12.Capítuló: Ne add fel!

Hola chicaaas!!!

No, hát, először is: vasárnap július 12-e van, amihez a naptárba már nagy betűkkel befirkáltam, hogy: SZÜLINAPOM. Tudom, hogy sokszor mondtam már, de a jóból sosem elég, szeretném megköszönni nektek, hogy ennyien olvassátok a blogom. Nem is tudjátok, mennyit jelent ez nekem, egyszóval: köszönöm!
Másodszor: mivel ez a sztori az Amor Eterno c. dal köré íródott, a koncertet szántam lezárásul neki. De ugye mivel a történet rögtön a koncert után folytatódik, az évadot két részre osztom majd. :)
Harmadszor: Ha még nem hallottatok róla, most mondom, hogy az új blogom szombaton nyílt, örülnék neki, ha benéznétek. Diecesca-fanok nyomás!:D 
Elfelejtettem linkelni a blogot, úgyhogy utólag megteszem: egymasiknap.blogspot.com

Miután Mechi és Xabi elmentek az étterembe, mi tanácstalanul álltunk a tér közepén. 

- Szálloda? - ásított Cande.

- Aha... - bólintottunk mind fáradtan. Felszálltunk a motorra, de amikor a fiúk beindították a járművet, megjelent egy csapat motoros. Nem voltak olyan ijesztően nagydarab fiúk, mint a filmekben, alkatra inkább olyan Jorgehoz hasonlítottak. Nem is ettől ijedtem meg. Hanem attól, aki az élükön állt. Lukas volt az. Ránéztem Jorgera. Az arcán megfeszültek az izmok és védelmezően maga mögé húzott. 

- Hát kikkel nem hoz össze a sors? - szállt le a motorról Lukas.

- Jorge, menjünk! - lépett mellénk Tomas és Rugge. 

- Jobban vagy, Tini? - vigyorgott rám Lukas. - Úgy hallottam, történt egy, s más a sajtótájékoztatón.

- Ha csak egy ujjal is hozzáérsz, én esküszöm... - Jorge megindult Lukas felé, de Tomas és Rugge visszafogta. 

- Nem vagy elég bátor hozzá! - lépett előre Lukas. Egy pillanatra úgy látszott, Jorge a következő pillanatban neki iramodik, de megfordult és felszállt a motorra. Egy felől örültem neki, hogy visszafogja magát, másrészt viszont tetőig voltam azzal, hogy Lukas itt fenyegetőzik. Tényleg, úgy viselkedett, mintha ő lenne az FBI fejese és mindent megtehetne, amit csak akar. Nem tudtam türtőztetni magam. Ott állt, egy lépésre előttem. Ökölbe szorult a kezem. Odamentem hozzá és behúztam neki egyet. Nem sokan tudják, hogy lányként mekkorát tudok odasózni. De az edzések, a sok tánc megerősített. És most akkorát ütöttem, hogy még az én kezem is fájni kezdett. Lukas földre rogyott, én meg örültem neki, hogy a haverjai nem indulnak meg felém, ennek ellenére mindegyikük egy helyben állt.

- Ne fenyegess! - ezzel a mondattal úgy éreztem, most filmbe illő módon következhet a kilépőm, ezért felpattantam Jorge mögé, akinek semmit nem tudtam leszűrni az arcáról. Sokáig egyikünk sem szólalt meg. 

- Ügyes voltál csajszi! - végül Lodo törte meg a csendet.

- Azért ilyet többet ne csinálj! - kiáltotta előre Rugge. - Megijesztettél. Akármelyik melák neked lendülhetett volna.

- De azért jó voltál! - vigyorgott Cande, aztán ránézett a komoly arcú vőlegényére és ettől ő is elkomorodott. - De Ruggenak igaza van.

Az egyetlen, aki egy szót sem szólt egész úton, az Jorge volt. Amikor megérkeztünk, Lodo és Jorge még lerendezték a motorokat, a többiek pedig felmentek a szobájukba. Úgy döntöttem, megvárom Jorge-t. 

- Kit vársz? - jött be Lodo.

- Jorge-t. - mondtam. 

- Mindjárt jön. - Lodo is felment a lépcsőn, egyedül maradtam a szálloda halljában. Pár perc múlva végre betoppant  Jorge is. Úgy tűnt, elindul felém, de amikor odaért hozzám, szótlanul elsétált mellettem.

- Baj van? - rohantam utána a lépcsőn. 

- Nem, dehogy... - próbált lerázni.

- Jorge.... - hiába, elszántan követtem.

- Hogyne lenne? - amikor felértünk, végre megszólalt és felém fordult. - Nem láttad te, hányan voltak ott? Sokkal erősebbek, mint te.

- De egyikőjük sem csinált semmit. - védekeztem.

- De csinálhattak volna. - emelte fel a hangját. - Akármit. Mi van, ha Lukas erre ment ki? Hogy testi kárt okozz neki? Tudod, hogy cuppogna rajta a sajtó? 

- Te bizonygattad egész nap, hogy bízzak benned, akkor most kérlek te is bízz meg bennem! - újra elindult volna, de megállítottam. 

- Nem én vagyok az, aki meggondolatlanul cselekszik. - mondta.

- Mi értelme van a kapcsolatunknak, ha nem tudsz megbízni bennem? - halkultam el. Éreztem, hogy a szemembe könnyek szöknek. Amikor becsaptam az ajtót magam mögött, valahol belül tudtam, hogy mennyire örülnék neki, ha utánam jönne, de a folyosóról egy hang sem hallatszott. Néma csönd volt. Az ágyra rogytam és a zokogni kezdtem. Egy idő után már csak a könnyeim potyogtak. Aztán a fejemben megszólalt az Amor Eterno. Az a dal, amit még 3 nappal ezelőtt kezdtem el. De a gitár valahogy más dallamot játszott. Szomorúbb volt. Elővettem a gitárom és én is játszani kezdtem. Amikor a refrén végéhez értem, letettem a hangszert. De a fejemben tovább szólt a dallam. Már nem volt szövege, csak dallam. A dalom tökéletes folytatásának dallama. Hihetetlen, hogy hogy tudott ez a fejemben megszületni.

Gyorsan lekottáztam, de ahhoz, hogy szöveget írjak hozzá, már túl fáradt és szomorú voltam. Az ágy alá csúsztattam a gitárt és a lapokat, majd újra a párnámra dőltem és újra csak zokogni tudtam. Becsukott szemmel feküdtem a sötétben. Már azt sem tudtam, hogy alszom-e, vagy ébren vagyok. Aztán hallottam, ahogy benyit valaki. Az ágy szélére ült és végigsimította a hátam. Reméltem, hogy Jorge az. De amikor kinyitottam a szemem Mechi ült ott. De tudjátok mit? Jobban örültem neki. Rá volt szükségem. Most sem kérdezett semmit, csak hagyta, hogy a vállán sírjak. Aztán elaludtam. Teljesen kimerült voltam. És Mechi végre megnyugtatott, így a szememre álom telepedett. 

Reggel amikor felébredtem, Mechi már javában pakolt körülöttem. Igen, ma már szedelőzködnünk kell. fél 7-től koncert, utána pedig indulunk Buenos Airesbe.  

- Mennyi az idő? - ültem fel. 

- Fél 12. - nézett az órára. - De ne aggódj, összepakoltam helyetted!

- Köszi. - mosolyogtam rá. 

- Hé! - ült mellém. - Nálam nem elég egy mosoly, hogy elhiggyem, minden rendben. A fiúkat átverheted ezzel, de engem nem. Mi történt?

- Jorgeal... azt hiszem, szakítottunk. - vallottam be. 

- Mi történt?

- Behúztam Lukasnak.... -kezdtem, de megállított.

- Hogy mi? - akadt ki. 

- Igen. Tegnap miután elmentetek, megjelentek. 

- Egy részről:nagy voltál! - mosolygott, de rögtön arckifejezést váltott. - Másfelől: hogy képzelted? 

- Mi a baj ezzel? - tártam szét a kezem. - Hogy tud Jorge ezen kiakadni?

- Tini, Jorge aggódott érted. - mondta. - Lukas bármire képes és csak hergeled ezzel. Jorge pedig jól tudja.

- Akkor is meg kéne bíznia bennem. - álltam fel. 

- Nem erről van szó... - mondta halkan. - Bízik benned. Csak szeretne megvédeni. Mert szeret téged.  
- Lányok, nem lesz próba! - nyitott be Fel. - A technikusok csúszásban vannak az erősítéssel, úgyhogy nincs idő próbálni.
- Elmehettek egyet sétálni... - kukucskált be Tara. Legnagyobb meglepetésünkre Fel kezét fogva. Na ja. A szerelem mindenkit megtalál. Csak egyeseket el is hagy. De tudjátok mit? Nem könnyű az életem, de Isten a legnehezebb csatákat mindig a legjobb harcosoknak adja.  Ezzel a gondolattal akartam átvágtatni Jorge-ékhoz, de Mechi megállított.
- Csak gondold át, amit mondtam. - aztán elengedett. Én átrohantam a szobába, ahol csak Rugget és Candet találtam. 
- Jorge? - kérdeztem zihálva.
- Azt mondta, el kell intéznie valamit. - rántotta meg a vállát Rugge. Lerohantam a lépcsőn, hátha még utolérem, de már sehol nem találtam. Ellenben valakivel. Rosa álldogált ott. Háttal nekem. Megtehettem volna, hogy elosonok mellette, úgy hogy észre sem vesz, de én nem ilyen vagyok.
- Rosa, ugye? - szólítottam meg, mire megpördült.
- Szia. - mosolygott. - Igen. Te pedig Tini. Ki ne tudná?
- Figyelj, én csak... - kezdtem. - Szeretnék bocsánatot kérni, amiért úgy kiakadtam...
- Hé... - Rosa tényleg végtelenül megértő volt. 
- De, én hülye voltam... - még mindig csak a földet néztem.
- Nem hülye voltál, csak szerelmes. - mondta. 
- De nem érte meg. - Hihetetlen. Rosa szinte tök idegen nekem, de mégis... olyan, mintha, már évek óta ismerném.
- Mi? - nevetett fel. - A szerelem mindig megéri. Hidd el, a Blancok-kal, sosem könnyű. Ha valami közös bennünk, az az, hogy szeretjük a kihívásokat. Daniel sem volt egy könnyű eset. Évekig harcoltam a szívemmel, mert féltem a csalódástól és a bánattól. Mindig tudtam, hogy az igazi szerelem mindezek fölött áll és hogy még meghalni is jobb, mint szerelem nélkül élni. Ha csupa szenvedés és csalódás, magány az ára, akkor is megéri.
- Tessék? - néztem értetlenül Rosára. 
- 20 perce viharzott el mellettem, menjünk utána! - vigyorgott, mire csak ennyit tátogtam: köszi. Rohanni kezdtünk az utcán. 20 perc elég nagy előny. Azt sem tudtuk, jobbra, vagy balra menjünk, úgyhogy kérdezősködni kezdtünk. Egy férfi az utca jobb oldalán lufit árult. 
- Elnézést... - szólította meg Rosa. - Nem látott egy fiút? Olyan... magas, barna hajú, barna szemű...
Megrázta a fejét, úgyhogy átmentünk az utca másik oldalára, ahol egy ovis csapat éppen tízóraizott a padokon. 
- Sziasztok! - köszöntem, mire felsikítottak. Persze, a Violetta. - Nem láttátok Jorge Blancot?
Értetlenül néztek rám. - Oké, láttátok Leónt? 
- Arra! - mutattak jobbra. Rohanni kezdtünk, de elágazás után elágazás következett. Szerencsére mindig találtunk valakit, aki tudta, merre ment Jorge. Végül egy téren kötöttünk ki. Na és vajon kivel vitatkozott Jorge? Hát persze, hogy Lukassal.  Megindultam volna feléjük, de Rosa visszatartott.
- Várj! - a zsebében kezdett kotorászni. 
- Mi az? - suttogtam, de nem válaszolt. 
- Csak a fák mögött, hogy ne lássanak. - mondta halkan. Közelebb mentünk, de csak annyira, hogy halljuk, mit mondanak, de a fák takarásában maradjunk. 
- Jól van, akkor mit akarsz? - hallottam Jorge hangját. 
- A koncert végén jelentsd be, hogy nem vállalsz többé semmilyen munkát, ami Leónhoz kötődik, visszalépsz a koncertektől és a helyed átadod Lukas Carria-nak. - mondta Lukas. - Vagy... történik egy, s más Tinivel... - vigyorgott. Na de most komolyan. Velem vesztegeti meg Jorgeot? Nem volt neki elég a tegnapi ütésem?
Kirázott a hideg. Már megint fenyegetőzött. Vártam, hogy mi lesz Jorge reakciója. Biztos majd jól kiosztja Lukast! Hajrá Jorge! 
- Jó. - legnagyobb meglepetésemre Jorge összeszorított állkapoccsal bólintott és sarkon fordult. 
- Ez a... - majdnem odamentem Lukasékhoz, Rosa megint visszatartott. Megvártuk, hogy Jorge és Lukas is elmenjen, aztán Rosa visszarángatott a szállodába. 
- Most mit fogunk csinálni? - kérdeztem fáradtan. 
- Te semmit. - liftet hívott, majd betolt engem a felvonóba. - Csak maradj nyugton és várj! Van egy tervem!
A liftajtó becsukódott és én megfogadtam, hogy most nem csinálok semmi őrültséget és maradok a fenekemen. 
- Tini, hol voltál? - amikor a folyosóra értem, Cande támadott le. 
- Öhm, csak el kellett intéznem valamit. - mondtam.
- Jó, de most már tudsz velünk jönni ugye? - mosolygott. - A csajokkal lemegyünk, van itt egy dzsúz bár. 
- Persze. - bólogattam. 
- Megyünk? - ugrott ki a szobából Lodo a sarkában Mechivel. 
- Aha, gyerünk. - amíg odaértünk a bárhoz, egészen addig abban a téves hitben voltam, hogy semmi értelme nincs elmondani a lányoknak, hogy mi történt. 
- Hová mentél? - lépett mellém Lodo.
- Csak... sétáltam egyet... - kezdtem, de rájöttem, hogy most arra van szükségem, hogy kitálaljak a lányoknak. - Igazából... Lukas és Jorge találkoztak reggel.
- Mi? - állt meg Cande.
- Találkoztam Rosaval és utolértük Jorgeot. - magyaráztam. - A téren találtuk meg, Lukassal beszélt.
- Miről? - kérdezte Lodo.
- Lukas velem fenyegette meg Jorgeot. - elhalkultam. - Azt mondta neki, vagy lemond a koncerten a karrierjéről, vagy történik velem egy, s más.  
- Ez a... - Lodo ökölbe szorította a kezét.
- Mit akarsz tenni? - kérdezte Mechi.
- Rosa azt mondta, van egy terve. - mondtam. Én sem tudom, miért de teljes mértékig bíztam Rosában. 
Rendeltünk 4 dzsúzt, Mechi epreset, Lodo banánosat, Cande cseresznyéset, én pedig dinnyéset.
- Tudod mit? - viccelődött Lodo. - Nem kell ide terv. Megyünk, lesz egy nagy csihi-puhi, aztán el van intézve.
 A lányok jól elterelték a figyelmemet. Persze a képek sem maradhattak el. Ezek nagy része vagy facebookon, vagy instagramon landolt.

                                              @LodoComello: Fáradt vagyoook!:(

@TiniStoessel: nyamiii!:D 

@MechiLambre: Candevel

Észre sem vettem, hogy telik az idő. Amikor Mechi ránézett az órájára. 
- Te jó ég csajok! - ijedt meg. - Már rég felöltözve kéne a színfalak mögött várnunk! 
- Mennyi az idő? - fagyott le Cande. 
- Hat óra. - erre mindenki felpattant. -  A koncert fél óra múlva kezdődik. 

                                                       Continuará....