5.Capítuló: Viharos éjszaka

                            5. Capítuló

                              Viharos éjszaka

Hola amigas!Megihletett az éjszakai vihar (mert nálunk volt egy kiadós zápor) úgyhogy befejeztem a részt! Köszönöm az előző részhez írt sok komit és ha ehez a részhez is ilyen sokan írtok, újra korábban hozom a részt!Remélem, az előző rész végén írt ”előzetesemmel” sikerült felborzolni a kedélyeket, nem nagyon akarlak váratni benneteket, úgyhogy itt van a rész, jó olvasást! <3

Amikor a repülőhöz értünk, Fel és Tara kíséretében kivettük a csomagjainkat és a gépünkhöz mentünk. Amikor felszálltunk Mechi Xabi mellé került, így én Jorge mellé ültem. A repülőút nagy részét végig aludtam, de a többiek is így voltak ezzel. Amikor már Spanyolország légterében voltunk, Lodo előkapta a telefonját.

- Mit csinálsz? - kérdezte Cande.

- Írok Tomasnak, hogy itt vagyunk. - mosolygott.

Miután Lodovica üzent, megnézte az időjárást is.

- Na, strandolhatunk? - hajolt előre Ruggero is.

- Ma biztosan nem. - komorodott el Lodo. - Erős vihar lesz éjszaka, és biztosan nem érünk ma oda.

- Ó... - szomorodott el Rugg is.

- Kérjük, csatolják be öveiket, a leszállás hamarosan megkezdődik. - mondta a hangosbemondó, mire mi bekötöttük magunkat és magunkhoz vettük a bőröndjeinket. A repülő leszállt, mi pedig felálltunk.

- Aúú... - nem figyeltem és a fájó csuklómmal nyúltam a bőröndömért.

- Jól vagy? - fogta meg a (másik) kezem Jorge.

- Igen. - hazudtam rezzenéstelen arccal (kezdek megijedni magamtól).

Amikor leszálltunk, a hideg levegő rögtön arra kényszerített, hogy felvegyem a dzsekim, ami nem melegített túlságosan át, így továbbra is vacogtam, mire Jorge egy mosoly kíséretében rámterítette a kabátját. Újra felszálltunk a buszra, és a hotel felé vettük az irányt. Mire sötétedni kezdett, még félúton sem jártunk. Amikor elkezdett dörögni, még egyaltalán nem féltem. A heves záportól, az erős széltől, és a villámoktól sem ijedtem igazán meg, de amikor Felipe bekapcsolta a rádiót, amiben bemondták, hogy „aki teheti maradjon otthon, mert erős vihar várható, meg hogy lezárják az autópályákat” már rám jött a frász. Ijedten néztem a többiekre.

- Oké, skacok! - mondta Fel. - a legközelebbi benzinkútnál éjszakázunk.

A legközelebbi benzinkút nem biztos, hogy nyitott benzinkutat jelent. Amikor már javában kitört a vihar, de még minig nem találtunk egy nyitott megállóhelyet sem, Fel és Tara döntésére leparkoltunk egy zárt kávézónál.

- Rendben, kiszállás, gyerünk, gyerünk – terelgetett minket Tara.

Mind kiugrottunk a buszból. Az ajtóhoz sétáltunk, ami szintén zárva volt.

- Ötletek? - kérdezte kétségbeesetten Felipe.

- Cande, kérem a hullámcsattod. - nyúlt Rugg Cande hajához.

- Tessék? - húzta ki a hajából Cande a csattokat. - Minek ez neked?

- Csak várj. - kezdte birizgálni a zárat.

A sötétben szinte semmit sem lehetett látni, Rugg a villámok pillanatnyi fényénél mégis képes volt Cande két hullámcsattjával kinyitni a zárat (nem tudom, hol tanulta). Iszonyatos hideg volt, főleg így, átázva és még Jorge kabátjában vacogtam.

- Gyertek már! - húzott be minket Rugg.

- Megfagyok. -jelentette ki Mechi, mire Xabi magához húzta. Fel becsukta mögöttünk a kávézó ajtaját.

- Félek. - bújtam Jorgehoz, nem tudom azért-e, mert ő volt a legközelebb, vagy mert az ő közelsége nyugtatott meg a legjobban.

- Elmúlik! - nyugtatása nem nyert sok értelmet, mert egy nagy dörgés rá kontrázott, amolyan, ”majd ha én mondom, akkor lesz vége” hanggal.

- Oké – kiáltott Fel. - Két célunk van. Egy: megúszni ezért a börtönt, kettő: épségben megúszni ezt az éjszakát.

Hát, ez sem nyugtatott meg.

- Ne félj, Tini. - lépett hozzám Tara. - A kávézóban nem lehet baj.

Fogjuk rá, hogy ez bevált. Fel tanácsára mind lefeküdtünk egy-egy párnázott ülésre, hogy ”aludjunk”. Hát, nem tudom, hogy a többiek hogy voltak vele, de én nem tudtam aludni. Egy idő után hallottam Rugg horkolását, Xabi szuszogását, és ahogy ránéztem Mechire és Candere, esküdni mertem volna, hogy alszanak. Lodoval még egy kicsit beszélgettünk, aztán felhívta Tomast, aki hangjával hamar álomba ringatta. Éreztem ahogy Tara mindenkit megsimogat, aztán ő is végig nyúlik egy széken, tudtam hogy Fel is aludni próbál, csak egy emberről nem tudtam semmit. Jorgeról. Csak forgolódtam össze-vissza, nem tudtam aludni. Aztán valaki lefeküdt velem szemben és tudtam, hogy engem néz. Tudtam, hogy ő sem alszik. Halottam ahogy felkel, és éreztem ahogy leül hozzám és végigsimítja az arcomat. Éreztem, ahogy Jorge végül feláll, és az ajtóhoz sétál. Aztán én is felültem.

- Miért nem alszol? - suttogtam.

- Semmi értelme. - mondta halkan. - Nem tudnék. Mióta vagy fent?

- Csak most ébredtem fel. - hazudtam neki megint.

- Aludj vissza. - próbált újra megnyugtatni.

- Nem tudok. - mondtam neki. Mire leült mellém.

- Akkor beszélgetünk. - nyitott ki egy asztalon heverő katalógust.- Melyik a kedvenc körömlakk színed?

- Ez komoly? - nevettem fel. - Körömlakkokról fogunk beszélgetni?

- Beszélhetünk a fociról is. - mosolygott. Végül a koncertről beszéltünk, ami mindkettőnket érdekelt. Végül, nem tudom hogy, vagy mikor, de elaludtam.

Reggel Fel ébresztgetésére ébredtem.

- Gyerünk! - keltegetett. - Mielőtt idejön valaki. Felkelni!- tapsolt.

A fejemet Jorge válláról emeltem fel, aki semmit nem aludt.

- Jó reggelt! - mosolygott.

- Jajj, bocs. - nevettem, kissé kómásan. Mindenki felszedelőzködött, és kiszálltunk. Végül Tara öt koncertjegyet hagyott a kávézóban kárpótlásul.

- Éjszaka az összes pénz elszállt a telefonomról. - panaszkodott Lodo. - Elfelejtettem kikapcsolni.

Körbenéztem. Rugg épp a zárfeltörést tanította a fiúknak, Cande és Mechi valami új üzletről beszélgettek, én pedig Lodoval ültem. Végre a buszunk valami kattogással, de elindult.

- Ez mi? - fogta meg a (rossz) csuklóm Lodo.

- Nem tudom. - szorítottam össze a fogam.

- Jajj, bocsi. - engedte el a kezem. - Vedd le a kötést, hadd lássam.

Levettem a fáslit, de a csuklóm óriásira dagadt és kék-zöld foltos volt.

- Tini! - jött oda hozzánk Jorge. - Ezt meg kell mutatni egy orvosnak.

- Jorge, nem nagy dolog. - nyugtattam, de nem engedett.

- Tini, sajnálom, de ezt meg kell mutatnod. - próbáltam elkapni, de már késő volt, már szólt Felnek, hogy baj van a csuklómmal.

- Martina Stoessel, ez mi? - parkolt le Fel.

- Most azonnal beviszünk téged az ügyeletre! -kontrázott Tara.

- Köszi Jorge, tényleg. - mondtam neki cinikusan.

- Tini... - jött utánam, és leült Lodo helyére, aki elkérte Cande telefonját és kiszállt, hogy beszélhessen Tomassal.- Legalább csak hallgass meg!

- Nem foglak meghallgatni. - halálosan utállom, ha semmibe veszik a véleményem. - Csak menj el! Megkértelek, hogy ne csináld, te meg...

Valahol mélyen azt reméltem, most is olyan makacs lesz, amilyen szokott, de most némán elsétált és leült Ruggero mellé.

- Nem volt ez kicsit túlzás? - hajolt át a két ülés között Xabi.

- Mi van? - ijedtem meg. - Te hallgatóztál?

- Körülbelül 3 méter ha megvan ez a busz belülről, tehát mindent hallani a mögötted lévő ülésen. - vigyorgott.

- Nem, nem volt túlzás. - nyomtam vissza a fejét.

- Nézd, tudom, hogy Jorge kevés embertől függ, de az egyik te vagy. - mondta, majd befejezte a ”beszélgetést”.

- Fel, nincs térerő... - szállt fel a buszra Lodo.

- Jó, majd útközben telefonálsz. - akart elindulni a busszal Fel.

Hörgés, kattogás, de a busz nem indult el, mire Felipe és Tara kiszálltak, hogy megnézzék, mi a baja a busznak.

- Baj van, este a vihar tönkretette az egyik kereket. - nézett ránk gondterhelt arccal Fel. - A térkép szerint itt valahol van egy motel és azon az erdőn át- mutatott a fákra – egy város is, körülbelül fél órára.

- Na, Tini, Lodo, Mechi, Cande és én elmegyünk a motelbe. - vette át a szót Tara. - De ha a fiúk is magassarkúban vannak, ők is jöhetnek. - nem tudtam, hogy képes még most is nevetni.

- A többiek pedig velem jönnek és keresünk abban a városban egy telefonfülkét. - szállt le Fel a fiúkkal a nyomában, mi pedig Tarat követve nem sokára megtaláltuk a motelt. Nem volt olyan, mint a többi hotel ahol eddig laktunk, de olyan vészes sem, mint amilyennek a filmek mondják.

- De nem értem, hogy lehet ekkora faragatlan tuskó, hogy... - már vagy 10 perce Mechinek panaszkodtam, mire ő a végtelen táskájából a kezembe nyomott egy kis plüss koalát. - Ez mi?

- Nyomkodd, hogy megnyugodj! - mondta lassan. - Méreg-koala. Levegő be, ki. Be, ki...

- Ha,ha,ha... - ”nevettem”.

- Két szobát kérnék, kb. 3 órára. - lépett a pulthoz Tara.

- Azta... Ti vagytok a Violetta! - ismert fel minket a fiatal lány. - Kaphatnék egy aláírást? - tolt elénk egy papírt.

Miután aláírtunk, felmentünk a szobánkba. Én még újabb 10 percig nyomogattam a méreg-macit, de már csak magamban puffogtam. Amikor lenyugodtam, a velem szemben alvó Mechi kezébe tettem, de már nem voltam mérges, csak szomorú. De a szomorúságot is ki lehet használni, mert a fejemben felcsendült egy dallam. Aztán elővettem a gitárom és csak játszottam. Végül megszületett a dal eleje, Amor Eterno (örökké tartó szerelem) címmel. Aztán játszani és énekelni kezdtem.

„ Algo despertó en mi corazón (valami felébredt a szívemben)

Que es más fuerte que cualquier otra cosa (ami erősebb mindennél)

No puedo parar (nem tudom megállítani)

pero yo sé lo que quiero ( de tudom, mit akar)

te llevará donde mi corazón me dice ( oda visz, ahova a szívem súgja)

Amor Eterno ( örökké tartó szerelem)

Voy a luchar por ella (harcolni fogok érte)

Nada puede detenerme (semmi nem tud megállítani)

Pero te necesito ( de szükségem van rád)

No me dejes ir ( ne hagyd, hogy elmenjek)

Amor Eterno ( örökké tartó szerelem)

Bár a gitározástól csak jobban sajgott a kezem, mégis, sokkal jobban voltam. Valahol el kellett mondanom azt, amit érzek. Nem vettem észre, hogy Jorge az ajtó előtt áll, csak a távolodó léptei zaját hallottam. Utánna akartam menni, de nem vittek a lábaim. Aztán, amikor végre felálltam, kinyitottam az ajtót. Egy csokor rózsa hevert ott.Aztán Fel nyitott be az ajtón.

- Tini, indulunk! - mondta. - Felhívtam a szállodát, hoznak egy vontatót, téged meg bevisznek.

- De Fel... - magyarázkodtam. - Nem súlyos.

- Nem! Ezt meg kell nézetned.

Nem sokára tényleg megjött a vontató és egy személykocsi is, ami engem és Tarat bevitt az ügyeletre.

- Zúzódás és ficam is látható, de rendbe jön. - mondta az orvos, mire én na, megmondtam fejet vágva felálltam. - De azért bent maradhatnál megfigyelésre, még jelentkezhetnek panaszok.

Most Tara vágott na, megmondtam arcot, aztán felkísért a szobámba.

- Egy éjszaka, nem több. - nyugtatott.

De az éjszaka nem volt valami hamar elmegy este, mert az ágy kényelmetlensége miatt és a lelkiismeretfurdalásom miatt is inkább felkeltem, és a lelkes kisgyerekeknek osztogattam autogrammot. Reggel Mechi hívott fel, hogy bejön értem egy bérelt kocsival, de reggel akármeddig vártam rá, nem jött. Végül megcsörrent a telefonom. Mechi volt az.

- Hol vagy már? - kérdeztem.

- Bocsi, dugóban vagyok. - mondta – Késni fogok.- aztán felsikított.

- Mi a baj? - ijedtem meg.

- Valami őrült motorral cikázik itt. - kihangsúlyozta az őrült szót. - Na, leteszem, szia!

- Csáó! - tettem el én is a telefonom. Tudván, hogy még pár órát várhatok, leültem a bőröndömre és olvasni kezdtem az újságomat. A lap tele volt a koncertünkkel, de találtam benne egy cikket a rejtélyes kávézós esetről is. De fél óra múlva egy motoros állt meg előttem pöfékelve. Levette a sisakját, és felém fordult.

- Elvihetlek? - kérdezte Jorge(!).

- Te vagy az ŐRÜLT motoros? - nevettem el magam. - Te mióta tudsz motorozni?

- Nem olyan nehéz. - mosolygott. - Haragszol még?

- Nem... - mondtam megenyhülve.

- Akkor szállj fel! - húzott oda, mire felpattantam. Azt sem tudtam, honnan szerzett motort, de nem is érdekelt. Jegyezzük meg, Jorge szabálybetartó ember, így végül a szállodáig 10 km/h -ás sebességgel, a bőröndömet magam után húzva, a járdán jutottunk el. :)

Ennyi lett volna ez a rész, már készül a következő. <3

Bueonos noches! :)Dulces sueños!