3.Capítuló: Sosem lesz már úgy...

Hola!:)
Ne haragudjatok, hogy sokáig nem volt rész, de nagyon sok már írni valóm is akadt, épp ezért tervezek bevezetni valami új dolgot (talán még ma ki is kerül erről egy "cikk"), de ez most mindegy, mert meghoztam a részt!:D

A Juntada napja Jól emlékszem arra a bizonyos napra. A Juntada napjára. Mert akkor éreztem először, hogy a szívem gyorsabban ver ha ő ott van. Hogy Jorge megváltoztat körülöttem mindent.

Reggel izgatottan ébredtem, és rögtön rohantam a Studioba. Felipe és Tara még kicsit megkínzott bennünket a sok tánccal, és jelmezpróbával, aztán utunkra eresztettek. Aznap csupán mi négyen voltunk bent, Mechi, Jorge, Xabi és én, Xabit természetesen le sem lehetett vakarni Meciről, barátnőmet sem a fiúról, így Xabi eljött velünk mindenhová. Akkor épp a színpad kifutóján ültünk, és próbáltuk elfoglalni magunkat, a koncertig volt még vagy három óra.

- Oké, mit csináljunk? - mosolyogtam a fullasztó táncpróba után a többiekre.

- Felelsz-vagy mersz? - vetette fel Mechi, de pillanatok alatt lefújtuk, mi szerint már unjuk a banánt.

- Barkóba? - vonta meg a vállát Xabi.

- Persze kicsim, csakis... - pöckölte meg a barátja orrát Mechi.

- Akkor... - a számba haraptam. - Karaoke?

- Lejárt lemez... - puffogott Jorge.

- Oké, akkor Mechivel levetkőzünk, és pucéran rohangálunk a színpad előtt, jó? - kérdeztem vigyorogva, mire Xabinak homlokára szaladt a szemöldöke, Mechinek kedve lett volna megpofozni, Jorge viszont unottan bámult maga elé.

- Ezt már rengetegszer csináltuk! - motyogta maga elé, mire Xabi elkerekedett szemekkel felpattant.

- Oké, ki vagy te, és mit tettél Jorgeval?!? - kiáltott rá a fiúra, mire ő kipattant szemekkel mérte végig Xabit.

- Nyugi, oké? - röhögött fel kényszeredetten. - Menjetek inkább nyálaskodni a városban!

Mind kitágult szemekkel néztünk Jorgera.

- Jorge, felfogtad, mit mondtál? - kérdeztem meghökkenten, ő viszont összeszorított állkapoccsal ült egy helyben. Rám sem nézett.

- Tudod mit? - Mechi tényleg eléggé a szívére vette Jorge beszólását, és megragadta Xabi kezét, majd lehuppant a kifutóról. - Tényleg jobb lesz, ha mi elmegyünk most...

Rám pillantott, de megráztam a fejem. Nem mentem utánuk. Jorgenak szüksége volt valakire. Én mindig számíthattam rá, mindig támogatott, és most vissza akartam adni. Megvártam, míg Mechiék léptei elhalkulnak, majd hanyatt feküdtem a színpadon, ahogy Jorge is. Lógattuk le a lábunkat, és meg sem szólaltunk. Aztán suttogva ezt mondta:

- Menj el kérlek! Menj velük!

Meg sem mozdultam. Kis idő múlva a könyökére fordulva meredt rám.

- Hallod Tini? Szeretnék egyedül lenni!

Én is felkönyököltem, és a tekintetét állva farkasszemet néztem vele.

- Kiállom a próbát! - suttogtam.

- Milyen próbát? - nevetve felült. Követtem őt.

- Azért mondod, hogy menjek el, mert tudni akarod, itt maradok-e! - mosolyogtam.

- Te tényleg nem vagy komplett! - röhögött fel, majd felállt, és körbe körbe járkált a színpadon.

- Most már elmondhatod, mi a bajod! - legyintettem, és én is felpattantam. Megragadtam a vállát, és magam felé fordítottam.

- Semmi! - mélyet sóhajtott, majd beletörődött, hogy nem tud lerázni, és belekezdett. - Én... csak összevesztem Stephievel.

- Biztos, hogy csak ennyi a baj? - kis habozás után bólintott. - Akkor incs semmi gond, te szuper srác vagy, ő meg értelmes, és okos lány, majd megbékéltek! Én és Peter is...

- Nem lehetne félre tenni Petert? - savanyúan nézett rám. - Mármint... Kicsit tegyük félre a tökéletes párokat!

- Rendben, bocsánat... - oldalra fordítottam a fejem, és egy kis ideig a ragyogó napot csodáltam. - Jorge?

- Igen?

- Ugye mi mindig itt leszünk egymásnak? - rá pillantottam. Látva zavart pillantását jobban kifejtettem mindent. - Mármint egy ilyen jó barátra.. szükségem van. Annyira jó, hogy számíthatok rád! És sosem mész el? Mármint én mindig itt leszek neked, és te is nekem, ugye?

- Persze... Barát a barátért! - mosolygott, majd magához szorított. A napot kettesben töltöttük, bejártuk a várost. Mikor vissza értünk, már Mechi és Xabi is ott volt. Jorge bocsánatot kért tőlük, és ők természetesen rögtön elfelejtettek mindent. 

- Skacok, kezdéshez álljatok be! - intett Fel. Mind beálltunk, a tömeg sikoltozását már a színfalak mögül lehetett hallani. Én kezdtem. Elénekeltem pár dalt, aztán szünet következett, ami alatt átöltöztem. Közben az élő adást néztem a Juntadaról. Épp Petert interjúvolták.

- És szerinted Tini hogy áll ehhez az egész hírévhez? - tette fel az újabb kérdést a nő.

- Szerintem ő kifejezetten a napos oldalát éli meg. Csodálatos lány, sosem látom fáradtnak. Imádja a rajongóit! - mondta Peter, én meg majdnem neki szaladtam a tévének, nagyon jól estek Peter szavai.

- Ez most komoly? - rontott be Jorge.

- Jorge! Ha öltöztem volna?

- Ismer egyáltalán téged? Sosem látom fáradtnak... - Jorge Peter hangját utánozva mormolt.

- Nem ő az, akinek elpanaszolom a bánatom. - mosolyogtam Jorgera.

- Folytatjuk! - dugta be a fejét Tara, mi pedig beálltunk. A Corre c. számmal folytatjuk a Juntadat. Én a színpad egyik oldalára, míg Jorge a másikra állt. Még tartott a szünet, így kihasználtam az időt, és próbáltam lazítani. Peter jól mondta, mindig igyekeztem a dolgok jó oldalát nézni, imádtam színpadon állni, de ugyanakkor ott volt a stressz is, amit Peterrel ellentétben Jorge jól ismert. Megijedtem. Jorge jobban ismerne, mint a szerelmem?!? 

Nem volt több időm gondolkodni, ugyanis a másik oldalon, Jorge körül megjelent egy nő, és egy kamerát tartó férfi, ő pedig csalódottan nézett rám. Nem érdekelt semmi, csak tudni akartam, mi folyik itt. Megfordultam, és sebesen vágtatva indultam felé, a színpadon keresztül. Mikor odaértem, azonban a nő csak egyetlen kérdést hangoztatott Jorgenak:

- Igaz, hogy elfogadod az ajánlatot és végleg leteszed León szerepét? Új életet kezessz Los Angelesben?

Jorge bűnbánóan nézett rám, de engem már semmi nem érdekelt. A szemem megtelt könnyel, és már látni sem akartam őt. Én hülye, elhittem, hogy Stephievel van baj. Ha igazá számítanék neki, tudom, hogy elmondta volna. Megértem, hogyha a saját útját akarná járni, az álmait kergetni, de szólnia kellett volna! Csak álltam előtte eltorzult arccal, vörös szemekkel, Jorge is meredt rám, a nő bekapcsoltatta a kamerát. Kész végem volt. Nem érdekelt, mi lesz ebből az egészből. Fogtam magam, és félre löktem mindenkit, aki az utamba állt. Hallottam, hogy Felipe lép a színpadra, hogy elhúzza az időt. Benyomott egy régi videót, hogy elterelje a közönség figyelmét. Csak tíz percre volt szükségem, bezárkózva az öltözőmbe. Feltéptem az ajtót, és lerogytam egy padra.

- Tini, drágám, mi történt? - Mechi viharzott be az ajtón. Én csak zokogtam, de egy szót nem tudtam kibökni.

- Jorge... - még mindig megállás nélkül sírtam. Mechi kapcsolt, és felpattant.

- Mit csinált?

Abban a pillanatban Jorge rontott be. Mechi meg sem szólalt, csak lassan kilépdelt az öltözőből. 

- Kaptok tőlem 5 percet! - sóhajtott, majd felrohant a színpadra, és hallottam, ahogy felcsendül a Quiero.

- Tini, én nem... - az sem érdekelt, Jorge mit akar mondani. Össze akartam szedni magam. Most mégsem ment. Még nem. Előbb tudnia kellett mindent.

- Mindig itt leszel, mi? Komolyan, nem tartottalak volna vissza! A te álmod, a te döntésed! Csak az fájt, hogy nem szóltál! Az fáj, hogy meg sem kérdeztél, és egyedül döntöttél! Stephievel is ezért vesztél össze?

- Stephievel... - köszörülte meg a torkát. - Nem vesztem össze...

- Mekkora egy idióta vagyok! - a könyökömet a térdemre helyeztem, és kitámasztottam a homlokom. - Bevettem ezt az egészet! Úgy őszintén, érzed, hogy mekkora hülye vagy? Én komolyan a barátod voltam! Komolyan, mindig, ha szükséged lett volna egy vállra, még Los Angelesbe is utánad mentem volna! De te nem szóltál! Így kell megtudnom? Jorge, nekem a színpadon kéne lennem, e helyett Mechi húzza nekem az időt. Tudod mit? Hagyjuk... - felálltam, de ő is követett, és megragadta a karom.

- Mond, mit tegyek, hogy végre megértsd? - fájdalmasan ejtette ki a szavakat. - Hogy érezd, rég több vagy nekem annál, hogy ezt megtegyem veled? Mond, mit tegyek, ha félek? Ha nem akartam egy ekkora sebet ejteni rajtad? Szerinted élni tudnék nélküled? Tini, rólad szól az életem! Összeköt veled! Ami pedig nélküled lehet, nem kell sosem! Jobb, ha erről nem beszélünk már sosem... Ez őrültség! Hisz annyi boldog pillanat vár ránk együtt! Meg kell hogy értsd! Bármi elszakítana tőled, én vissza jövök, szükségem van rád! Stephievel is csak azért jövünk még ki, mert te bátorítasz! Tini, meg kell értened, sosem tennék veled ilyet!

- Mégis megtetted... - már sírtam. De nem érdekelt. Egy lassú mozdulattal kitéptem a karom a szorításából. - Menj a színpadra Jorge! Tudni akarod, mit érzek? Figyelj a dalra...

Újra visszasétáltam a Quieronak pont akkor lett vége. Mechi mosolyogva intett a tömegnek, majd kilépett. Nekem kellett bevezetnem a dalt. Kiléptem.

- Köszönjük Mechi! .- mosolyt erőltettem magamra, és megszólaltam. - Na ki lehet a következő vendégünk?

A tömeg felsikított.

- Jorge, gyere be! 

- Sziasztok! - még mindig engem mustrált. - Nagyon jó érzés itt lenni!

- Énekeljünk? - kérdeztem.

Újabb sikítás.

- Induljon a dal! - amint Jorgera néztem elszomorodtam, így inkább a színpadot bámultam. Elindulta dal, én pedig csak énekeltem.

"Máshogy nézel rám.

Megölelsz, de nem érzem a melegséget"

Most Jorge jött. Mosolygott, de tudtam, hogy ő is futna.

"Kifejezném az érzéseimet,

De félbeszakítasz, véget vetsz a beszélgetésnek..."

Most együtt énekeltünk. Éreztem, ahogy átjárja a porcikáimat a dallam. Mindent elmondtam ezzel, amit csak akartam.

"Neked mindig igazad van,

Aaah, a szavaid olyan kiszámíthatóak, 

Már ismerem a forgatókönyvet"

Itt Jorge befejezte a dalt, átadta nekem a hangot. Egymást váltogattuk, vagy együtt énekeltük, de közben végig kommunikáltunk.  dal által.

"Ezért a szívem futna, futna, futna

Kettőnk elől, de te mindig gyorsabb vagy,

Elveszed amit akarsz, majd elmész,

Előtted sosem sírtam,

Szóval fuss, mint mindig, ne is nézz vissza!
Már megtetted máskor is, sosem érdekelt az igazság!
Kerültem már ilyen helyzetbe, sok fájdalommal járt, 
Hát most azt mondom nem, velem nem,
Mindenem neked adtam, amim csak volt,
Már csak a fél szívem maradt meg,
Aaah, a forgatókönyved állandóan ismétlődik
Már nem jó így,

Ezért a szívem futna, futna, futna

Kettőnk elől, de te mindig gyorsabb vagy,

Elveszed amit akarsz, majd elmész,

Nem hagytam leperegni a könnyeket,

Szóval fuss, mint mindig, ne is nézz vissza!
Már megtetted máskor is, sosem érdekelt az igazság!
Mindig ugyanazokat a trükköket adod elő,
Már... már ismerek mindent!

Ezért a szívem futna, futna, futna

Kettőnk elől, de te mindig gyorsabb vagy,

Elveszed amit akarsz, majd elmész,

Nem hagytam leperegni a könnyeket,

Szóval fuss, mint mindig, ne is nézz vissza!
Már megtetted máskor is, sosem érdekelt az igazság!
Már megtetted máskor is, sosem érdekelt az igazság!
Már megtetted máskor is, sosem érdekelt az igazság!"
- Tini, nem megyek el... - suttogta. - Nem fogadtam el az ajánlatot...
És akkor éreztem először. Először, hogy körülötte megváltozik minden, amit érzek. A Juntadan még sok minden történt, de az már nem volt érdekes. E mellett nem.
A helyzet, mi szerint mindig itt leszünk a másiknak, már a múlté. Fordult a kocka. Ő várt rám, és én mentem el. Én hagytam ott. A nélkül, hogy szóltam volna neki. De ma már minden mindegy. Ami volt, elmúlt. Csakhogy az én szívemben az a nap örökké él...