7.Capítuló: Vigyázz magadra!

Hola kedves olvasóim! <3 Tudom, hogy késett a rész és sajnálom, de most sikerült jó hosszúra elnyújtanom, úgyhogy most meghoztam a részt! Sok ötletem támadt, úgyhogy belesűrítettem őket egy részbe. Jó olvasást mindenkinek!

Végre eljött a három napból a legelső, amikor szórakozhatunk. A srácokkal megbeszéltük, hogy hivatalosan reggel nyolckor (de valójában negyed kilenckor, mert Jorge mindig elalszik) találkozunk a szálloda halljában. Mindenre felkészülve, - akár séta, strand, vagy egy látványosság meglátogatása lesz is a program – találkoztunk.

- Hol voltatok? - mutatott az órájára Jorge.

- Öööö... - gondolkodott Xabi. - Mondjuk a párnáim között horkoltam?

- Nem, komolyan! Én szoktam késni! - szomorodott el, úgy tűnt, ezt a posztot szerette volna megtartani magának.

- Megbeszéltük, hogy mivel mindig elalszol... - kezdte Cande. - később jövünk.

- Ez kinek az ötlete volt? - tette csípőre a kezét, mire mindenki rám mutatott.

- Tessék? - értetlenkedtem. - De ez közös ötlet volt...

- Ezért még meglakolsz... - közeledett felém mosolyogva Jorge, mire én hátrálni kezdtem, de már későn. Jorge felkapott és úgy vitt vissza.

- Hová megyünk? - kérdezte a többieket, mintha fel sem tűnt volna neki, hogy a vállán kalimpálózok.

- Tegyél le! - rúgkapálóztam.

- Öööö... - nevetett Mechi. - Arra gondoltam, hogy megnézhetnénk a... - persze aki ismeri Mechit, tudja, hogy természetesen az állatkertre gondolt, de a fiúk egyszerre ordították el magukat:

- A stadiont!

- Vagy strandolhatnánk... - jöttek a további ötletek. Végül egy állatkertes, stadion látogatós városnézés lett a program, strandolással a végén.

Az állatkertben Mechi állandóan előttünk loholt, hol a fókákhoz, a tigrisekhez, vagy épp a lovakhoz. Az oroszlánoknál Jorge a szememre vetette, hogy megfontolja, hogy a reggeli intézkedésemért bedob-e. Valamiért mindig olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne bennünket. Lassan kezdem azt hinni, hogy üldözési mániám van.
A stadionban megnéztünk egy meccset, és Mechivel mi is beszereztünk egy-egy sapkát.

A fiúk nagy örömére leengedtek minket a V.I.P. részlegre, így a meccs után fotózkodtunk Messivel is. Végül a strandolás előtt bementünk egy étterembe, ami különleges specialitásokat kínált. Kértünk egy tál Fruit-marjat levest ami egy finn specialitás, és elég bizarr, rózsaszín-fehér bogyókból állt.

- Ki kóstolja meg? - kérdezte Rugge.

A kanál kézről, kézre járt, de senki nem akarta megkóstolni. Végül Jorge megunta és bekanalazta az egészet. Ezután a kanál újra vándorolni kezdett.

- Milyen? - kérdezte Cande.

- Nagyon finom! - mondta Jorge, hamiskás mosollyal.

- Rugg, kóstold meg! - adta vőlegénye kezébe a kanalat Cande.

- Kösz, nem! - passzolta le nekem Ruggero, mire mindenki a nevemet kezdte kándálni.

- Nem... - ellenkeztem, de végül rászántam magam. Bevettem a bogyókat a számba és rágni kezdtem őket, de a fejem rögtön elvörösödött, mert egyszerre volt édes, savanyú és csípős. Ezután sorban kóstolta meg Mechi, Cande, Lodo, Ruggero és Xabi. De milyen étel van, ami Xabinak nem ízlik, hát megette az egészet. Ezután a fiúk eltűntek. Néha kihallatszott a konyhából a kiabálásuk, de semmit nem tudtunk róluk. Végül négy darab pohárral a kezükben jelentek meg.

- Direkt neked készítettem! - tette le Xabi Mechi elé a poharat, majd mind kaptunk egyet, egyet.

- Mi ez? - kérdeztem gyanakodva.

- Kínai tea. - nevetett Jorge. - Nagyon finom.

Óvatosan megkóstoltam, mire a többiek követtek. Cande szerencsétlenségére, -mivel túlságosan megbízik Ruggeban- nagyot kortyolt. Ez még szörnyűbb volt, mint a leves.

- Fúj, mi ez? - öblítette ki a száját egy pohár vízzel Mechi.

- Víz, citrom, bors, olaj, ecet, kömény és só. - nevettek a fiúk, mire mi sokatmondóan néztünk egymásra, de ebből már ők is tudták, hogy rohanniuk kell. Ők elől, mi pedig utánuk. Meg sem álltunk a tengerpartig. Ott ledobtuk a cuccunkat és megálltunk. Mármint én álltam meg, mert Candet felkapta Rugge, Mechit Xabi, Lodo pedig a nagy hőség után a vízbe vetette magát. Én pedig csak álltam és néztem őket, ahogy a fiúk dobálgatják Mechiéket, aztán persze eldőlve a vízben csüngnek egymáson. Egyszerre olyan magányosnak éreztem magam. Akkor viszont felkapott Jorge, mire a fülemben teljes gőzzel lejátszásba kezdett a Podemos. Jorge bevitt a tengerbe és nem engedett el. Amikor már elég mélyre mentünk, letett. De hogy? Beledobott a vízbe, de mivel megállás nélkül nevettem, tele ment sós vízzel a szám. Gondoltam, mivel ő is itt szórakozik, én is megviccelem. Elengedtem magam és lent maradtam a víz alatt, mintha elájultam volna, mire ő fel rántott, én meg nem tudtam megállni, hogy ne nevessek.

- Egyáltalán nem vagy vicces! - nézett rám a ”nem volt jó poén” arckifejezésével.

- Most... jobb ha... - akartam futni a vízben, nem nagy sikerrel.

- Igen! - nyúlt utánam. - Jobb lenne, ha futnál. De nem foglak elengedni!

Utolsó mondatának úgy tűnt, nagyobb jelentőséget akar adni. Ugye nem hallotta a dalomat? Úgy éreztem, nem létezik semmi más azon a pár négyzetméteren kívül, ahol mi állunk.

Nem tudom, mennyi ideig lehettünk ott, de egy idő után Lodo integetését vettem észre. Kimentünk, és megláttuk, hogy időközben találtak egy röplabda pályát és Lodo meg Rugge azon veszekszenek, hogy a lányok, vagy a fiúk tudnak jobban játszani, úgyhogy egy meccsel elégedtek ki.

- Lányok a fiúk ellen. - toltam át a másik térfélre Jorgeot.

- Tudjuk, mi nyerünk! - mosolygott – verhetetlen vagyok.

- A múltkor is legyőztelek! - értetlenkedett Xabi.

- Egy csapatban játszunk. - motyogta Jorge, miközben oldalba bökte Xabit.

- Azt kötve hiszem, hogy jobbak vagytok, mint én! - mosolygott Cande.

- Az oroszlán mindenkit ver! - mutatott a hajára Rugg.

Mielőtt nagy veszekedésbe kezdtünk volna, elkezdtük a meccset.

- Kaptok egy kis előnyt! - mondta nagy kegyesen Xabi. - Ti kezdtek.

- Előnyt? - akadt ki Mechi. - Megszerezzük mi magunknak.

- Nem, tényleg! - szállt be Jorge.

- Ti akartátok! - fogta meg a labdát Mechi, mire én és Cande előre álltunk, ő és Lodo pedig hátul helyezkedtek el. Mechi feldobta a labdát, felugrott, és olyan erővel ütötte át, hogy rögtön lepattant a földre, ezzel szerezve nekünk egy pontot.

- Hééé! - sértődööt meg Rugge. - fiúk, álljatok hátra! - utasította Jorgeot és Xabit. -Jorge, szerválj!

Erre Jorge elindította a menetet, és átütötte hozzánk a labdát. Persze az eléggé harci kedvébe jött Lodo rögtön visszaütötte. Aztán Xabi dobta hozzánk a labdát és nekem kellett volna elkapnom, de Jorge felkiáltott:

- Tini, vigyázz, pók! - mutatott a talpamhoz, mire én felugrottam a labda pedig mellettem pattant, mire Jorge elnevette magát.

- Vicces! - mosolyogtam. Ezután a labda ide-oda pattogott, és kezdtük lehagyni a fiúkat.

- Kevesen vagyunk! - kereste a kifogásokat Xabi.

- Én jó leszek erősítésnek? - kérdezte valaki Lodo háta mögül, mire ő megfordult és férje nyakába ugrott. Igen, Tomas volt az.

- A szállodában kerestelek, de nem voltál ott... és mivel ismerlek titeket – nézett a fiúkra – elég nyilvánvaló, hogy itt vagytok.

- Oké, beállhatsz! - engedte meg Ruggero.

- Mármint, hozzánk! - mondta Xabi.

- Mármint légyszi! - Jorge hangjában hallatszott, hogy rejtetten, de segítséget kér.

Így kiegyenlítetten elég nehéz volt legyőzni a fiúkat, mert Tomas elég jól rögbizett. De mivel Lodo örömbombákat árasztott, ezzel is ösztönözve minket, sikerült úgy ahogy sokáig kihúznunk. Az egyik menetben Jorge kiütötte a labdát, egészen egy elég ismerős fiú lábáig. Utána mentem, és elkértem a labdánkat.

- Megmondhatnád Jorgenak, hogy vigyázzon a dolgaira! - kicsit (oké, nagyon) megijedtem, egyrészt azért, hogy ismeri Jorgeot, ( tudom, hogy a Violetta egyik főszereplőjét majdnem mindenki ismeri, de ő tényleg ismerősként beszélt róla) másrészt azért, ahogy ezt elmondta. Mélyen a szemembe nézett, és közben mosolygott. Na, nem olyan angyali arccal, sokkal inkább annak az ellenkezőjével. Nem csoda, hogy lefagytam, és meg sem tudtam szólalni. Erre Jorge is oda futott hozzám.

- Hagyd őt békén, jó? - lökte el a fiút Jorge.

- Neked is szia, Blanco! - mondta hidegen.

- Gyere, Tini! - húzott el Jorge.

- Vigyázzatok magatokra! - kiáltott Jorge után, majd sarkon fordult és elment.

- Ez... ki volt? - néztem Jorgera.

- Lukas Carria. - sokáig hallgatott.

- Tehát? - vártam bővebb kifejtésre.

- Egy beképzelt ember, aki azt hiszi, tönkretettem az életét, mert én kaptam Leon szerepét és nem ő. - nyögte ki. - Ígérd, meg, hogy amíg itt vagyunk, nem beszélsz vele, kerülöd és vigyázol magadra!

- Jó... - nem értettem, miért fújja így fel. - Jorge, ez csak egy... akárki, nem Vilmos herceg! Nem tud semmit tenni!

- Ameddig ő elmegy, már vigyázni kell! - idegeskedett. - Téged meg egyébként is vár Peter.

- Tessék? - azt hittem, tudja, hogy mi történt. - Mi...

- Mi történt? - lépett hozzánk Tomas, látva, hogy segítségre lehet szükségünk.

- Csak... - kezdte Jorge. - Menjünk!

Mindannyian tudtuk, hogy ha Jorge ideges, ott tényleg van okunk félni. Ő általában mindenen nevet, és ha nem, akkor vagy vele, vagy a poénnal van baj. Összeszedtük a cuccainkat és kerestünk egy buszmegállót. Nem sokára meg is jött a busz, amire felszálltunk. Bár rázós volt az út, senki nem szólt egy szót sem. Amikor leszálltunk a szálloda előtt, éreztem, hogy rezeg a telefonom. Megnéztem a kijelzőt.

SMS

Feladó: ismeretlen

Üzenet: Vigyázz magadra!

Azt hittem, ott rögtön összerogyok. Az arcomból minden vér kifutott, a lábaimat egyszerre erőtlennek éreztem.

- Jól vagy, Tini? - kérdezte tőlem aggódva Mechi, mire a kezébe nyomtam a telefon. Az üzenet láttán mindenki megrémült. Aztán Jorge is elővette a mobilját. Az ő arca is elkomorult.

- Mi az? - már nem számítottam semmi jóra. Átadta a telefonját és elolvastam a kapott üzenetét!

SMS

Feladó: ismeretlen

Üzenet: Megkapod, ami neked jár! Te is elvesztesz valamit, ami fontos neked!

Most már tényleg elszédültem. Nem tudom, mikor ijedtem így meg utoljára.

- Csak egy hülye üzenet – próbáltam magam nyugtatni. - Ugye? - helyeslést keresve néztem körbe, de senki nem válaszolt.

- Kitekerem a nyakát! - indult volna meg Jorge, ha Tomas és Rugge vissza nem tartják.

Mind tudtuk, ki küldte.

- Várjunk! - szállt be a nyugtatásba Lodo. - Lukas honnan tudná Tini számát?

- Várj... - Cande elővette a telefonját. - Itt van. - a kijelzőn egy blog képe volt látható, ami a Violettával foglalkozik.

Telefonszámok:

Sziasztok, sikerült végre megszereznem Martina Stoessel, Mercedes Lambre és Jorge Blanco számát!

- Szinte bárki megtudhatja. - nyugtalankodott Mechi.

- De mit akar? - tárta szét a kezét Xabi.

- Rosszat nekem. - mondta halkan Jorge.

- És akkor miért Tininek ír? - persze Tomas kérdésére, - aki ugye nem volt velünk az elmúlt napokban – mind tudtuk a választ (vagy reméltük<3).

- Ha Tininek árt... - kezdte Jorge, de nem nézett a szemembe.

- De ha szólunk a rendőrségnek? - Cande is megoldásokon törte a fejét.

- És ha azt akarja, hogy szóljunk nekik, utána pedig felszívódik, azzal is tönkretenne téged. - gondolkodtam. - Másnapra tele lennének azzal az újságok, hogy Jorge Blanco üldözési mániában szenved, puff, vége a karrierednek!

- Nem érdekel! - emelte rám a tekintetét. - Legalább neked ne legyen semmi bajod.

- Tudjátok mit? - akadtam ki a túlzott aggódáson. - Nagylány vagyok, tudok vigyázni magamra! Egyébként sem fog semmit csinálni ez a Lukas! Fenyegetőzik, semmi más! Aggódhatunk, vagy szórakozhatunk tovább!

- Tini, ez tényleg komoly! - bámulta a földet Ruggero.

- Te is? - kezdtem kiabálni, de már nem tudtam magam visszafogni. - Miért nem tudjátok felfogni, nem tesz semmit! Ez csak egy üzenet! Lehet, hogy téves számra ment, vagy anyának új száma van és küldött egy üzenetet! - rohantam be. Amint becsukódott a lift ajtaja, a falba kezdtem verni a fejem. Ez csak akkor lett kínos, amikor a 3 -on beszállt egy idős néni, és megkérdezte, hogy a javítóból, vagy a diliházból szöktem-e. Fent levetettem magam az ágyra. Ordibáltam azokkal, akik csak jót akartak nekem. Valahogy le kellet vezetnem a dühömet, úgyhogy elővettem a gitárom, és játszani kezdtem a Voy Por Tit. Teljes erőmből játszottam, de a dal végén mégis mosolyognom kellett. Jorge azt mondta, fontos vagyok neki. Legalább is utalt rá.

Ráfeküdtem a gitáromra és behunytam a szemem. Kimerültem Lukastól is, meg ettől az egész naptól. Elég szerencsétlen napom volt, mégis úgy éreztem, ennél jobb nem is lehetne. Egy kimondhatatlan érzés kerített hatalmába, rám szállt a ”rózsaszín köd”. Olyan mélyen belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy Mechi a szomszédos ágyra veti magát.

- Fent vagy? - suttogta.

- Aha... - nyitottam ki a szememet. - bocsi az előbbiért.

- Megértelek! - simította végig a hátam, majd észre vette a mosolyom. - Oké, mégsem. Az előbb kiabáltál, most meg itt vigyorogsz!

- Tudom! - keltem fel. - Úgy érzem... enyém a világ!

- Jól van... - pislogott. - Te kettő az egyben fóbiában szenvedsz!

- Hogy mi? - Mechit néha tényleg nem lehet érteni.

- Beteg vagy két okból is. - magyarázta. - Egy: itt vidulsz egy ilyen sms után, kettő... szerelmes vagy abba, akibe csak a filmben lenne szabad.

- Miért? - tettettem az értetlent. - A szerelemben akármi megtörténhet.

- Jó... - nyitotta ki a szekrényét. - Megbeszéltük, hogy mind kiadjuk magunkból a stresszt, kimegyünk egyet focizni.

- Ugye visszavágót akarnak? - rögtön rájöttem a fiúk szándékára.

- Persze... - forgatta a szemét barátnőm is. - Legközelebb hajvasalásból rendezünk versenyt! Nem jössz le?

- Fogtok az üzenetről beszélni? - kérdeztem.

- Nem! Na gyere! -húzott fel. Átöltöztünk és lementünk a többiekhez.

- Tini, az smsek... - fogadott lent Jorge.

- Nem beszélünk róla!

- A lányok kontra fiúk nem igazságos! - hallottam Cande hangját.

- Na de Cande! - ölelte át Ruggero. - Ha velem akarsz lenni, csak szólnod kell!

Végül kiegyeztünk, hogy vegyes csapatokban leszünk, így ezzel a felosztással játszottunk:

1.csapat                                                           2.csapat

 Jorge                                                                Tomas

Ruggero                                                             Xabi

 Lodo                                                                  Mechi

  én                                                                     Cande

Persze abból, hogy Lodo és Tomas külön csapatba került, nem származott semmi jó, mert Tomas a labda helyett Lodot kergette, ő pedig állandóan Tomastól menekült. Hasonlóképp volt ez Candével és Ruggal is. Végül mi győztünk, mert Xabi nem tudta letenni a kamerát. Azt hiszem, elég jól kiadtam mind a mérgem, mind a plussz energiám.