7.Capítuló: Vigyázz magadra!

Hola kedves olvasóim! <3 Tudom, hogy késett a rész és sajnálom, de most sikerült jó hosszúra elnyújtanom, úgyhogy most meghoztam a részt! Sok ötletem támadt, úgyhogy belesűrítettem őket egy részbe. Jó olvasást mindenkinek!

Végre eljött a három napból a legelső, amikor szórakozhatunk. A srácokkal megbeszéltük, hogy hivatalosan reggel nyolckor (de valójában negyed kilenckor, mert Jorge mindig elalszik) találkozunk a szálloda halljában. Mindenre felkészülve, - akár séta, strand, vagy egy látványosság meglátogatása lesz is a program – találkoztunk.

- Hol voltatok? - mutatott az órájára Jorge.

- Öööö... - gondolkodott Xabi. - Mondjuk a párnáim között horkoltam?

- Nem, komolyan! Én szoktam késni! - szomorodott el, úgy tűnt, ezt a posztot szerette volna megtartani magának.

- Megbeszéltük, hogy mivel mindig elalszol... - kezdte Cande. - később jövünk.

- Ez kinek az ötlete volt? - tette csípőre a kezét, mire mindenki rám mutatott.

- Tessék? - értetlenkedtem. - De ez közös ötlet volt...

- Ezért még meglakolsz... - közeledett felém mosolyogva Jorge, mire én hátrálni kezdtem, de már későn. Jorge felkapott és úgy vitt vissza.

- Hová megyünk? - kérdezte a többieket, mintha fel sem tűnt volna neki, hogy a vállán kalimpálózok.

- Tegyél le! - rúgkapálóztam.

- Öööö... - nevetett Mechi. - Arra gondoltam, hogy megnézhetnénk a... - persze aki ismeri Mechit, tudja, hogy természetesen az állatkertre gondolt, de a fiúk egyszerre ordították el magukat:

- A stadiont!

- Vagy strandolhatnánk... - jöttek a további ötletek. Végül egy állatkertes, stadion látogatós városnézés lett a program, strandolással a végén.

Az állatkertben Mechi állandóan előttünk loholt, hol a fókákhoz, a tigrisekhez, vagy épp a lovakhoz. Az oroszlánoknál Jorge a szememre vetette, hogy megfontolja, hogy a reggeli intézkedésemért bedob-e. Valamiért mindig olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne bennünket. Lassan kezdem azt hinni, hogy üldözési mániám van.
A stadionban megnéztünk egy meccset, és Mechivel mi is beszereztünk egy-egy sapkát.

A fiúk nagy örömére leengedtek minket a V.I.P. részlegre, így a meccs után fotózkodtunk Messivel is. Végül a strandolás előtt bementünk egy étterembe, ami különleges specialitásokat kínált. Kértünk egy tál Fruit-marjat levest ami egy finn specialitás, és elég bizarr, rózsaszín-fehér bogyókból állt.

- Ki kóstolja meg? - kérdezte Rugge.

A kanál kézről, kézre járt, de senki nem akarta megkóstolni. Végül Jorge megunta és bekanalazta az egészet. Ezután a kanál újra vándorolni kezdett.

- Milyen? - kérdezte Cande.

- Nagyon finom! - mondta Jorge, hamiskás mosollyal.

- Rugg, kóstold meg! - adta vőlegénye kezébe a kanalat Cande.

- Kösz, nem! - passzolta le nekem Ruggero, mire mindenki a nevemet kezdte kándálni.

- Nem... - ellenkeztem, de végül rászántam magam. Bevettem a bogyókat a számba és rágni kezdtem őket, de a fejem rögtön elvörösödött, mert egyszerre volt édes, savanyú és csípős. Ezután sorban kóstolta meg Mechi, Cande, Lodo, Ruggero és Xabi. De milyen étel van, ami Xabinak nem ízlik, hát megette az egészet. Ezután a fiúk eltűntek. Néha kihallatszott a konyhából a kiabálásuk, de semmit nem tudtunk róluk. Végül négy darab pohárral a kezükben jelentek meg.

- Direkt neked készítettem! - tette le Xabi Mechi elé a poharat, majd mind kaptunk egyet, egyet.

- Mi ez? - kérdeztem gyanakodva.

- Kínai tea. - nevetett Jorge. - Nagyon finom.

Óvatosan megkóstoltam, mire a többiek követtek. Cande szerencsétlenségére, -mivel túlságosan megbízik Ruggeban- nagyot kortyolt. Ez még szörnyűbb volt, mint a leves.

- Fúj, mi ez? - öblítette ki a száját egy pohár vízzel Mechi.

- Víz, citrom, bors, olaj, ecet, kömény és só. - nevettek a fiúk, mire mi sokatmondóan néztünk egymásra, de ebből már ők is tudták, hogy rohanniuk kell. Ők elől, mi pedig utánuk. Meg sem álltunk a tengerpartig. Ott ledobtuk a cuccunkat és megálltunk. Mármint én álltam meg, mert Candet felkapta Rugge, Mechit Xabi, Lodo pedig a nagy hőség után a vízbe vetette magát. Én pedig csak álltam és néztem őket, ahogy a fiúk dobálgatják Mechiéket, aztán persze eldőlve a vízben csüngnek egymáson. Egyszerre olyan magányosnak éreztem magam. Akkor viszont felkapott Jorge, mire a fülemben teljes gőzzel lejátszásba kezdett a Podemos. Jorge bevitt a tengerbe és nem engedett el. Amikor már elég mélyre mentünk, letett. De hogy? Beledobott a vízbe, de mivel megállás nélkül nevettem, tele ment sós vízzel a szám. Gondoltam, mivel ő is itt szórakozik, én is megviccelem. Elengedtem magam és lent maradtam a víz alatt, mintha elájultam volna, mire ő fel rántott, én meg nem tudtam megállni, hogy ne nevessek.

- Egyáltalán nem vagy vicces! - nézett rám a ”nem volt jó poén” arckifejezésével.

- Most... jobb ha... - akartam futni a vízben, nem nagy sikerrel.

- Igen! - nyúlt utánam. - Jobb lenne, ha futnál. De nem foglak elengedni!

Utolsó mondatának úgy tűnt, nagyobb jelentőséget akar adni. Ugye nem hallotta a dalomat? Úgy éreztem, nem létezik semmi más azon a pár négyzetméteren kívül, ahol mi állunk.

Nem tudom, mennyi ideig lehettünk ott, de egy idő után Lodo integetését vettem észre. Kimentünk, és megláttuk, hogy időközben találtak egy röplabda pályát és Lodo meg Rugge azon veszekszenek, hogy a lányok, vagy a fiúk tudnak jobban játszani, úgyhogy egy meccsel elégedtek ki.

- Lányok a fiúk ellen. - toltam át a másik térfélre Jorgeot.

- Tudjuk, mi nyerünk! - mosolygott – verhetetlen vagyok.

- A múltkor is legyőztelek! - értetlenkedett Xabi.

- Egy csapatban játszunk. - motyogta Jorge, miközben oldalba bökte Xabit.

- Azt kötve hiszem, hogy jobbak vagytok, mint én! - mosolygott Cande.

- Az oroszlán mindenkit ver! - mutatott a hajára Rugg.

Mielőtt nagy veszekedésbe kezdtünk volna, elkezdtük a meccset.

- Kaptok egy kis előnyt! - mondta nagy kegyesen Xabi. - Ti kezdtek.

- Előnyt? - akadt ki Mechi. - Megszerezzük mi magunknak.

- Nem, tényleg! - szállt be Jorge.

- Ti akartátok! - fogta meg a labdát Mechi, mire én és Cande előre álltunk, ő és Lodo pedig hátul helyezkedtek el. Mechi feldobta a labdát, felugrott, és olyan erővel ütötte át, hogy rögtön lepattant a földre, ezzel szerezve nekünk egy pontot.

- Hééé! - sértődööt meg Rugge. - fiúk, álljatok hátra! - utasította Jorgeot és Xabit. -Jorge, szerválj!

Erre Jorge elindította a menetet, és átütötte hozzánk a labdát. Persze az eléggé harci kedvébe jött Lodo rögtön visszaütötte. Aztán Xabi dobta hozzánk a labdát és nekem kellett volna elkapnom, de Jorge felkiáltott:

- Tini, vigyázz, pók! - mutatott a talpamhoz, mire én felugrottam a labda pedig mellettem pattant, mire Jorge elnevette magát.

- Vicces! - mosolyogtam. Ezután a labda ide-oda pattogott, és kezdtük lehagyni a fiúkat.

- Kevesen vagyunk! - kereste a kifogásokat Xabi.

- Én jó leszek erősítésnek? - kérdezte valaki Lodo háta mögül, mire ő megfordult és férje nyakába ugrott. Igen, Tomas volt az.

- A szállodában kerestelek, de nem voltál ott... és mivel ismerlek titeket – nézett a fiúkra – elég nyilvánvaló, hogy itt vagytok.

- Oké, beállhatsz! - engedte meg Ruggero.

- Mármint, hozzánk! - mondta Xabi.

- Mármint légyszi! - Jorge hangjában hallatszott, hogy rejtetten, de segítséget kér.

Így kiegyenlítetten elég nehéz volt legyőzni a fiúkat, mert Tomas elég jól rögbizett. De mivel Lodo örömbombákat árasztott, ezzel is ösztönözve minket, sikerült úgy ahogy sokáig kihúznunk. Az egyik menetben Jorge kiütötte a labdát, egészen egy elég ismerős fiú lábáig. Utána mentem, és elkértem a labdánkat.

- Megmondhatnád Jorgenak, hogy vigyázzon a dolgaira! - kicsit (oké, nagyon) megijedtem, egyrészt azért, hogy ismeri Jorgeot, ( tudom, hogy a Violetta egyik főszereplőjét majdnem mindenki ismeri, de ő tényleg ismerősként beszélt róla) másrészt azért, ahogy ezt elmondta. Mélyen a szemembe nézett, és közben mosolygott. Na, nem olyan angyali arccal, sokkal inkább annak az ellenkezőjével. Nem csoda, hogy lefagytam, és meg sem tudtam szólalni. Erre Jorge is oda futott hozzám.

- Hagyd őt békén, jó? - lökte el a fiút Jorge.

- Neked is szia, Blanco! - mondta hidegen.

- Gyere, Tini! - húzott el Jorge.

- Vigyázzatok magatokra! - kiáltott Jorge után, majd sarkon fordult és elment.

- Ez... ki volt? - néztem Jorgera.

- Lukas Carria. - sokáig hallgatott.

- Tehát? - vártam bővebb kifejtésre.

- Egy beképzelt ember, aki azt hiszi, tönkretettem az életét, mert én kaptam Leon szerepét és nem ő. - nyögte ki. - Ígérd, meg, hogy amíg itt vagyunk, nem beszélsz vele, kerülöd és vigyázol magadra!

- Jó... - nem értettem, miért fújja így fel. - Jorge, ez csak egy... akárki, nem Vilmos herceg! Nem tud semmit tenni!

- Ameddig ő elmegy, már vigyázni kell! - idegeskedett. - Téged meg egyébként is vár Peter.

- Tessék? - azt hittem, tudja, hogy mi történt. - Mi...

- Mi történt? - lépett hozzánk Tomas, látva, hogy segítségre lehet szükségünk.

- Csak... - kezdte Jorge. - Menjünk!

Mindannyian tudtuk, hogy ha Jorge ideges, ott tényleg van okunk félni. Ő általában mindenen nevet, és ha nem, akkor vagy vele, vagy a poénnal van baj. Összeszedtük a cuccainkat és kerestünk egy buszmegállót. Nem sokára meg is jött a busz, amire felszálltunk. Bár rázós volt az út, senki nem szólt egy szót sem. Amikor leszálltunk a szálloda előtt, éreztem, hogy rezeg a telefonom. Megnéztem a kijelzőt.

SMS

Feladó: ismeretlen

Üzenet: Vigyázz magadra!

Azt hittem, ott rögtön összerogyok. Az arcomból minden vér kifutott, a lábaimat egyszerre erőtlennek éreztem.

- Jól vagy, Tini? - kérdezte tőlem aggódva Mechi, mire a kezébe nyomtam a telefon. Az üzenet láttán mindenki megrémült. Aztán Jorge is elővette a mobilját. Az ő arca is elkomorult.

- Mi az? - már nem számítottam semmi jóra. Átadta a telefonját és elolvastam a kapott üzenetét!

SMS

Feladó: ismeretlen

Üzenet: Megkapod, ami neked jár! Te is elvesztesz valamit, ami fontos neked!

Most már tényleg elszédültem. Nem tudom, mikor ijedtem így meg utoljára.

- Csak egy hülye üzenet – próbáltam magam nyugtatni. - Ugye? - helyeslést keresve néztem körbe, de senki nem válaszolt.

- Kitekerem a nyakát! - indult volna meg Jorge, ha Tomas és Rugge vissza nem tartják.

Mind tudtuk, ki küldte.

- Várjunk! - szállt be a nyugtatásba Lodo. - Lukas honnan tudná Tini számát?

- Várj... - Cande elővette a telefonját. - Itt van. - a kijelzőn egy blog képe volt látható, ami a Violettával foglalkozik.

Telefonszámok:

Sziasztok, sikerült végre megszereznem Martina Stoessel, Mercedes Lambre és Jorge Blanco számát!

- Szinte bárki megtudhatja. - nyugtalankodott Mechi.

- De mit akar? - tárta szét a kezét Xabi.

- Rosszat nekem. - mondta halkan Jorge.

- És akkor miért Tininek ír? - persze Tomas kérdésére, - aki ugye nem volt velünk az elmúlt napokban – mind tudtuk a választ (vagy reméltük<3).

- Ha Tininek árt... - kezdte Jorge, de nem nézett a szemembe.

- De ha szólunk a rendőrségnek? - Cande is megoldásokon törte a fejét.

- És ha azt akarja, hogy szóljunk nekik, utána pedig felszívódik, azzal is tönkretenne téged. - gondolkodtam. - Másnapra tele lennének azzal az újságok, hogy Jorge Blanco üldözési mániában szenved, puff, vége a karrierednek!

- Nem érdekel! - emelte rám a tekintetét. - Legalább neked ne legyen semmi bajod.

- Tudjátok mit? - akadtam ki a túlzott aggódáson. - Nagylány vagyok, tudok vigyázni magamra! Egyébként sem fog semmit csinálni ez a Lukas! Fenyegetőzik, semmi más! Aggódhatunk, vagy szórakozhatunk tovább!

- Tini, ez tényleg komoly! - bámulta a földet Ruggero.

- Te is? - kezdtem kiabálni, de már nem tudtam magam visszafogni. - Miért nem tudjátok felfogni, nem tesz semmit! Ez csak egy üzenet! Lehet, hogy téves számra ment, vagy anyának új száma van és küldött egy üzenetet! - rohantam be. Amint becsukódott a lift ajtaja, a falba kezdtem verni a fejem. Ez csak akkor lett kínos, amikor a 3 -on beszállt egy idős néni, és megkérdezte, hogy a javítóból, vagy a diliházból szöktem-e. Fent levetettem magam az ágyra. Ordibáltam azokkal, akik csak jót akartak nekem. Valahogy le kellet vezetnem a dühömet, úgyhogy elővettem a gitárom, és játszani kezdtem a Voy Por Tit. Teljes erőmből játszottam, de a dal végén mégis mosolyognom kellett. Jorge azt mondta, fontos vagyok neki. Legalább is utalt rá.

Ráfeküdtem a gitáromra és behunytam a szemem. Kimerültem Lukastól is, meg ettől az egész naptól. Elég szerencsétlen napom volt, mégis úgy éreztem, ennél jobb nem is lehetne. Egy kimondhatatlan érzés kerített hatalmába, rám szállt a ”rózsaszín köd”. Olyan mélyen belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy Mechi a szomszédos ágyra veti magát.

- Fent vagy? - suttogta.

- Aha... - nyitottam ki a szememet. - bocsi az előbbiért.

- Megértelek! - simította végig a hátam, majd észre vette a mosolyom. - Oké, mégsem. Az előbb kiabáltál, most meg itt vigyorogsz!

- Tudom! - keltem fel. - Úgy érzem... enyém a világ!

- Jól van... - pislogott. - Te kettő az egyben fóbiában szenvedsz!

- Hogy mi? - Mechit néha tényleg nem lehet érteni.

- Beteg vagy két okból is. - magyarázta. - Egy: itt vidulsz egy ilyen sms után, kettő... szerelmes vagy abba, akibe csak a filmben lenne szabad.

- Miért? - tettettem az értetlent. - A szerelemben akármi megtörténhet.

- Jó... - nyitotta ki a szekrényét. - Megbeszéltük, hogy mind kiadjuk magunkból a stresszt, kimegyünk egyet focizni.

- Ugye visszavágót akarnak? - rögtön rájöttem a fiúk szándékára.

- Persze... - forgatta a szemét barátnőm is. - Legközelebb hajvasalásból rendezünk versenyt! Nem jössz le?

- Fogtok az üzenetről beszélni? - kérdeztem.

- Nem! Na gyere! -húzott fel. Átöltöztünk és lementünk a többiekhez.

- Tini, az smsek... - fogadott lent Jorge.

- Nem beszélünk róla!

- A lányok kontra fiúk nem igazságos! - hallottam Cande hangját.

- Na de Cande! - ölelte át Ruggero. - Ha velem akarsz lenni, csak szólnod kell!

Végül kiegyeztünk, hogy vegyes csapatokban leszünk, így ezzel a felosztással játszottunk:

1.csapat                                                           2.csapat

 Jorge                                                                Tomas

Ruggero                                                             Xabi

 Lodo                                                                  Mechi

  én                                                                     Cande

Persze abból, hogy Lodo és Tomas külön csapatba került, nem származott semmi jó, mert Tomas a labda helyett Lodot kergette, ő pedig állandóan Tomastól menekült. Hasonlóképp volt ez Candével és Ruggal is. Végül mi győztünk, mert Xabi nem tudta letenni a kamerát. Azt hiszem, elég jól kiadtam mind a mérgem, mind a plussz energiám. 

6.Capítuló: Próba, próba, próba avagy egy fárasztó nap

                                                 6.Capítuló:

      Próba, próba, próba, avagy egy fárasztó nap

Hola, kedves olvasóim!
Ahogy megígértem, itt van az új rész, jó olvasást!:)

Amikor elértünk a szállodához, szóltam Mechinek, hogy visszafordulhat, mert az ŐRÜLT motoros elhozott. Bosszankodva irányt váltott és nemsokára meg is érkezett. Ahogy mind együtt voltunk, elindultunk próbálni. Cande és Rugg lefoglalta a zongorát, én és Jorge a táncterembe mentünk, Lodo az énekterembe ment, Mechi és Xabi pedig eltűntek. Persze a kamera mindenhova bejutott, hogy előzetest csináljon a koncertnek. Nem egyszer vette fel azt, ahogy Jorge a Podemos pintar helyett azt énekli, képes vagyok hülyének lenni, mire én rázkódtam a röhögéstől.

Lodovica énekpróbájából végül heves fotózkodás lett, Mechi és Xabi próbája is nevetés eredményezett, mert Mechi állandóan elvétette a forgást (persze nem véletlenül), így mindig Xabi mellkasán landolt a mikrofonnal. Ezen a délutánon nem haladtunk nagyjából semmire, mert az egész napot végig nevettük.

- Komolyabban, kérlek! - jelent meg Fel. - Több próba már csak a koncert előtt lesz!

- Jó... - ugrott le a hintáról Jorge. - Komolyak leszünk. Jorge módra.

- Nem! - fogta fel a dolgot Felipe. - Fel módra legyetek komolyak! Lepróbáljuk a koncertet! Most!

- Jó...- komorodtunk el.

- Az algo se enciendevel kezdünk! - mondta Tara, mire mi beálltunk és táncolni kezdtünk.

A dal után pihenhettünk, mert Cande és Rugg következett a Te Creoval. Én leültem a színpad előtti sorba és hallgattam a dalukat. Egyszerűen látni lehetett köztük a vibrálást. Ha ők ketten együtt énekelnek, mindenki lélegzet visszafojtva hallgatja őket.

„Nem tudom,ha jól döntök és nem tudom,ha tévedek
Nem tudok,beszélni és nem tudok néma maradni.
Miért érzem ezt?
Vajon ez a szerelem?
Bár valami azt súgja nekem,hogy
Amíg valami növekszik bennem
Megtaláltam a választ a magányra
Most már tudom,hogy kell élnem az álmaim.
Most már tudom,hogy mi a föld és az ég
Szeretlek,szeretlek
És én nem félek a karjaidban
Szeretlek,szeretlek
Hiányzik az,ahogy rám nézel
Azt hiszem,azt hiszem
Nem tudom,ha jól döntök és nem tudom,ha tévedek
Nem tudok,beszélni és nem tudok néma maradni.”

Igen, ez a dal tényleg nekik íródott.

- Szép ugye? - ült le mellém Jorge.

- Az! - mosolyogtam. - Nem tudom, hogy nem találtak előbb egymásra. Ilyen tiszta szerelemre nem lehet minden nap találni.

- De ha az ember megtalálja a neki valót...

- Sosem engedi el. - fejeztem be a mondatát.

- Igen. - bólintott. - De van, hogy rosszul döntünk. Megbántjuk a másikat, vagy... nem is tudom... a képbe lép egy harmadik személy.

- Nem értem... - most Peterről beszél?

- Lodo, te jössz! - kiabált barátnőmnek Fel. Lodovica színpadra állt, és teljes szívéből énekelt.

„ Biztosan hallottál már arról beszélni, mit lehetne tenni

Miután varázslatosan énekeltem,

Rájöttem, ki akarok lenni.

Már nem számít, hogy mi történt, csak az, hogy mit tettél

A színek, amiket a festéshez használsz és hogy mit művelsz az ecsettel

Tudom, hogy léteznek manók és tündérek

És hogy megpróbálni jobb, mint a semmi

Ne állj meg, ne hagyj abba semmit,

Repülj magasra és akkor majd látod

Oda megyek, ahol fúj a szél,

Ma azt mondom, amit érzek

A legjobb pillanatomban vagyok

És tudom, hová akarok menni.”

Amikor vége lett, Jorge jött a Voy por ti-vel.

„ Legalább láthatatlan vagyok
És csak én értem, hogy mit teszel velem
Nézz meg jól, és mondd meg, ki a jobb
Melletted ellenállhatatlan leszek
És úgy teljesítek, hogy nehéz elhinni
Nézz meg jól, és mondd meg, ki a jobb
Beszéljünk az időről
Amikor már láttalak, de te engem még nem
Ebben a sztoriban minden fordítva van
De nem érdekel, mert ezúttal megszerezlek
Beszéljünk az időről
Én mindig ott leszek neked
Még ha nem látod is, nézz rám
De nem érdekel, mert ezúttal megszerezlek
Tudom, hogy néha lehetségesnek tűnik
Nézz meg jól, és mondd meg, ki a jobb
Nem látod, de ti nem illetek össze
Vedd végre le a takarást a szemedről
Beszéljünk az időről
Én mindig ott leszek neked
Még ha nem látod is, nézz rám
De nem érdekel, mert ezúttal megszerezlek”

Most is rám nézett. Mi van, ha Jorge azt hiszi, hogy még Peterrel vagyok? Végül is arról is csak Mechinek meséltem, hogy Peter megkérte a kezem. 
Aztán én jöttem a Habla Si Puedessel.

"Beszélj ha tudsz,
kiáltsd amit érzel.
Áruld el kit szeretsz,
és ki az aki boldoggá tesz.
Ha nem tudsz meghallgatni,
Bár próbálod én beszélni fogok.
Ha szeretnéd, nézz rám,
És a szemeid lehet, hogy beszélni fognak.
Érezni fogod a szerelmet, és utána fogsz menni.
Beszélni fog az igazság,
még egyszer átölel téged.
Beszélj, ha tudsz,
Kiáltsd mit érzel,
Áruld el kit szeretsz,
és ki az aki boldoggá tesz”

Nem tudtam tovább énekelni. Az alap csak ment, én pedig ott álltam, és nem tudtam folytatni.

- Baj van? - nézett rám Felipe.

- Nem... - ráztam meg a fejem.

- Jó, ez majd jó lesz! - bólintott. - Crecimos juntos.

Mind színpadra léptünk és énekeltünk. 

„Együtt nőttünk fel, mindent megtettünk érte

És elindultunk, sokat kellett még tanulnunk.

Együtt nőttünk fel, és akaratlanul is megtaláltam kezeidet

Növekedtünk, a zongora minden hangjegyével

Most mi lesz?

Hol fogunk újra találkozni azokkal, akiket megismertünk?

Azokkal, akikkel elértünk a véghez?

Új utakra megyünk, mindazzal, amit átéltünk

Varázslattal és kreativitással

Az igazság a szívünkben van

Az ég ezer színnel, erre szeretnék emlékezni

A kezeid mindig az oldalamon lesznek

Együtt nőttünk fel, minden pillanatban egy álommal

És elindultunk, a szenvedéllyel, ami vezetett minket

Együtt nőttünk fel, így sikerült magunkat tükrözni

Változtunk, de mindig felálltunk

Most mi lesz?

Hol fogunk újra találkozni azokkal, akiket megismertünk?

Azokkal, akiket követtünk, akik követtek minket?

És azokkal, akik egy nap majd visszatérnek

És most már tudom, te mindig itt leszel az oldalamon

Látom a fényt, amit te adsz nekem

Ez segít nekem folytatni

És együtt érünk majd a végéhez

Mint egy dallamban

Egyszer majd újra kezdjük

Hogy reményt adjunk a szívünknek

Még nincs vége, tudod milyen érzés

Nincs itt a vége

Nem kell félned, nem fogok félni

Semmitől sem félek

Új utakra megyek, mindazzal, amit átéltünk

Varázslattal és kreativitással

Az igazság a szívünkben van

Az ég ezer színnel, erre szeretnék emlékezni

A kezeid mindig az oldalamon lesznek

Ez segít nekem folytatni

És együtt érünk majd a végéhez”

- Szuper! - tapsolt Fel. - 10 perc szünet! Jorge, Podemos jön, Podemos pintar-ral, nem Podemos ser estúpido-val.

- Oké.. -röhögött, majd felült mellém a hintára.

- Csatold be magad! - mutattam a hinta csatjára.

- Miért? - mosolygott – képes vagyok hülyének lenni.

- Vicces! - mondtam neki nevetve.

Felcsendült a dallam, és Jorge énekelni kezdett.

"Nem vagyok a tengerben lenyugvó Nap,

Nincs semmim, hogy ez megtörténjen

Nem vagyok a szőke herceg sem...

De vannak dolgok, amiket igenis tudok,

Gyere ide és megmutatom!

A szemedben látom, csak próbáld meg elképzelni!

Ki tudjuk festeni színekkel a lelkünket

Kiálthatjuk, hogy : yeah!

Repülhetünk szárnyak nélkül!

Légy a szövege a dalomnak,

Zárj a hangodba
Nem a cél, sem a szerencse ami idehozott,

Gondolom,

A varázslat volt

De vannak dolgok, amiket igenis tudok,

Gyere ide és megmutatom!

A szemedben látom, csak próbáld meg elképzelni!

Ki tudjuk festeni színekkel a lelkünket

Kiálthatjuk, hogy : yeah!

Repülhetünk szárnyak nélkül!

Légy a szövege a dalomnak,

Zárj a hangodba”

Aztán megtörtént. Nem tudtam, próbacsók e, de megcsókolt. Azt tudtam, hogy nem akarom, hogy vége legyen.

- Tökéletes! - kiáltotta el magát Fel – Na látjátok, csak ennyi kell és máris mehettek! Akiben még van energia, este hatkor lent az udvaron sütögetünk!
Erre felcsillant Xabi szeme. Ha kajáról van szó, mindenre képes. Talán egy valami van még, amiért ennyi mindent megtenne és az Mechi. Felmentünk a szobába és én szinte rögtön elhasaltam az ágyon. A csuklóm még mindig fájt egy kicsit, úgyhogy bekentem, de utána már csak annyi maradt meg, hogy elterülök a párnáim között és elaludtam. Végül a telefonom csörgése ébresztett fel. Jorge hívott. Felvettem, de nem szóltam bele, mert félig még mindig kómás állapotban voltam. 
- És mikor mondod meg neki? - hallottam Jorge hangját.
- Nem tudom, de még nem tudhatja meg. - ez kifejezetten Xabi hangja volt. Tudtam, hogy véletlen hívás, de nem tehettem le. 
- Mechi még nem tudhatja meg. - már tudtam, hogy a rózsával függ össze ez az egész.
- Tini nem gyanakszik? - Jorge kérdésére én is szívesen válaszoltam volna. De igen gyanakszom! De itt már elegem volt. Kinyomtam a telefont és a fiúk szobája felé vettem az irányt. Úgy trappoltam a folyosón, hogy már előre tudhatták, hogy jövök. Berontottam az ajtón, de ördögi cselszövögetők helyett csak Rugget, Xabit és Jorgeot találtam bent. Jorge a kanapén nyúlt végig, Rugge pedig valami cukorkát dobált a szájába. 
-  Tini... Mit keresel itt? - lépett elém Xabi.
- Veled még különben is beszélek! - kiabáltam. - Hogy lehettek ilyen... gonoszak! - igen, amikor egy csípős megjegyzést akarok tenni, az egészből néha csak egy kislányos mondat jön össze.
- Tessék? - nézett rám kérdőn Jorge.
- Hallottam, mit beszéltek! A nagy eszetekkel felhívtatok! 

- Tini kérlek! - mondta Rugg úgy, mint aki mindent ért. - Csak hidd el, hogy nincs itt semmi összeesküvés és nyugodj le! Épp magunkat nézzük! - mutatott a tévére, ahol épp a Párizsi koncertünk ment.
- Xabi épp csak Mechi szívét fogja darabokra törni! - ragadtam meg a kilincset. - Ja és kapcsoljatok át, mert egy másik csatornán is ti mentek.
- Tényleg? - nyúlt Rugg a távirányítóért. - Melyiken?
- Animal Planet! - rohantam el a folyosón. 
- Tini! - futott utánam Jorge. - Ez nem az... aminek látszik!
- Hát? Azt mondjátok, nem az, de egyikőtök sem tudja elmondani, hogy akkor micsoda.
- De...
- Nem de! - indultam el.
- Xabi meglepetést akar Mechinek! - állított meg. - Nem arra az időpontra szervezte az egészet, amikor összejöttek, hanem a megismerkedésükre. Elviszi egy híres étterembe, ahova Mechi mindig el akart menni.
- Én... - na most tényleg leégtem. - Olyan hülyén érzem magam. 
- Nem kell! - mosolygott. - Te csak a legjobbat akartad Mechinek.
- Igen, de akkor is... - tényleg úgy éreztem magam, mint aki kitalált egy teljesen valótlan összeesküvés elméletet és igazából ez így is volt. Szerencsére Tara megmentett.
- Gyertek!- intett -  Előkészült minden!
- Ruggero! - Jorge beugrott a szobába és becsapta az ajtót maga mögött.
- Kicsit dinka! - nézett utána Tara - De egyszer majd jó párost alkot VALAKIVEL! - lökött oldalba. Lementünk az udvarra, ahol a többiek már a tűzhely körül ültek. Én Mechi mellett foglaltam helyet és nem tudtam, mit mondjak neki. Aztán oda jött Xabi és sokatmondó pillantást vetett rám. Egyszerre volt kérlelő és ahogy tőle már megszokhattam... "mindjárt éhen halok" -os. Oda engedtem a helyemre és meg sem szólaltam. Aztán valaki hátulról hátba ütött.
- Vigyázz, lépcső! - kiáltotta Rugge mögülem, mire én kiejtettem a kezemből a kenyeret. Erre persze Jorge és ő is röhögésben törtek ki, de mindenki más is, mert a fiúk papírból készült "Batman" maszkot viseltek.
- Hát, az agyevő bogár éhen halna bennetek az biztos! - nevetett Mechi. - Ha ezt Fel látná...
- Tényleg, hol van Fel? - kérdezte Lodo, mire mind egy pad irányába néztünk, ahol Fel és Tara ültek. 
- Öööö... - erre még a fiúk is elcsodálkoztak. 
- Szerintem ne zavarjuk őket! - huppant le mellém Rugg.
- Fel és Tara? - vett egy darab húst magához Jorge. 
- Mindig úgy éreztem, ők a mi másod-szüleink. - mosolygott Cande.
- Aha, én is! - Jorge még vagy három paradicsomot, hagymákat és szalonnát is feltűzött a villájára, és 10 perc múlva egy szép kis gyűjteménye lett. 

- Mit akarsz ezekkel? - nyúltam egy hagymáért.

- El a kezekkel! - mosolygott, majd felállt, mindent egy tányérra tett és odavitte Taranak és Felnek. Amikor visszajött, nagy vigyor ült az arcán. 

- Biztos, hogy ma összejönnek! - mondta.

- Küldetés teljesítve! - pacsiztak Ruggal.

- Miért, mik vagytok ti? - nevettem el magam. - Szerelemszakértők?

- Nem! - húzták le a maszkjukat. - Mi vagyunk a H.D.A.

- Vagyis? - néztem rájuk. 

- A Héroes De Amor! - kiabáltak, majd elkezdtek feltartott bal kézzel rohangálni a tűzhely körül.  

Candevel összenéztünk. Mindeketten tudtuk, hogy Ruggero és Jorge együtt a végtelen hülyeség megtestesítői. Csináltak már ennél sokkal nagyobb baromságot is. Például kisminkelték egymást, vagy titkos ügynöknek öltöztek és eljátszották, hogy ellopnak egy festményt. Ők ketten olyanok, mint az ikrek. Elválaszthatatlanok. Mindkettőjüknek van egy ilyen "nem komplett" oldala és egy megértő, végtelenül kedves énje is. Hát igen, elég nehéz esetek.