17.Capítuló: Érkezés, irány a tenger!

Hola amiga!

Újra csütörtök, úgyhogy újra hozom a részt! Lesz benne egy "visszatérő szereplő" akit voltak, akik nem igazán csíptek!:D Ha tetszett komizzatok és iratkozzatok fel!:)

Az út az elején zökkenőmentesen ment minden. Aztán Xabi nyafogni kezdett, úgyhogy helyet cseréltem vele. Mechivel beszélgettünk, de egy idő után a fiúk idegesek lettek, hogy miért beszélünk ennyit, nem tudják nézni a Forma1-et. Igen, Xabi a tablettjét nekitámasztotta a szélvédőnek, és elindította a Forma1-et. Mechivel összenéztünk és mindketten rájöttünk, mit kell tenni. Egy hirtelen mozdulattal előre hajoltam és elkaptam előlük a tabletet. Mechi kezébe nyomtam, aztán hallgattam a fiúkat a "hé, mit csináltok" meg az "adjátok már vissza"  féle hülyeségeikkel, aztán Mechi visszaadta a tabletet és én visszatettem oda, ahol volt. A fiúk megkönnyebbülten sóhajtottak fel, csak azzal nem számoltak, hogy időközben megváltoztattuk a táblagép jelszavát, hogy a fiúk ne tudják újra elindítani a műsorukat. Aztán a hátsó ülésen kényelembe helyeztem magam, és vártam, hogy Mechi melyik romantikus filmet indította el. Most sem kellett csalódnom barátnőmben, a Szerelmünk lapjai-t indította el, ami tökéletes alkalmatosság a fiúk idegesítésére és a lányok könnyeinek kicsordulására. Mire a film véget ért persze már javában benne voltunk az éjszakában. Körbenéztem, de erre nem voltszükség ahhoz, hogy tudjam, Xabi már rég az igazak álmát alussza, mert ebben a hitemben megerősített a hangos szuszogás az anyósülésről. Mechi az ablaknak dőlve "pihentette a szemét". 

- Nem vagy fáradt? - suttogtam Jorgenak, hogy fel ne ébresszem a többieket. - Leváltsalak?

- Tini! - vágott amolyan "ebben én vagyok a profi" arcot. - Nem biztonságos egy olyan kocsit vezetned, amiben rajtad kívül három élni akaró személy tartózkodik. Te ön és közveszélyes is vagy, úgyhogy ne, ne válts le.

- Hát jó. - ezzel hátradőltem és én is hamar elaludtam. 

Nem sokára arra kellett ébrednem, hogy Jorge jelezte, hogy a repülőtéren vagyunk, úgyhogy kiszálltunk. Amíg a kocsik bekerültek a repülő csomagszállítójába, a lányokkal megbeszéltük, hogy mi történt az úton. Amikor felszálltunk a repülőre, én Cande mellé kerültem, bár ilyenkor mindenki oda ül, ahol helyet talál, mert nálunk mindenki mindenkivel jóban van, és el tudunk hülyülni. Nekem ebből csak egyszer származott hátrányom. Egyszer amikor Samu mellett ültem, egy kukacos almát dobott az ölembe.

Candevel egy ideig beszélgettünk, aztán mindkettőnket elnyomott az álom. A következő nap is majdnem végig repültünk, mert a Buenos Aires-i reptér nincs közel a Görög-szigetcsoportokhoz, ahová készülünk. De a nap nagy részét végig hülyültük, úgyhogy el voltunk. Hajnalban megérkeztünk a sziget repterére, úgyhogy mindenki visszaszállt a kocsiba, és nagy valószínűséggel Jorge-n, Rugge-n, Tomason és Facun kívül (akik vezettek) mindenki elaludt, beleértve engem is.  

Reggel (ez túlzás, a reptérre érkezésünk után 1 órával, pont napfelkeltekor), arra ébredtem, ahogy Jorge kiszállt a kocsiból. Kinyitottam a szemem, és észrevettem, hogy Xabi és Mechi még mindig alszik, mi pedig egy nagy kapu előtt állunk. Hátranéztem, így felfedeztem hogy a mögöttünk lévő kocsiban Ruggetól Cande vette át a kormányt, mellette viszont a fiú alszik, látszólag fel sem tűnt neki, hogy megálltunk. A hátsó ülésen Samu és Nico ha jól láttam kő, papír, ollóztak.  Mögöttük Alba, Facu, Die és Clara mind éberen nézték, hogy mi történik, és a legutolsó kocsiban Lodo és Tomas beszélgetett. Kinéztem az ablakon és rájöttem, hogy Jorge azért szállt ki, hogy a villapark portájánál elkérje a kulcsokat és bejelentkezzen. Letekertem az ablakot és kihajoltam rajta.

- Te meg mit csinálsz? - amikor Jorge a kezében a kulcssokkal visszatért, elnevette magát.

- Megismerkedek a környékkel. - vigyorogtam. Odalépett elém, és egész közel hajolt. Ebben a pillanatban a mögöttünk lévő kocsiban valaki rátenyerelt a dudára. Hátranéztem és megláttam a lökdösődő Cande-t és Rugge-t, amiből arra a következtetésre jutottam, hogy Ruggero felébredt, de nem igazán tetszett neki, amit lát. 

- Hé! - kiabált nevetve Jorge, aztán beült a kocsiba. 

- Sültcsirke, pizza, hamburger, fűszerezett krumpli.... - hallottam Xabi hangját. 

- Nyugi, mindig ezt csinálja ébredés előtt. - bár még Mechinek is csukva volt a szeme, de a hangja elárulta, hogy már régen ébren van. 

- Sá-lá-lá-lá jé-hé! Jé-hé-ju-hú! - nem bírtam magammal, félig kint a kocsiból, tök hamisan énekelni kezdtem, miközben a kezemmel próbáltam elkapni a mellettem elsuhanó fák harmatos leveleit. 

- Te komplett vagy? - Xabi hangja vegyesen éreztetett röhögést és tudatta velem, hogy tisztára hülyének néz. 

- Subidubi vápá! - ebben a pillanatban Mechi is énekelni kezdett, aztán kihajolt a másik ablakon. Most Cande tenyerelt teljes erőből a dudára.

- Suváppálálá! - pár perc múlva a fiúk is bekapcsolódtak. Aztán megláttam, ahogy mögöttünk Alba, Clara és Lodo is ugyanígy kibújtak az ablakon. Mire a két ház közötti füves területre értünk, ahol leparkoltunk, már egy idióta, éneklő bagázs vált belőlünk. 

- Na emberek! - legelőször Jorge és Rugge szállt ki, aztán mi is kikászálódtunk. 

- Ott egy nyolc személyes ház a miénk. - mutatott balra Rugge. - Van benne 3 két személyes és két egyágyas szoba. 

Egy rövid megbeszélés után arra jutottunk, hogy ebbe a házba Lodo, Tomas, Facu, Alba, Clara, Die, Nico és Samu megy. Tehát maradt nekünk a 6 férőhelyes ház, 3 kétszemélyes szobával. A többiekkel megbeszéltük, hogy 1 óra múlva ugyanitt találkozunk, aztán mindenki ment, hogy megnézze a házakat. 

- Nappali és konyha elméletileg a földszinten, három szoba pedig fent lesz. - tanulmányozta Jorge a prospektust. 

- Látjuk tudorka! - Cande benézett a ház teraszáról a nagy, üveg ablakon, amin keresztül máris látszódott a hatalmas konyha. 

- Na, menjünk be! - próbálta kinyitni az ajtót Rugge. Három kulcs volt a kulcstartón, és Rugge mindegyiket végigpróbálgatta, de csak nem sikerült kinyitnia az ajtót. 

- Mi tart ennyi ideig? - türelmetlenkedett Mechi.

- Nem találom a jó kulcsot. - jelentette ki Ruggero.

- Add ide! - Cande kikapta a kulcsot vőlegénye kezéből és rögtön kinyitotta az ajtót. 

- Ezt hogy...? - ámuldozott Rugge.

- A világért sem akarlak megbántani, de nézd! - Cande végig mutogatta a kulcsokat. - Bele van gravírozva. B, mint bejárat, T, mint terasz, G, mint garázs. 

Erre Rugge úgy elcsodálkozott, mint egy 3 éves kis srác, akivel most ismertetik meg a coca-cola-t. 

- Hűha! - ahogy az előtérbe értünk, mind ledöbbentünk. A konyhában a egy pult, egy fehér asztal, és hat fehér szék volt, a nappaliban pedig pár fotel, egy üvegasztal és egy tévé. A nagy ablakból beszűrődő fény tökéletesen bevilágította a helységet. 

- Miénk az erkélyes szoba! - amikor mind beljebb léptünk a konyhába, Rugge megragadta a csodálkozó Cande karját és rángatni kezdte felfelé a fából készült csigalépcsőn. 

- Nyugi, nem olyan nagy dolog az erkélyes szoba! - legyintett Mechi, de amikor Cande odafentről lekiabált, hogy két szoba is az erkélyre nyílik, teljes gőzzel rohant fel. 

- Aha... - bólogatott Xabi. - Nem nagy dolog. Ha akarjátok az erkélyes szobát, ráveszem Mechit, hogy...

- Xabi, van itt egy nagy hűtő! - kiabált Mechi fentről. 

- Visszavonom, miénk a szoba! - kapcsolt Xabi is, aztán felrohant. 

- Hát, nekünk maradt a harmadik szoba. - mondtam, majd követtem Jorget az emeletre. ű

- Azért ne legyél ilyen szomorú. - amikor a szobába értünk, Jorge kinézett az ablakon. - Gyere!

Odamentem az ablakhoz, és akkor én is megértettem. Az erkélyről is szép lehet a kilátás, de biztosan nem lehet látni a tengert, mert arra a mi ablakunk nyílik. Innen be lehetett látni a görög házak övezte tengerpartot, ami így napfelkeltekor még gyönyörűbb volt, mint általában. 

- Hűha! - ámuldoztam. 

- És megvan az út is, ami a strandhoz vezet! - vigyorgott Jorge. - Semmi kedvem kipakolni, és még van egy óránk, nem jössz le velem? 

- De! - nevettem el magam. 

Benéztünk a többiekhez, hogy lejönnek-e velünk, de csak kettőnknek volt kedve. Gyorsan átöltöztünk, aztán elindultunk sétálni. 

- Fent hagytam a táskám! - vissza akartam fordulni, hogy elhozzam a táskám, de Jorge megállított.

- Nálam itt van az enyém. - mutatott az oldalára. - Van nálam telefon, víz, minden ami kell. 

- Oké... - bólintottam. Akkor vettem észre a hatalmas medencét, ami a ház mellett állt. Aztán megéreztem a víz illatát és egy pillanatra mozdulatlanul maradtam. Csak érezni akartam a szellőt, a napsütést és a madarak csicsergését. 

- Mit csinálsz? - nevetett Jorge. 

- Nem tudom. - én is nevetni kezdtem. - Csak... Olyan szép itt. 

- Tudod hol lenne még szebb? - kérdezte. - A tengerparton. Gyere!

A kezemet összefonta az övével és megindult a homokos úton. Levettem a cipőmet, hogy érezhessem, ahogy a homok csiklandozza a lábamat. Hamar leértünk a tengerpartra, és innentől már a hullámok mentén haladtunk. Jorge egy kis idő után egyre beljebb haladt, így a végén már a bokáig érő vízben sétáltunk.

- Tudsz róla, hogy beljebb és beljebb mész? - vigyorogtam.

- Aha, szándékosan! - megfogta a karomat és beljebb húzott a vízbe. Szerencsére a szoknyám térd fölé ért, így nem lett vizes a ruhám. 

- Óh, ezt még visszakapod! - odarohantam hozzá és a nyakába ugrottam. Megpróbáltam a víz felé billenteni azzal, hogy össze-vissza rángattam. De végül túl nagyot rántottam rajta, így mindketten a vízbe estünk. 

- Jól vagy? - kérdezte Jorge, miután felültünk a vízben és némán néztünk egymásra. Végül mindketten nevetésben törtünk ki. Odahajoltam hozzá, amikor hirtelen ismerős hangot hallottam meg. A csókunkat barátunk, a sirály zavarta meg. Nem először. Még a koncert előtt, amikor Jorgeval ugyanígy a tengerparton sétáltunk, egy másik sirály pont ugyanígy adta tudtunkra, hogy nem szeretne ilyen nyálas jelenetnek tanúja lenni. Tudom, hogy nevetséges, de egy pillanatra megfordult bennem, vajon nem ugyanaz a sirály? De el is vetettem rögtön ezt a gondolatot, hisz több ezer kilométerre vagyunk Buenos Aires-től. A sirály a vízbe toccsant kettőnk között, aztán tovább repült. Erre újra felnevettünk.

- Hé! Szerinted mit jelent az, hogy ενοίκιο: 2E  ? - mögöttem egy móló volt, aminél sok csónak horgonyzott, előttük egy nagy tábla ezzel a felirattal: ενοίκιο.

- Bérlés: 2 Euró. - őszintén, én is elcsodálkoztam Jorge görög tudásán.

- Te tudsz görögül? - csodálkoztam.

- Készültem a nyaralásra. - vigyorgott. - Bérlünk?

- Aha! - felálltunk és oda sétáltunk a mólóhoz. Jorge beszélt valamit a férfihez, aki a csónakokat adta bérbe, aztán egy motorcsónakhoz vezetett bennünket, amibe beszálltunk. Jorge kifizette a 2 Eurót, aztán beindította a motort. 

- Biztos, hogy tudod ezt vezetni? - aggódtam.

- Persze. - vigyorgott.

- Van hajóvezetésből diplomád? - kérdeztem.

- Mi? - erre mindketten elnevettük magunkat. - Nincs.- Kicsit beljebb mentünk a tengeren, aztán megálltunk. 

- Miért álltunk meg? - kérdeztem. 

- Mert ha belenézel a vízbe - mutatott lefelé a tiszta, kék vízben - ,akkor látni lehet egy meseszép korallzátonyt, pont alattunk.

- Hűha! - amikor lenéztem, a vízből tényleg jól kivehetőek voltak az ezer, meg ezer színben pompázó korallok. - De gyönyörűek a halak!

- Igen. - bólintott, aztán csak némán figyeltük tovább a tengert. 

Még körülbelül negyed óráig maradtunk a korallzátony felett, amikor Jorge ránézett az órájára és közölte, hogy mindjárt letelik az egy óra, és vissza kell mennünk a többiekhez. 

- Oké, menjünk. - bár még szívesen maradtam volna, tudtam, hogy nem lesz nehéz megfűzni a többieket, hogy jöjjünk le a tengerpartra. Jorge a motorhoz nyúlt és beindította. Valamiért olyan érzésem volt, mintha most halkabb lenne és gyengébben vinne a part felé. Egyszer csak Jorge megállította a csónakot.

- Miért álltunk le megint? - idegeskedtem.

- Szeretsz a tengeren lenni? - kérdezte, mire bólintottam. Elfogott a félelem. - Az jó, mert itt maradunk egy darabig. Ne ijedj meg, de a motor leállt.

                                                                  Continurá...