14.Capítuló: Az a híres Stoessel mosoly...

Rómába érve rögtön célba vettük a szállást. A Cande-éktől megszokott luxusízlés most sem maradt alul. Négycsillagos hotelben szálltunk meg, méregdrágán. Más esetben tuti hisztizni kezdtem volna, de a turbékoló jegyespár állta az összes költséget, így inkább becsuktam a szám. A recepciónál akadt egy kis probléma, de ez nekem csak akkor tűnt fel, mikor Cande idegesen a pultra támaszkodott. Mivel épp Mechit tájékoztattam a fejleményekről a telefonom segítségével, gyorsan elköszöntem tőle, és a bent álló társaságunkhoz siettem, amennyire csak mankóval lehetséges volt. 

- Gond van? - fordultam Rugge felé, de ő idegesen leintett, és a menyasszonyához sétált. Mivel nem volt kedvem Jorgetól megtudni, mi zajlik körülöttem, inkább én is követtem Rugget, és Cande, meg a recepciós beszélgetéséből igyekeztem leszűrni a fejleményeket.

- Nem. - Cande idegesen felnevetett, és a hajába túrt. - Candelaria Molfese névre kell hogy legyen lefoglalva három szoba. Egy két, és kettő darab egyszemélyes. Kérem, nézze meg még egyszer! 

- Sajnálom, kisasszony! - a férfi vagy tíz percig meredt az előtte álló számítógép képernyőjére, mire megszólalt, és a kijelzőt felénk fordította. - Candelaria Molfese, március 7-étől március 29-éig, két darab kétszemélyes szoba...

Te jóságos ég! Két dolog merült föl bennem: az első, hogy Cande ennyire ügyetlen, és elrontotta a szobafoglalást, a második, hogy az én drága barátnőm valójában igenis rafinált, és nagyon jó színésznő. Lehet, hogy nem kéne vádaskodnom, és összeesküvés elméleteket szövögetnem, de Candelaria Molfese-ből még ezt is kinézem. A drága barátném szívat engem. Biztos, hogy ragaszkodik majd ahhoz, hogy ő és Rugge kerüljenek egy szobába, akkor pedig az én szobatársam Jorge lesz. Három hét Jorgeval egy szobában. Ki van zárva! 

Ugyanakkor azt is tudtam, hogy most Cande és Rugge esküvője miatt vagyunk itt, nem pedig az én kicsinyes problémáim miatt. Ez a három hét csakis róluk kell, hogy szóljon. 

- Nem lehetne valahogy kijavítani ezt a kis... - Cande meredten figyelte a recepciós, majd elpirulva rám pillantott, ezzel elárulva magát. - Bakit? 

- Attól tartok, hogy nem. Telt ház van, kisasszony. - jelentette ki a férfi, mire engedékenyen felsóhajtottam. Savanyú mosollyal végigmértem Candet, majd újra a recepciós felé fordultam. 

- Ez esetben... biztos vagyok benne, hogy megoldjuk valahogy... - összeszűkített szemekkel méregettem Candet, mire ő a padlót kezdte fürkészni. - Ezt a kis bakit...

A férfi átadta nekünk a két kulcsot, mire a méregtől paprikás arccal a lift felé vágtattam. Mielőtt az ajtók összezárultak volna persze beugrottak a többiek is. Megigazítottam a mankómat, hogy mindenki beférjen, így Candenek alkalma volt mellém lépni.

- Tini, figyelj, tényleg sajnálom... Véletlen volt! - motyogta nekem a barátnőm, mire én gúnyosan felnevettem.

- Persze, Ariel. Nincs semmi gond... csak egy kis baki... - sokáig méregettem, de nem tudtam megállapítani, hogy a véletlen műve-e ez, vagy csak Cande szórakozik velem. 

- Tinita! - lépett a barátnőm mellé Rugge, és átkarolta őt. - Én tényleg imádlak, meg téged is Blanco... de Cande az enyém! - jelentette ki az imádni való barátunk, majd amint kinyílt a lift, kihátráltak belőle. 

- Ne szedjétek szét egymást! - Rugge még utoljára odadobta a szobánk kulcsát, majd elslisszoltak a hosszú folyosón. Sokáig némán álltunk, mikor szólásra nyitottam volna a szám.
- Én... - Jorgeval pont egyszerre szólaltunk meg, pont ugyanabba a mondatba belekezdve.
- Csak... - újra ugyanazt a szót ejtettük ki. Na az ilyen dolgokra mondom, hogy abszolút nem normális. Valaki sorsnak hívná őket, én viszont valami idegbeteg elmebajnak. Végül sóhajtva felmutattam a kulcsot, amit az előbb kaptam el, és a szoba felé vettem az irányt. Jorge is követett, egészen a szobáig, amit szerencsére hamar megtaláltunk a kulcstartóba gravírozott szám miatt.
- A 216-os szoba. - motyogtam, majd kinyitottam az ajtót. A zár halkan kattant, jelezve, hogy szabad az út. Belöktem az ajtót, és csodás látvány tárult a szemünk elé. Hatalmas szoba fogadott bennünket, bézsszínű falakkal, és a városra néző, csodás kilátással. A távolban, mintha már a tengerpartot is láttam volna, bár valószínűleg az még innen, a város széléről sem nagyon észrevehető. Még a gépen megbeszéltük, hogy egyszer kétszer majd lemegyünk egy közelebbi tengerpartra. Jobban szemügyre véve a szobát csak tovább fokozódott a csodálkozásom. Otthonos berendezés, hangulatos kilátás, egyszóval minden, ami hozzájárul az itt töltött három hét kényelmességéhez. Csak egy probléma volt, a szoba közepén álló, hatalmas franciaágyat Jorge Blancoval kellett volna megosztanom.
- Alszom a földön! - jelentettem ki villámsebességgel, majd miután letettem a bőröndöm szembefordulva Jorgeval az ajtó felé vettem az irányt. - Kérek egy matracot...
- Hagyd csak! - elállva a kifelé vezető utat beljebb lépett. - Majd alszom lent én...
Nem akartam Jorgeval vitatkozni, főleg nem ebben a témában, úgyhogy hagytam, hogy ő is megszemlélje a szobát, és letegye a holmiját. Mivel fogalmam sem volt, hogy Cande-ék melyik szobában vannak, úgy döntöttem, megcsörgetem őket, hogy megbeszéljük, mikor találkozunk, hogy megbeszéljük a továbbiakat, azonban Cande most is megelőzött. Már üzent, hogy másfél óra múlva átjönnek hozzánk, addig pedig pakoljunk ki. Rögtön a szekrényhez léptem, remélve, hogyha hamarabb elkészülünk, Ruggero-ék is lesznek szívesek korábban véget vetni a Jorgeval kettesben töltött, kínos pillanataimnak.
 - Oké, akkor enyém a felső polc, tied meg az alsó... - motyogtam, majd közelebb rángattam a szekrényhez a bőröndömet.
- Legyen inkább enyém a felső, tied meg az alsó! - Jorge hirtelen felém fordult, én meg sóhajtva nyugtáztam, hogy ez lesz a legnagyobb problémája.
- Oké, akkor enyém az alsó... - motyogtam halkan.
- Tudod mit, lehet a tiéd a felső! - vállat rántva kisétált az erkélyre, én meg dühösen követtem.
- Oké Jorge, én most elmegyek zuhanyozni, de mire visszajövök, légy szíves döntsd el, hogy melyik nyavalyás polcra van szükséged! - kiabáltam ingerülten, majd visszarohantam a szobába. Mielőtt becsaptam volna magam után a fürdőszoba ajtaját, hallottam Jorge flegma megjegyzését, miszerint jó lesz neki az alsó polc. Valójában tudtam, hogy nem az érdekli, hogy hova pakolhat, sokkal inkább az zavarja, hogy három hétig nem szabadulhat tőlem. Igazából fejtegethetném én évekig azt, hogy mi jár az ő agyában, de tudósok százai sem tudnák megoldani a Jorge Blanco nevű rejtélyt. Pont olyan nagy titok ez, mint a Bermuda háromszög, vagy az időutazás... Hamar lezuhanyoztam, aztán felkaptam a magammal hozott ruhákat, és visszamentem a bőröndömhöz. Jorge még mindig az erkélyen kuksolt a telefonjába mélyülve, én meg újra kitártam az ágy mellett álló szekrényt, hogy végre bepakoljak. Sóhajtva nyugtáztam, hogy a szobatársam újabb hangulatingadozásában végül mégis csak a felső polcra pakolt. Mikor minden magammal hozott dolgom a szekrényben pihent, úgy döntöttem, megsürgettem a többieket. Először újra csak elhúztam az erkélyre vezető ajtót, és Jorge felé fordultam.
- Készen vagy? - kérdeztem az ajtónak támaszkodva. Rám pillantott, aztán újra a telefonjába révedt. - Jorge!
- Persze... - motyogta, de rám sem figyelt. Mikor hirtelen kíváncsiságtól hajtva fölé hajoltam, felpattant, és a kis erkély másik végére húzódott. Fogalmam sem volt, kivel cseveghet, de volt egy olyan érzésem, hogy nem is fogom megtudni. Sértődötten visszasétáltam a szobába, és lerogytam az ágyra. A szoba falán függő órára pillantva nyugtáztam, hogy már alig fél óra maradt a Cande-ékkel megbeszélt időből, ennek ellenére mégis úgy döntöttem, szólok nekik, hogy mi már készen vagyunk, és esetleg átjöhetnének. Rögtön válasz is érkezett, de mire elolvashattam volna, az üzenetet, miszerint "AZONNAL JÖVÜÜÜÜÜNK!!^-^" a barátnőm már hangosan dörömbölt az ajtón.
- Látom, benyomtad a Caps Lock-ot! - nevetve kitártam nekik az ajtót, ők pedig helyet is foglaltak egy egy kanapén. Én az ágyra huppantam le, az érkező párt látva pedig Jorge is befáradt, és leült mellém.
- Tehát, szeretném hallani a menetrendet... - mosolyogtam Cande-re, ő pedig hevesen magyarázni kezdett.
- Holnap megnézzük a helyszínt és kiválasztjuk a menüt. Azt mondják, a konyha, akit felkértünk Ruggeval igazi mesterműveket készít! - kezdte lelkesen a barátnőm. - Tizedikén le kell adnunk az ülésrendet, és az esküvő menetrendjét, azaz, hogy mi mikor történik, satöbbi... Az azt követő napon Jorge és Ruggero félig meddig szabadnapot kap, hiszen nekik nem lesz olyan nehéz dolguk, egy  ízléses öltönyt kell venniük. Te meg én - pillantott rám Cande - pedig nekikezdünk az én ruhám keresésének.
- Most, ha úgy vesszük, szoknyavadászok lesztek... - Rugge röhögve méregetett minket, de látva, hogy nem díjazzuk a poénját, inkább kikapta a menyasszonya kezéből a listát, és sorolni kezdte a menetrendet.
- Tizennegyedikén Tini és Cande a helyszínt felügyeli, Jorge és én pedig megnézzük a templomot. Tizenhetedikén a beszédeken dolgozunk, azt követő nap pedig megtartjuk az első próbát. Tizennyolcadikán a lányok kapnak szabadnapot... mi meg elintézünk valamit - pillantott Rugge bizalmasan a mellettem ülő fiúra - Huszonkettedikén érkezik a szűk családi kör, akkor már mindennek majdhogynem készen kell lennie. Huszonhetedikén megejtjük a próbavacsorát, majd a legény- és legénybúcsúk következnek, huszonnyolcadikán pedig... az esküvő!
Ahogy Rugge a felsorolásban eljutott a menyegző napjáig, rájöttem, hogy nincs is olyan messze, és ahogy végigmértem Rugget és Candet, nekik is csak most esett le a dolog. Tudtam, hogy ha így haladunk, Jorge esküvője is pont ilyen hamar jön majd el, és most ez valamiért nagyon is elszomorított. Lopva rápillantottam, de amint elkapta a tekintetem, én inkább Cande felé fordultam.
- Ezek szerint a mai napunk szabad! - mosolyogva felpattantam, és a többiek is követtek. - Mit csináljunk?
- Ah, egyszerű! - kiáltott fel Ruggero. - Megmutatom nektek a legfenségesebb olasz éttermet Rómában!
Nem vitatkoztunk Ruggeval, hiszen ha valamiben mind egyetértettünk, az az volt, hogy olasz barátunknak igen kifinomult ízlése van, és ért az ízek nyelvén. Hamar elkészültem, majd a táskám megragadva kilépni készültem az ajtón, mikor úgy döntöttem, mégiscsak bunkóság lenne, ha nem várnám meg a szobatársamat.
- Megvárjalak? - kérdeztem bizonytalanul, inkább magamtól, mint a pakolászó Jorgetól. Mivel nem kaptam választ, közelebb lépve megismételtem magam. - Jorge, megvárjalak, vagy előremenjek?
- Menj csak! - egy pillanatra rám nézett, majd legyintve hátat fordított. Újra elindultam az ajtó felé, de az utolsó pillanatban Jorge kiáltott nekem, és a táskájával az oldalán hozzám lépett. Az ajtó után, egy rövid részig csak egy kicsi, szűk folyosó vezetett a szobába, így most ketten nyomorogtunk ott. Már-már hallottam a szívverését, és az illatát is éreztem. Végig uralkodnom kellett magamon, nem is tudom, miért.
- Képesek leszünk meglenni ketten? Barátokként? - nagy, kerek szemekkel mért végig, úgy éreztem, a tekintetével a lelkembe akar hatolni, mégis, keményen álltam a pillantását. Elkapta a tekintetét, és a jobbját nyújtotta felém. - Csak Rugge és Cande miatt!
- Rugge és Cande miatt! - erősen megráztam a kezét, és mosolyogva kiléptünk a szobából. Ezzel valamiféle egyezséget kötöttünk, de fogalmam sem volt, mennyi időre is szólt. Abban mégis biztos voltam, hogy amíg Rómában vagyunk, meg kell tanulnunk félre tenni a nézeteltéréseinket, hogy ez a három hét csakis Cande és Rugge esküvőjéről szóljon.
Lent a hallban csatlakoztunk a várakozó párhoz, majd beültünk Ruggero kocsijába. Ezúttal az étteremig megtett út alatt mind a négyen nevetve beszélgettünk, és képes voltam Jorgeval is társalogni. Ugyan még én sem tekintek rá olyan bizalmas barátomként, mint régen - és arról sincs fogalmam, ő csak megjátsza-e magát -, de egyelőre úgy érzem, túléljük valahogy ezeket a heteket. Ruggero egy népes, hangulatos téren leparkolt, mi pedig megszemléltük az esti fényekben díszelgő városrészt. Az idő gyorsan lehűlt, én pedig csak egy kardigánt hoztam magammal a délutáni hőségben, így vacogva intettem Ruggeronak, hogy eleget csodálkoztam, és most már fel szeretnék melegedni. Cande és a vőlegénye mosolyogva előretörtek a tömegben, mi meg Jorgeval igyekeztük hátul tartani a tempót, és nem elkeveredni a sokaságban, és előttem még az is kitűzött cél volt, hogy a mankómmal ne tanyáljak el a macskaköves utcán.
- Fázol? - kérdezte halkan, de láttam, hogy Cande egy pillanatra hátrafordul, majd felgyorsít.
- Nem, csak mindjárt mirelit leszek... - nevetve oldalba löktem, és igyekeztem elfojtani a bennem tomboló érzelmeket. Tudom, nem jó jel...
Mikor Jorge a pulcsijához nyúlt, már megérkeztünk a Sapori d'Italia nevű étterembe, és mélyen beszippantva az illatokat beléptünk a helységbe. Intettem Jorgenak, hogy fölösleges nekem adnia a kardigánját, mert majd itt felmelegszem.
- Van, amihez sosincs késő... - mosolygott rám, de miközben leültünk, én megráztam a fejem.
- Van, amihez már késő... - motyogtam. Igyekeztem vigyort erőltetni az arcomra, de nem igazán sikerült.
- Na, ki hozott benneteket Olaszország legjobb éttermébe? - Rugge öntelt vigyorral helyet foglalt az asztalnál, majd végigmért minket. - Ki a világ legsármosabb, legokosabb, legszexibb, legszerényebb, legtökéletesebb, ja, és ha elfelejtettem volna mondani, legtökéletesebb színésze?
Cande röhögve oldalba bökte a vőlegényét, én grimaszolva méregettem a velem szemben ülő idiótát, Jorge viszont gúnyosan felhorkant.
- Bocs... Lehet, hogy te vagy Olaszország legsármosabb, legokosabb, legszexibb, legszerényebb meg legtökéletesebb színésze, de a világé nem, ugyanis komoly versenytársad akadt! - Jorge megjegyzésére Ruggero hanyagul végigmérte őt.
- És mégis ki? - nevetett, majd hanyagul megrántotta a vállát.
- Közép - Amerika  legsármosabb, legokosabb, legszexibb, legszerényebb és legtökéletesebb színésze - Jorge végigmutatott magán, majd büszke vigyorral kijelentette - Jorge Blanco.
- Akarnak a sármos, okos, szexi, szerény és tökéletes urak rendelni valamit? - lépett mellénk egy pincérnő, mire Cande és én hangosan felnevettünk. Kicsit sem néztek bennünket őrülteknek... Mind kértünk egy egy Ruggero ajánlotta specialitást (persze mikor olasz specialitásként pizzát akartunk kérni, ő felháborodott, hogy mindenki mennyire egyoldalúnak találja az itáliai konyhát), aztán várakozni kezdtünk. Kis idő múlva újra vacogni kezdtem, majd Ruggero és Cande eltűntek, hogy ennek utána járjanak. Rugge a befolyására hivatkozva ígérkezett, hogy pár perc múlva bekapcsolják a fűtést. Ehhez képest még akkor sem értek vissza, mikor a pincérnő kihozta a rendeléseket.
- Nekikezdjünk? - kérdezte Jorge beszippantva az előttünk gőzölgő ínyencségek illatát.
- Várjuk meg őket... - nekem is nagy önkontrollra volt szükségem ahhoz, hogy ne faljam be rögtön az összes ételt, de uralkodtam magamon. - Abból nem lehet baj, ha iszunk... - mondtam, majd nevetve belekortyoltam a pezsgőmbe, hogy csillapítsam az étvágyam, nem sok sikerrel. A testhőmérsékletemen sem sokat javított a hűtött ital, és látszólag Ruggero-ék nem értek el semmit.
- Egy mumus fagyhalálba kerget engem, aztán meggyilkolja Ruggelaria-t is. - motyogtam mosolyogva. Erre Jorge hirtelen mozdulattal lekapta a pulcsiját, és rám terítette.
- Ez nem felhívás volt keringőre! - zavarodottan felnevettem, mire ő is elmosolyodott.
- Tudom. - mondta, majd csöndbe burkolóztunk. Engem fürkészett. Én meg őt. Sokáig néztük egymást, mikor a szám mosolyra húzódott.
- Mi az? - kérdeztem.
- Ez az! - felkiáltva a révületéből Jorge előrehajolt, és az arcomra mutatott.
- Micsoda?
- Ez az! - ismételte meg magát mosolyogva, majd felnevetett. - Nem láttam már mióta...
- Micsodát, Jorge? - nevetve fürkésztem a velem szemben ülő fiút, mikor megjelent Cande és Rugge közeledő alakja is. Tudtam, hogy nem sokára újra kezdődik a színjáték, miszerint Jorge meg én öri-barik vagyunk, és minden rendben.
- A mosolyodat. Azt a híres Stoessel mosolyt... - motyogta. Úgy nézett rám, hogy egy pillanatra elfelejtettem, hol vagyok. Nem voltak problémák, fájó térd, Stephie, eljegyzés, csak én, meg ő. De vissza kellett térjek a való világba.

- Hiányzik... - suttogta halkan. Válaszolni akartam, de mikor Cande és Rugge leültek mellénk, ő megszakította a szemkontaktust, és újra visszaléptünk a szerepünkbe.

- Ne haragudj Tini, de nem jött össze... valami műszerhiba. - rántott vállat Rugge, és nekikezdett az evésnek. Fogalmam sem volt, hogy bírok majd ki könnyek, meg fájdalom nélkül három hetet Jorgeval. Valahogy át kell vészelnem ezt az egészet. Át kell vészelnünk. Jorgenak, meg nekem. Barátokként. Ahogy az alku is mondja. Cande, és Rugge miatt...