De meg kéne beszélnünk, hogy meddig akarjuk ezt a kapcsolatot titkolni.

- Akarjuk egyáltalán? - eltűnődtem. - Mármint egyszer úgy is megtudják és mi van akkor, ha az ma van?

- Igazad van. - bólintott és felállt. - Gyere!

Felém nyújtotta a kezét és kinyitotta az ajtót. Kiléptünk, egyenesen az újságírók, műsorvezetők és kamerák elé. 

- Együtt vagyunk, nem lesz még esküvő, nem vagyunk testvérek és most kérek mindenkit, hogy távozzon! - kiabáltam túl a tömeget. Hihetetlen, 5 percen belül már egy hívatlan vendég sem volt az utcán.

- Ugye a még-en volt a hangsúly a nem lesz még esküvőben? - vigyorgott Jorge.

- Te menni akartál, nem? - nevettem.

- De! - kaptam egy búcsúpuszit, aztán ő is haza indult. Én bementem a házba és mivel jobb dolgom nem volt, a telefonom kezdtem nyomogatni. Hát, nem maradtak el a koncertről a képek, a többiek javában posztolgattak.

                                                @LodoComelo: Cande! Ti jöttök!:D  

                                                  @CandeMolfese: Hajrááááá!XD

                                               @TiniStoessel: Dilisek! :)

                                       @TomasGoldschmidt: Biztos ne segítsek???

                               @RuggePasquareli: Hiába, fotózásban is tarolok!

Na igen. A képeken kénytelen voltam nevetni. Ezek tényleg bekattantak a koncert alatt. Csináltam magamnak egy spagettit, aztán a tévé elé vetettem magamat és estig néztem a krimiket. Nyolc körül Jorge csörgetett meg.

- Szia! - vettem fel.

- Szia! - hallottam a hangját. - Arra gondoltam, hogy a díjátadó előtt elmehetnénk valahová.

- Oké. Hová? - kérdeztem.

- Még kigondolom. Holnap reggel felhívlak! Jóéjt! - elbúcsúztunk, majd letettük a telefont. Én szinte rögtön elaludtam. Lehet hogy túl sok volt a spagetti meg a krimi, mert azt álmodtam, hogy Tészta felügyelő kinyomozza a paradicsom-szósz rejtélyes eltűnésének ügyét. És kiderült, hogy húsgolyó rabolta el paradicsomszószt, mert túl kevés figyelmet kapott. De végül Tészta felügyelő megtalálta őt és minden happy lett. Na, ilyen krimit sem látott még a filmipar. 

Reggel, amikor normális kinézetet varázsoltam magamnak, félig kómásan letrappoltam a konyhába, és kinyitottam a hűtőt, még találtam egy kis maradék spagettit, de nem akartam több ilyen álmot, úgyhogy inkább a müzli mellett döntöttem. Pont amikor befejeztem, csörgött a telefon. Jorge hívott.

- Láttad már Buenos Airest? - kérdezte.

- Igen. - nevettem.

- És láttad már Buenos Airest egy fehér lovak húzta hintóról egy álompasival az oldaladon? - szinte tudtam, hogy vigyorog. - Nézz ki az ablakon. 

Letettem a telefont és elhúztam a függönyt. Kint Jorge állt egy nagy vigyorral az arcán, mögötte pedig egy fehér hintó, fehér lovakkal. Kirohantam, és egyenesen Jorge nyakába vetettem magam.

- Ez csodálatos! - áradoztam. - De mondd! Még is hol van az az álompasi?

- Vicces! - röhögött. - Gyere! 

Felszálltunk a hintóra és bejártuk az egész várost. Egy csodálatos délután volt. Aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy már délután 18 óra van, és mennünk kell készülődni a díjátadóra.