9.Capítuló: Talán? 2/2.rész

Hola amiga!

Na, hogy telik a szünet? Nekem elég jól, és ennek egy része a ti érdemetek. Köszönöm a feliratkozást Emily Hartnak, és köszönöm a sok komit is. Hát, ennyi lett volna, úgyhogy jó olvasást! <3

*az előző részből*

Csak néztünk egymásra. Aztán Jorge magához húzott. Átfogta a derekamat és megcsókolt. Nem tudtam felfogni. Az előző pillanatban még kiabáltunk, most pedig... úgy csókoltam, mintha ő lenne a levegő, ami nélkül megfulladnék és ő ugyanígy csókolt vissza. Az egész olyan mesébe illő volt. Csak épp nem mese volt, hanem a valóság. És velem történt meg. Ez volt az a szikra köztünk, ami lángra lobbantotta a tüzet. Elolthatatlan lángra. 

________________________________________________________________________

- Te... - miután szétváltunk, nem tudtam mit mondani. - Szeretsz?

- Mindennél jobban. - simította végig a nyakam. 

- Nekem bocsánatot kell kérnem Rosától és... Rugge-éktól amiért elrohantam és... - egy nap alatt elég sok ember bocsánatát kell még kicsikarnom.

- Hé! Cande és Rugge megérti. - nyugtatott. - Rosa pedig nem olyan típus, aki ennyiért megharagszik.

- Miért veszekedtünk? - a mellkasára hajtottam a fejem. 

- Mert nem bírtunk ki egy percet sem a másik nélkül.És egymásra haragudtunk azért, mert nem tette meg az első lépést. - ölelt magához. - De nem érdemes a múlton rágódni. Örüljünk annak ami van.

- Igazad van. - az arcom még mindig könnyes volt, de elmosolyodtam. - Örüljünk annak, hogy végre megtörtént. 

- Tudod mit? - állított fel. - Elmegyünk valahová.

- Hová? - tártam szét a karomat. 

- Egy olyan helyre, amit imádni fogsz. - felugrott a kőkávára és lágyan megcsókolt.

- Hát, ha ilyen szépen kéred! - nevettem el magam. Leugrott mellém és átkarolta a derekam.
- Gyere! - húzott maga után. 
- Jó, de hová? - gondolkodni kezdtem. - Étterem? Piknik? Vissza a hajóra? A Sagrada Família?
- Nem. - ez volt az a mosolya, amivel kifejezte, hogy mennyire örül annak, hogy lövésem sincs, hová megyünk.
- Elmondod? - kérdeztem, mire megrázta a fejét. Sejtettem. Elindultunk, de a telefonom nemsokára hangos csipogással jelezte, hogy üzenetem érkezett. Kivettem a zsebemből és észrevettem, hogy nem is egy, hanem négy üzenetem is érkezett. A lányok biztos megint intézkedtek. Végigolvastam őket.

SMS
Feladó: Cande Molfese
Üzenet: Tini jól vagy? Hol vagy? És Jorge veled van? Te jó ég, együtt vagytok? Fellendült a lábad?

Cande a lábfellendítős mániájával. Csalódott lesz, amikor elmondom neki, hogy a lábamnak semmi szerepe nem volt a csókban. Felnevettem.
- Mi az? - Jorge is észrevette a jókedvem. 
- Cande... - megmutattam neki az üzenetet, mire ő is elmosolyodott. - Elmondjuk nekik?
- Tudnak titkot tartani? - nevette el magát ő is. 
- Egymás előtt? - mértem fel a helyzetet. - Nem. Ha egyikük tudja, mind tudják. De a külvilágnak semmit nem mondanának.
- Megbeszéltük. - ezzel ő is így volt, tehát elmondjuk nekik. De nem a telefonon keresztül fogom a lányokkal közölni. Visszaírtam Candenek. 

SMS
Feladó: én
Üzenet: Jól vagyok, Jorge velem van. Este ott leszünk a szállodában. 
Puszi: Tini

Még maradt három olvasatlan üzenetem. 

SMS
Feladó: Lodo Comelo
Üzenet: Tini, Candetől hallottam rólatok. Mi a helyzet veled? Mondd, hogy jól vagy! Ha nem, csak írj és rögtön megyek!

SMS
Feladó: Rugge Pasquareli
Üzenet: Mond meg Jorgenak, hogy itt hagyott a hajóval és ezért még megbűnhődik. 

SMS
Feladó: Tara Macedol
Üzenet: Tini! Cande itt hisztizik Lodo meg állandóan hívogat, hogy nem vagy-e még itt, úgyhogy adj életjelet!

Mindegyik üzenetre válaszoltam és reméltem, hogy a lányok a délután további részében nem velem fognak foglalkozni. 
- Megérkeztünk első napirendi pontunkhoz.- zökkentett ki a gondolatmenetemből Jorge. Egy tiszta vizű tó partján álltunk. A parton pár gyerek kacsákat etetett, páran pedig piknikeztek. 
- Miért jöttünk ide? - kérdeztem értetlenül.
- Ezért. - mutatott egy vízibiciklire Jorge.
- Tessék? - még mindig nem értettem. - Vízibicikli?
- Nem emlékszel? - megfogta a kezem és szembefordított magával. Jó érzés volt a zöld fák lombja alatt állni kéz a kézben Jorgeal. Megpróbálhatnám, de fölösleges leírnom, hogy mit éreztem. Szerelmes voltam. - Az első alkalom, amikor észrevettem, hogy melletted hevesebben ver a szívem. - És akkor eszembe jutott. Amikor a Violetta első évadát leforgattuk, a srácokkal kimentünk egy tóhoz vízibiciklizni. De amikor beszálltam, megbillent a bicikli és beleestem a ( megjegyzem: jéghideg ) vízbe. Jorge rögtön utánam ugrott, és nem tudom, hogy szükség volt-e rá, kihúzott. Akkor és ott, valahogy én is éreztem valami vibrálást, de ráfogtam a félelemre. 
- Na, megyünk egy kört? - húzott maga után Jorge. 

Kibéreltünk fél órára egy vízibiciklit "tekertünk" a tavon (én feltettem a vízibicikli orrára a lábam és Jorge tekert). Persze közben nem egyszer fröcsköltük le a másikat. Amikor letelt a fél óra visszamentünk és kiszálltunk. 
- Most? - kérdeztem vigyorogva. - Van még meglepetésed számomra? 
- Van.Várj egy picit. - mondta, majd elvonult, és felhívott valakit. Az én telefonom csengőhangja is megszólalt. (jelenleg: Christina perri: Thousan Years, de elég gyakran váltogatom, hangulatomtól függően), mire Jorge egy pillanatra felkapta a fejét, elmosolyodott, aztán újra belemerült a beszélgetésbe. 
- Szia Mechi! - miután rájöttem, hogy Mechi hív, rögtön felvettem a telefont. 
- Tinita, megőrültél? - kiabált, kicsit sem idegesen barátnőm. 
- Baj van? - kérdeztem ijedten.
- Azon kívül, hogy megőrültél? - tényleg nem értettem.
- Hah? Elmagyaráznád?
- Te összevesztél Jorgeal és nem szóltál? - egy kicsit elhalkult. - Odamegyek és megverem!
- Mechi! - ijedtem meg. - Nem kell! Mi...
- Ti? - értetlenkedett Mechi.
- Mi... - akadoztam. - Mondjuk úgy, hogy együtt vagyunk.
- Micsoda? - na, ez kiütötte nála a biztosítékot. Totál ideges Mechiből totál idegesítő Mechibe kapcsolt át. - Mikor? Hol? Hogyan?
- Este elmondom. De Jorge még tervez valamit. - próbáltam csitítani. - De a többiek még nem tudják. Nekik személyesen mondom el JÓ? 
- Aha, persze! - hallatszott, hogy ugrándozik. - Várj, Rugge keres! Leteszem! Este mesélj! Szia!
- Szia! - bontottam a vonalat.
- Ki volt az? - ölelt át hátulról Jorge.
- Mechi. - fordultam felé. - Ide akart jönni, úgyhogy muszáj volt elmondanom neki. 
- Rugge is rögtön rájött. -mosolyodott el. - Megyünk?
- Hová? - kérdeztem, de tudtam a választ:
- Nem mondom meg!
Most zsúfolt utcákon mentünk keresztül, amiken Jorge megint úgy közlekedett, mintha itt nőtt volna fel. Végül betértünk egy kisebb utcába, ahol szinte senki nem járt.
- Most elmondod, hogy egy őrült pszihopata vagy? - nevettem el magam. - Mert velem nem lesz könnyű dolgod! 
- Még fejlessz a poénjaidon! - röhögte el magát ő is, aztán megint megcsókolt. Egy pillanatra úgy tűnt, villámot látok, de a Nap tűzött és egy felhő sem volt az égen. Végül Jorge rántott vissza a gondolkodásból. - Szívesen adok neked órákat. Mármint poén-órákat.
- Most nevetnem kellene? - viccelődtem. - Ha-ha-ha. Hi-hi-hi. Hu-hu-hu.
- Jorgeul: Ha-hi-hu! - javított ki. - Itt vagyunk. - lementünk egy lépcsőn, és beléptünk egy ajtón, ami fölött valamilyen logó volt, de csak annyit olvastam le: Karoke. Tehát karokezni fogunk. Amikor beléptem, először a hangulatos díszítés tűnt a szemem elé. Csak akkor tűnt fel a színpadon álló tömeg, amikor felordítottak:
- Boldog évfordulót! 
Egy pillanatra összerezzentem, aztán rájöttem, hogy a barátaink állnak fent. Először Mechi, Lodo, meg Xabi arca tűnt fel, aztán felfedeztem még Rugget, Candet, Tomast, Tarat és Felt is. 
- Ezt... - néztem Jorgera. - Ti csináltátok? - bólintott, mire ösztönből megcsókoltam. A többiek előtt.  Nem mondom, csodálkozó pillantások fogadták a reakcióm. Tara mosolyogva Felre nézett, aki mukkanni sem tudott, Lodo és Cande sikítozni kezdett, Tomas csak állt ott, Xabi pedig leesett állal bámult minket. Nem lehetett tudni, hogy azért-e, mert csodálkozik, vagy mert várja a sült galambot a szájába. 
- Nem azt mondtad, hogy elmondod nekik? - tárta szét a karját Mechi. - Bár ha te jobban szeretsz mutogatni...