10. Capítuló: Szeret, nem szeret...

Hola chicas!

Most nincs semmi közlendőm, tehát csapjunk is bele!:D

- Ezt... - néztem Jorgera. - Ti csináltátok? - bólintott, mire ösztönből megcsókoltam. A többiek előtt.  Nem mondom, csodálkozó pillantások fogadták a reakcióm. Tara mosolyogva Felre nézett, aki mukkanni sem tudott, Lodo és Cande sikítozni kezdett, Tomas csak állt ott, Xabi pedig leesett állal bámult minket. Nem lehetett tudni, hogy azért-e, mert csodálkozik, vagy mert várja a sült galambot a szájába. 
- Nem azt mondtad, hogy elmondod nekik? - tárta szét a karját Mechi. - Bár ha te jobban szeretsz mutogatni...
_________________________________________________________________________________

Segítséget remélve Jorgera pillantottam, de ő is olyan meglepett volt, mint a többiek. 
- Öhm... Nos, igen, mi...- kezdtem hadonászni, mire mindenki nevetni kezdett. 
- Miért magyarázkodsz? - állt mellém Lodo. - Mindenki sejtette. Persze Xabin kívül. - nézett a még mindig bambán álldogáló Xabira. 
- Tényleg? - húztam fel a szemöldököm. 
- Ha egyszer ránéztél volna Jorgera, amikor az Abrazame y veras-t énekelte... - vigyorodott el Rugge. 
- Csináltunk egy tortát. - terelte a számára nem igen kedvező témáról a szót Fel. 
- Vaníliás. - nyalta meg a szája szélét Xabi. 
- Konyhamalac! - lökte vállba Cande. Ilyenkor Mechi is mindig nevetésben tör ki, de most csak kifejezéstelen arccal állt mellettem. 
- Baj van? - hajoltam oda hozzá.
- Igen. - kezdte, de elhalkult. - Tönkrement a szetted. - végigmért és igaza volt, a délelőtti sírástól tényleg eléggé úgy néztem ki, mint akin most ment végig az úthenger. Mechi elrángatott és leültetett egy asztalhoz. Nem tudom felfogni, hogy lehet ekkora profi. Talán azért, mert ha baj van, mindig ebbe menekül. Sminkel, fodrászkodik, stb. Többször próbáltam faggatni, de nem szólalt meg, tudtam, hogy valami bántja. Mivel néma maradt, szerkesztettem neki egy képet, amíg rajtam dolgozott. Reméltem, hogy idővel jobb lesz a kedve. Fel is tettem instagrammra, hogy láthassa.

                          @Tini Stoessel: Akkor is segítek neked, ha te nem akarod! 

Amikor meglátta, egy halvány mosolyt engedélyezett magának. Úgy tűnt, kicsit jobb lett a kedve, de este úgy is kihúzom belőle, hogy mi a baj. 
- Ez a te mesterműved? - mutatott az arcomra Cande. - Tanulni akarok tőled!
- Hajnali három megfelel? - veregette hátba Mechi "leendő tanoncát".
- Kösz, majd részt veszek egy tanfolyamon. - nevette el magát Cande.
- Akkor kezdjük is meg a karaoke-estet! - hallottuk a mikrofonba. Egy ősz hajú férfi állt fent, egy listát tartva a kezében. 
- Előre be kellett jelentkezni? - kérdeztem a lányoktól. 
- Igen. - bólintott Lodo. - Meg kellett adni a neved, és hogy milyen dalt énekelsz. 
- Akkor én leülök ide és szépen hallgatlak benneteket. - kényelembe vetettem magam az egyik széken. 
Először a fiúk adták elő a Mil vidas atrás-t. Xabi egész végig Mechit nézte, de ő a földet bámulta. 
- Hé, baj van? - lépett Mechi mellé Jorge és Rugge, de a barátnőm meg sem szólalt. 
- Hát jó... - néztek össze. - Akkor jönnek a poénok!
- Jajj... ez fájni fog.... - Cande a tenyerébe temette a kezét. 
- Mi az? - tette fel a kérdést Rugge. - Nagy, zöld és ha a fáról a fejedre esik, belehalsz.
- Na, mi? - húzta fel a szemöldökét Mechi.
- Biliárdasztal. - röhögte el magát Rugge.
- Én jövök. - már tudtam, hogy Jorge valami nagy poénon töri a fejét. - Na, tehát. Szülészeten, a váróteremben ül három leendő apa. Kijön az egyikhez a nővér: -Gratulálok, ikrei születtek. A férfi azt mondja: tudtam, mivel egy két csillagos fogadóban dolgozok. Hamarosan újra jön a nővér a másik férfihoz. Megmondja neki, hogy hármas ikrei születtek. Mire a férfi: - Gondoltam, mivel fuvaros vagyok és mindig az M3-ast járom. Erre megijed a harmadik férfi. - Te jó ég! Én voltam a "101 kiskutya" operatőre. 
Erre mindenki felnevetett. Most Rugge jött. 
- Na, miért nem tudja összeadni a szőke nő a 10-et és a 7-et számológépen? - kicsit várt, aztán megszólalt. - Mert nem találja a 10-es gombot!
- Ezt megbánod. - indult meg Mechi Ruggero felé, mire ő futni kezdett.
- Jól látom? - megint a férfi állt a színpadon a mikrofonnal. - Ez... Két világhírű embert köszönthetünk a színpadon! A Violetta sztárjai... Jorge Blanco-tól és Martina Stoessel-től hallhatjuk a Thousand Years-t. 
Jorge felé fordultam, de ő már nem volt ott. Kerestem, de nem találtam. Akkor viszont fent a színpadon megszólalt a zene és Jorge hangját hallottam. 
"Gyorsan ver a szív
Színek és ígéretek
Hogyan legyünk bátrak
Hogyan szerethetnék, ha félek a kudarctól
De látni ahogy egyedül állsz ott
Valamiért hirtelen minden kétségem elmúlik
Egy lépéssel közelebb" - énekelte, aztán valaki a kezembe nyomott egy mikrofont és együtt énekeltünk tovább.

Minden nap meghaltam, míg vártam rád
Kedvesem, ne félj, szerettelek
Ezer éven át
Szeretni foglak még ezer éven át
Megállt az idő
Árad belőle a szépség
Bátor leszek
Nem hagyom, hogy bármi elvegye tőlem,
Ami itt áll előttem
Minden lélegzet
Minden óra ide vezetett
Egy lépéssel közelebb
Minden nap meghaltam, míg vártam rád
Kedvesem, ne félj, szerettelek
Ezer éven át
Szeretni foglak még ezer éven át
És végig hittem, hogy megtalállak majd
Az idő elhozta nekem a szíved
Szerettelek ezer éven át
Szeretni foglak még ezer éven át" - amikor a dal véget ért, úgy éreztem, tényleg megállt körülöttünk az idő. 
Az este további részében nem sok dolog történt. Éjfélkor visszamentünk a szállodába és úgy aludtunk, mint a bunda. 
Reggel amikor felkeltem, Mechi nem volt sehol. Lementem az étkezőbe, ahol megláttam a többieket. 
- Sziasztok! - ültem le Jorge mellé. - Ennyit aludtam volna?
- Nem, csak korán keltünk. - kaptam egy jó reggelt puszit. 
- Te? - nevetett Lodo. - Az előbb jöttél ki.
- Jó... De... a 10 óra még koránnak számít... Vagy nem? - segítséget remélve körbe pillantott, de mindenki csak a fejét rázta. 
Egy idő után azt vettem észre, hogy Mechi pont olyan bús komoran és szótlanul ült az asztalnál, mint tegnap.

Amikor befejeztük a reggelit, Mechit berángattam a szobába.
- Most már el kell mondanod! - türelmetlenkedtem. - Xabival van valami?
- Igen. - szólalt meg hosszú hallgatás után. Beletúrt a táskájába és elővett egy szórólapot. - Ez volt Xabinál. 
A szórólap egy éttermet reklámozott. A Salsa Para Pasta. Mechi kedvenc étterme, ahová már régen el akart jutni. 
- Mechi... - most mit mondjak neki? leplezzem le Xabi tervét? - ez... nem...
- De igen... - könnybe lábadt a szeme. - Van valakije. 
- Mechi... - haboztam. - Honnan veszed, hogy nem téged...
- Évfordulónkra! - emlékeztetett Mechi a rózsák címkéjére. - Valakivel most van az évfordulója.
- Nem lehet, hogy ez nem az a dátum, amikor összejöttetek, hanem amikor megismerkedtetek? - nem akartam elmondani, de a helyzet megkövetelte. 
- Nem! Ez a szórólap mára szól. - erre én is meglepődtem. - Mi pedig mához pont 3 hétre, május 24-én ismerkedtünk meg a forgatáson.
- Lehet, hogy... - próbáltam megnyugtatni. - Mechi... Xabi tiszta szívből szeret téged. 
- Nem! - a szeme teljesen könnybe burkolózott. Még sosem láttam ilyennek. Magamhoz öleltem. - Azt sem venné észre, ha elmennék. 
- Dehogynem. - simogattam. 
- Tudod mit? - visszafogta a könnyeit. - Írok neki egy levelet. Hogy elmegyek. 
- Mechi... ez őrültség.
- Megnézzük, hogy reagál. - ezzel felállt és papírt, meg tollat vett a kezébe. Írni kezdett. 
- Gyere! - rántott fel, amikor készen lett. Követtem egészen a fiúk szobájáig. Amikor Mechi kopogni akart, Jorge nyitotta ki az ajtót. 
- Xabi? - kérdezte barátnőm. 
- Lement a büfébe, de mindjárt visszaér. - mondta Jorge. 
- Segíts! - tátogtam neki, amikor Mechi elfordult. - Bedilizett! - Mechire mutogattam még mindig némán, Jorge pedig csak megvonta a vállát és az az ellenállhatatlan mosoly kúszott az arcára, amit úgy imádok.
Mechi behúzott a szobába. Odatette a szekrényre a levelet, aztán fülelni kezdett. 
- Jön! - engem betolt a szekrény mögé, ő pedig az ágy alá bújt. Tényleg Xabi volt az. Amint bejött, az ágyra vetette magát, aztán észrevette a levelet az éjjeliszekrényen. Olvasni kezdte, közben pedig fel-alá járkált. Amikor elolvasta, felnevetett. Nem láttam Mechit, de tudtam, hogy most megáradt egy kisebb tenger a szeméből. Tényleg igaza volt? Xabinak, Jorgenak és Ruggenak sikerült átejtenie engem? De bíztam Jorgeban. Kedvem lett volna kiugrani a szekrény mögül, megölelni Mechit és megpofozni Xabit. Láttam, hogy Xabi odaír valamit a papírra, aztán leteszi a szekrényre. Kinyitotta az erkély ajtaját és kiment. Ez idő alatt Mechi kikászálódott az ágy alól és kezébe vette a papírt. Én is odaléptem hozzá és láttam, hogy vörös a szeme a sírástól...
- Én megmondtam... - nagyon szomorú volt. De rögtön, hogy ezt kimondta, felnevetett.
- Mi az? - értetlenkedtem, mire a kezembe nyomta a papírt. Xabi ezt írta rá:
"Mechi, te nem vagy normális. Kilátszott a lábad az ágy alól. Szeretlek és sosem fogom más iránt ugyanezt érezni. Kint vagyok az erkélyen. " 
Erre én is elnevettem magam. Mechi kirohant az erkélyre, egyenesen Xabi karjaiba. 
- De azt írtad a rózsára is, hogy évfordulónkra. - bújt az ölelésébe. 
- Nem emlékszel? - kérdezte Xabi. - Először akkor láttalak, amikor elmentem a válogatóra a szövegemért. Belém ütköztél. Ez május 3-a volt. 
- Tényleg... - eszmélt fel Mechi. - Annyira sajnálom.
- Csak legközelebb bízz meg bennem! - Xabi és Mechi annyira jól mutatnak együtt, hogy nem is akartam zavarni. 
Tehát, mik a délelőtt tanulságai?
1. Ne számíts arra, hogy Jorge Blanco megment az őrült barátnődtől. 
2. Mindig bízz meg abban, aki szeret téged.