16.Capítuló: Indulásra fel!

Hola chicas!

Most nem lenne semmi közlendőm, úgyhogy jó olvasást!:D

- Egy óra múlva itt vagyok érted! - ezzel a mondattal búcsúzott el Jorge, aztán elment. Én felmentem a szobámba és előrángattam a ruhát, amit még Irene, az öltöztetőnk adott a díjátadóra. Egy barack színű, bokáig érő szoknya, ugyanilyen színű felsővel, a tetején flitterekkel. Gyorsan felkaptam, és valami elfogadható hajat csináltam magamnak. Mire elkészültem, Jorge csöngetett. A bőröndömet, amit még reggel készítettem a nyaralásra lehurcoltam a lépcsőn, aztán ajtót nyitottam neki. 

- Szia! - nyomott egy puszit az arcomra, aztán átvette a bőröndömet. - Hölgyem! 

- Uram! - felnevettem, amint Jorge kinyitotta előttem a kocsi ajtaját. Beültem, aztán megvártam, hogy Jorge is elfoglalja helyét a volán mögött, miután betette a bőröndöm a csomagtartóba. 

- Még felvesszük Diet, Clarat és Samut, aztán megyünk a díjátadóra. - magyarázta.

- Oké. - bólintottam. A fejemet a kocsi ablakának döntöttem és néztem az esti fényeket. 

- Mire gondolsz? - kérdezte halkan Jorge. 

- Semmire. - gondolkoztam. - Csak... Olyan szépek a fények. Mint a zene. A fény a szemnek, a zene a szívnek világít.

- Ennyire ráérsz filozofálni? - nevette el magát. Épp egy piros lámpához értünk, amikor Jorge levette a kezét a kormányról. - Mert akkor csinálok én neked elfoglaltságot. - kinyújtotta felém a kezét magához húzott. Amikor becsuktam a szemem, ő hirtelen az oldalamhoz nyúlt és megcsikizett. 

- Ne, Jorge! - nevettem. - Figyeld a lámpát!

- Oké... - még mindig vigyorgott, de végre befejezte a csikizést.

Nem is annyira sokára megérkeztünk Die és Clara házához, ahova már Samu is megérkezett, hogy elvihessük. 

- Sziasztok! - köszöntem nekik, Jorge is ezt tette, majd kiszállt, hogy eltegye a bőröndjeiket. Igen, majdnem az egész stáb velünk jön erre a két hétre. Bár igaz, hogy a díjátadóra még mi visszük Clarat, Diegot és Samut is, de a rendezvény után Clara és Die átülnek Albahoz és Facuhoz, Samu pedig Nicot, Rugget és Candet fogja boldogítani, hogy Mechi és Xabi velünk utazhasson. Az út felét Claraval beszélgettem végig, aztán persze Samu is megszólalt. 

- Tudjátok hogy mi a tejföl ellentéte? - na persze! Samu megint felhúzta a képzeletbeli csörgős sapkáját. - A fetüdj le! Na, elmesélek egy vicces sztorit... 

- Én is meséljek egy sztorit? - vágtam bele a szavába. - Egyszervolt, hol nem volt, volt egyszer egy Samu aki nem volt vicces, bár azt hitte magáról. Meg volt egy Tini, aki már nagyon, nagyon ki volt ettől a mókamestertől. De Samu csak nem hagyta abba a "viccelődést". És tudod mi lett a vége? Két Tini tenyér Samu arcán.

- Jól van, na! - játszotta a sértődöttet.

- Még 10 percig bírjátok ki! - próbált csitítani minket Die. - Nem szeretnék két húscafattal megérkezni.

- És... - Jorge megpróbált beparkolni két autó közé, nem sok sikerrel.

- Jorge, felejtsd el! - intettem le.

- Hát, ez nem fog menni! - 10 perc után végre ő is feladta. 

- Cseréljünk helyet! - intett Clara Jorgenak.

- Mi? - röhögte el magát Jorge. - Clara, ha nekem nem ment....

- Csak hadd próbáljam meg! - végül Clara és Jorge helyet cserélt, és a fiúk csodálkozására Clara simán beparkolt a szűk helyre.

- Kivívtad a tiszteletem! - nyomott egy puszit az arcára Diego.

- Azta! - Jorge kidüllesztett szemmel állt egy helyben és mukkanni sem tudott.

- Na, mi van? - karoltam belé. - Lealáztak? - arra az arcra, amivel Jorge rám nézett (olyan volt, mintha egy repülő UFÓ-majom-lekvárzabáló-oroszlánfókát látott volna) már én is megállíthatatlan röhögésben törtem ki. 

- Na jó, oké, most Clara megalázta a fiúkat, egy null nektek, lapozzunk! - tört le Samu is.

- Ne már, ez ennyire fontos nektek? - röhögtünk Claraval.

- Nem is képzeled, milyenek! - mosolygott Clara.

- Srácok, erre! - amikor Fel észrevett bennünket, integetni kezdett, hogy kövessük. Mi megindultunk és egyenesen egy nagy, szabadtéri színpadig követtük. A színpad előtt több kerek asztal állt, mindegyik lefoglalva nyolc személyre. Amikor megérkeztünk, Mechi, Xabi, Cande, Rugge, Lodo és Tomas kezdtek el integetni nekünk. Ami meglepő volt, Tomas és Lodo mellett egy-egy bőrönd. Pedig tudtommal, ők mennek vissza a turnéra.

- Tini! - kiabált Mechi. - Ide jöttök! 

Odasétáltunk hozzájuk és az asztalra kitett kártyán tényleg felfedeztük a nevünket. 

                                 Ruggero Pasquareli&Candelaria Molfese

                                 Tomas Goldschmidt&Lodovica Comello 

                                 Xabiani Ponce de León&Mercedes Lambre

                                 Jorge Blanco&Martina Stoessel

Az asztal viszont elég fura volt. Két szék között az asztalon egy-egy gyertya és egy szál rózsa volt, meg ezek a párosítások is zavartak. Hisz a párok mind egy párt alkottak. Remélem nem készültek semmi meglepőre a szervezők. 

- Lodo, mik ezek a bőröndök? - nem csak nekem tűnt fel a dolog, de Jorge szóvá is tette.

- A turné csúszik egy hónapot. - vigyorgott. - Tudunk menni veletek! 

- De örülök! - öleltem meg Lodot.

- Csak nekem furcsa ez a páros teríték? - Cande is gyanakodva nézett körbe. - Ugye nem csináltatok semmit?

- Hát... - már megint a földet bámultam. - Ha a kapcsolatunk beismerése a sajtónak semminek számít, akkor nem.

- Mi? - röhögte el magát Rugge.

- Aha. - bólogatott Jorge, annak jeléül, hogy tereljem el a szót.

- És, Cande, mikorra terveztétek az esküvőt? - tudom, hogy nem ez a legjobb téma, de ez jutott eszembe Mechi fehér ruhájáról.

- Én minél hamarabb megtartanám, de a drága vőlegényem lusta még a helyszín kiválasztásában is segíteni. - Cande monológjából ráismertem Ruggera.

- Hé! - tiltakozott Ruggero. - Segítek én. Ha elém raksz két választási lehetőséget.

- Nem változol, ugye? - nevette el magát Cande, mire Rugge magához ölelte. 

- De még nyáron meg lesz tartva. - szögezte le Cande.

- Jön a kaja! - persze, mi más tünhetett volna fel legelőször Xabinak, mint a kaja.

- Na és mégis mi az? - kócolta össze a haját Mechi.

- Ne! - tiltakozott Xabi, majd átölelte Mechit.

- Eddig is kócos volt. - nevetett a barátnőm.

- Nem, eddig olyan volt, mintha kócos lenne, most meg kócos. - Xabi kijelentésére mind elnevettük magunkat. 

A vacsora három fogásból állt, volt tyúkhúsleves, grillezett hú fűszerezett krumplival és desszertnek pedig barackos gazpacho-t tálaltak fel. A vacsora után mindenkivel beszélgettem, találkoztam Ezequiel- lel és Nicoval is, akiket már rég nem láttam. Végül eljött az a pillanat, amikor egy férfi felállt a színpadra és kijelentette, hogy az év műsora díját a Violetta. Mind felmentünk a színpadra, és átvettük a díjat. Ez után még egy fotózás következett, úgyhogy bementünk egy nagy terembe, ahol megjelent a sok fotós. A kameráktól már előre rossz érzetem támadt a tegnapi döntésünk miatt, de nem törődtem vele. A rendezvény után elköszöntünk a többiektől és

Mechi és Xabi kíséretében lesétáltunk a kocsihoz. A többiekkel megbeszéltük, hogy mivel Jorge és Rugge tudja az utat, mi megyünk előre, mögöttünk pedig a többiek. Amint odaértünk a kocsihoz, fotósok és újságírók bukkantak fel a semmiből. 

- Honnan jöttek ezek? - akadt ki Xabi.

- Nem tudom, de jobb lesz, ha gyorsan eltűnünk. - Jorge gyorsan beugrott a kocsiba, és beindította a motort. Mi követtük, így a nagy sietségben Xabinak nem maradt ideje az ellen tiltakozni, hogy miért én ülök elől és neki miért kell hátul lennie. Jorge gyorsan kiállt és így még a kérdések zápora előtt el tudtunk húzni. A baj ezzel csak az volt, hogy a minket követő kocsi, nagy valószínűséggel Facuék azt hitték, már indulunk, így minket követtek. Őket pedig Ruggék és így tovább. Akkor zörgött a telefonom. Felvettem és Alba szólt bele. 

- Miért hajtotok ilyen őrült gyorsan? - bosszankodott.

- Mi? - csak akkor esett le. - Jorge épp az újságírókat akarja lerázni.

- Mi próbálunk benneteket követni, de már nem sokáig tudunk. - mondta.

- Oké, szólok Jorgenak, hogy álljunk meg. - nyugtáztam. - Látjátok, az utca végén van egy benzinkút. Szólsz a többieknek, hogy megállunk? 

- Persze. - lettettük a telefont és én közöltem Jorgeal, hogy álljunk meg. 10 perc múlva mind a négy kocsi a benzinkút parkolójánál állt. A fiúk kiszálltak, hogy tisztázzák az útvonalat, aztán újra elindultunk, ezúttal jó irányba. Végre, semmi munka, semmi próba, vagy fáradtság. Csak tengerpart, nyaralás és pihenés. Irány Görögország! Készülj Santorini!