4.Capítuló: Te változtál, én változtam, ez mindenen változtat...

Hola, hola!:D
Megcsináltam!*-* Emberek készen vagyok!:D Jó, hülyének néztek, tudom... de higgyétek el, tényleg nagyon nehéz volt megírni, visszatalálni ide:)
De készen van!! Tudom, ha elolvassátok, elég mérgesek lesztek rám, mert sokan Jortinit akartak... oké, nem szólom el magam...:D

Sosem lesz úgy, mint azon a napon. Tudom. Jorge változott. Én is változtam. Változott a kapcsolatunk. Érzem. Tudom, mert érzem, hogy ő is tudja. Érzem, amit ő... Még mindig...

- Te mit keresel itt?

A hangja kemény, és éles volt. Rögtön megpördültem. Akkor esett le, hogy még mindig Jorge öltözőjében álldogálok. Basszus, Jorge öltözőjében voltam! És volt ott még valaki.

- Jó téged újra látni! - kifejezéstelen arccal fordultam felé. Nem akartam, hogy lássa, hogy még mindig szeretem, miközben gyűlölöm, mégis őrülten oda vagyok érte.

- Bárcsak én is elmondhatnám ezt! - szavai szinte mellbe vágtak. A szívem összeszorult, és képes lettem volna ott helyben összerogyni. Jorge ott állt előttem. Teljes életnagyságban, látszott, hogy kicsivel előttem jöhetett ő is, talán az edzőteremből.

- Tudod mit, Jorge Blanco? Te tényleg megváltoztál! - sarkon fordultam, és igyekeztem minél előbb kilépni arról a helyről. Tele volt Jorge illatával, a mosolya emlékeivel, az érintésére emlékeztető közelséggel, és legfőképpen a közös emlékeinkkel. 

Előttem ért az ajtóhoz, és eltorlaszolta azt. Nem tudtam volna a nélkül kimenni, hogy ne érjek hozzá. Ő is tudta, ahogy én is, hogyha hozzáérek, vagy mélyen beszívom az illatát, egyből a nyakába ugrok. Amit nem akartam. Az öntelt vigyora, az egész viselkedése megváltozott. Nem ezt a Jorget szerettem. 

- Miért akarsz kimenni? - röhögve közeledett felém, én viszont rögtön hátrálni kezdtem.

- Lássuk csak! Keményen egy oka van! - már szinte a falhoz simulva álltam, alig pár centi volt közöttünk. - Az, hogy te itt vagy!
- Ugyan már! - végre eltávolodott tőlem. - Láttam, hogy a képet nézed! Még akarod, hogy veled legyek!
- Nem Jorge! - megráztam a fejem. - Már nem emlékszem kettőnkre.
Mélyen kifújta a levegőt, aztán mosolyogva kinyitotta előttem az ajtót. 
- Az jó... - suttogta. - Mert én sem! Így nem lesz probléma abból, hogyha újra felhívom Stephiet!
- Dehogy is! - nevetve fordultam vissza a folyosóról. - Meg abból sem, ha elmondom, hogy Peterrel újra együtt vagyunk!
Én sem tudom, miért mondtam, hogy miért csináltam. Ő felvágott Stephievel, mert azt mondta, tovább tudott lépni. Francokat fogom bevallani, hogy a párnámba sírva vártam, hogy felhívjon! 
- Szuper! Akkor az sem lesz baj, ha megkérem a kezét! - ő is elképedt azon, amit mondott. Nem voltam képes tovább ott maradni.
- Legyen, ahogy akarod, Blanco! - megrántottam a vállam, és grimaszolva indultam a próbaterem felé. A lépteim egyre gyorsultak, szinte becsapódtam a színpadba. Az egész Studio területén nem volt kettőnkön kívül senki. Utálom Mercedest! Tudom, hogy ő volt az, aki visszatartotta a többieket, hogy elintézzem a dolgaimat Jorgeval. Most akkor imádom, vagy utálom Mechit? Szükségem van pár percre Jorgeval, de a régivel! A színpad mellett egy laptop állt, erről szoktuk elindítani a dalok alapjait, ha karaokezni akarunk. Talán a sors hozta ezt össze, szükségem volt a zenére. Nem akartam begyógyítani a sebeimet, csak tisztában akartam lenni vele, hogy mennyire vagyok most sebezhető. Végigpörgettem a listát, mikor megtaláltam a kellő számot, Warrior címmel. Elindítottam a dalt, és lehuppantam a színpad szélére. Kintről léptek zaja hallatszódott, tudtam, hogy ő is itt van, főleg abból, hogy valaki földre rogyott a terem ajtajában. Nem érdekelt. Csak magamnak énekeltem.
"Ezt a történetet még sosem meséltem el,
Muszáj elmondanom és kiadnom magamból,
Vissza kell szereznem a fényt, amit elloptál tőlem,
Egy bűnöző vagy, és úgy lopsz, mint egy profi,
A fájdalmat és az igazságot,
Úgy viselem, mint harci sebet,
Szégyenkezve, összezavarodva,
Összetört voltam, és megsebzett,
Most már egy harcos vagyok,
Most már vastagabb védőfalam van,
Egy harcos vagyok,
Erősebb vagyok, mint valaha,
És a páncélom fémből van, nem juthatsz át rajta,
És nem tudsz megbántani többé"
Jorge felállt, és szembe fordult velem. Keményen nézett a szemembe. Most már neki is bizonyítani akartam.

"Kitörtem a hamuból, és lángolok, mint a tűz
Szégyent cipelek és hegeket, amiket sosem fogok mutatni,
Túlélő vagyok,
Több értelemben is, mint gondolnád,
Mert a fájdalmat, és az igazságot,
Úgy viselem, mint egy harci sebet,

Van egy részem, amit már sosem szerezhetsz vissza,
Egy kislány túl gyorsan nőtt fel,
Csak egyszer történhetett meg,
Sosem leszek már a régi,
Most visszatérek az életembe, 
Már nincs semmi, amit mondhatnál,
Mert úgy sem vállalnád a felelősséget,
Most már egy harcos vagyok,
Most már vastagabbak a falaim,
Egy harcos vagyok,
Nem tudsz megbántani..."

- És most? - nézett rám keserűen.
- Úgy teszünk, mintha nem változott volna semmi, és megpróbálunk meglenni egymás közelében! - suttogtam.
- Nem... Nem lehet úgy tenni, mintha nem történt volna semmi! - mondta halkan. - Elmentél. Változtál. Változtam. Ez mindenen változtat!